Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Pesti szobrászat a századforduló idején Bécsi mesterek munkéti Pesten Dunaiszky Lőrinc Huber József Bauer Mihály A szobrászat terén a XIX. század elején Pesten hasonló volt a helyzet, mint Budán. Az 1803. évből való városi címtár ugyan megnevezett három szobrászt (Ritter János, Salm János és Weisz József), azonban ezek munkája nyilvánvalóan közelebb volt a kőfaragáshoz, mint a szobrászművészethez. Műveik nem ismeretesek, csak feltételezni lehet, hogy a koraklasszicista stílusban épített pesti házak domborműves díszítéseit ők végezték. Voltak tehát polgári szobrászati igények, amelyek a város rohamos mértékű fejlődése, kiépülése következtében, főképp az épületszobrászat terén egyre nagyobb mértékben jelentkeztek. A helyi mestereket azonban nemcsak a középítkezéseknél, hanem az igényesebb polgári építkezéseknél sem tartották alkalmasaknak arra, hogy a szobrászati feladatokat megoldják. A pesti Német Színház szobrászati díszeit Friedrich Berringer, Johann Vogl és Joseph Klieber készítették el, és közülük Klieber — bár soha nem járt itt — a későbbi évtizedekben is sokat dolgozott Pest számára. A városi tanácsot 1846-ban csak a közvélemény nyomása tartotta vissza attól, hogy a városháza főpárkánya fölé állítandó szobrokat ne a bécsi Klieberrel készíttesse el. A bécsi szobrászat hatása — a klasszicista stílus elterjedése — azonban nemcsak és nem elsősorban a bécsi mesterek pesti szobrai révén érvényesült, hanem főképp azáltal, hogy a bécsi képzőművészeti akadémián tanultak azok a szobrászok, akik a XIX. század első évtizedeiben Pesten letelepedtek. A klasszicizmus arisztokratikus irányát képviselő (uralkodói és főúri síremlékeket, mellszobrokat, palotákat díszítő szoboralakokat készítő) Zauner és a kispolgári irányát képviselő (városi közkutakat készítő) Fischer tanítványa volt Dunaiszky Lőrinc, Huber József, Bauer Mihály, Uhrl Ferenc és Ferenczy István is. Az első „akadémiai" szobrász, aki Pesten megtelepedett, Dunaiszky Lőrinc volt. Az időpont, amikor idejött: 1807, a gazdasági konjunktúra tetőpontja. A város rohamosan épült, elkészült a Szépítési Terv, megalakult a Szépítési Bizottmány, az országgyűlés ismét Budán ülésezett, rövid időre Bécsből, Napóleon elől az udvar is ideköltözött, hatalmas volt a kereskedelmi forgalom, a polgárság vagyonosodott. A fiatal Dunaiszky tehetségével, mozgékonyságával, kitűnő üzleti érzékével igen ügyesen kihasználta ezt a konjunktúrát. Megbízásainak sokasága és változatossága bizonyítja Lyka Károly megállapítását: ő szoktatta az embereket arra, hogy „Pestet tekintsék a szobrászati munka központjának", és kiterjedt tevékenységének a természetes következménye volt az, hogy „műhelye szinte egy ipartelep képét" öltötte. Egy évtizeden át ő volt tulajdonképpen az egyetlen szobrász Pesten, és nemcsak a helyi megbízásoknak, hanem a vidéki megrendeléseknek is eleget tudott tenni. Egy évtized után újabb és újabb, s nem is tehetségtelen szobrászok megtelepedése a városban már nem zavarta „üzemének" folyamatosságát. Készített síremlékeket, díszített — szobrokkal, domborművekkel, oszlopfejekkel polgári épületeket, nemesi palotákat, készített patika- és cukrászdaberendezéseket, cégéreket, restaurált szobrokat, mintázott mellszobrokat. Készített szobrokat, oltárokat, szószékeket, orgonadíszeket vidéki templomokba — technikailag nem kifogásolható, de művészi igény nélküli alkotásokat, amelyeknek egy része minden valószínűség szerint tömeggyártással készült, oly módon, hogy előre elkészített részletmintákból állították össze kívánság és szükséglet szerint a szobrokat. Dunaiszky szobrászati tehetsége leginkább a pesti vármegyeháza fegyvertára számára 1817 — 18-ban készített arcképszobrokon (Ferenc császár, József nádor, Ferdinánd főherceg, Alvinczy és Kray tábornokok) nyilvánult meg. Ezeknél már nem bécsi mesterének, Fischernek a hatása tapasztalható, inkább Zauneré, s ugyanakkor Dunaiszky fejlett technikája, az anyag (gipsz) természetének felismerése és felhasználása. Dunaiszky tehetsége és az arcképszobrokkal bizonyított képessége azonban csak ígéret volt, művészi fejlődése a húszas évek elején megakadt. Kitűnő mester maradt továbbra is, a műhelyéből kikerült szobroknak mesterségbeli hiányosságai nemigen voltak, művésziek annál inkább. Dunaiszky Lőrinc mellett a XIX. század első negyedének másik jelentős pesti szobrásza a pozsonyi születésű Huber József

25 volt, aki 1818-ban „olly szándékkal, hogy állandóan édes Hazájában maradhasson és ereje szerint a Nemzet csinosodását (amennyire ez a szépmesterségek által élesztetik) előmozdíthassa", Bécsből Pestre jött, és itt működött — a fennmaradt adatok szerint — 1832-ig. Bizonyítani, a magyar és a pesti viszonyok között, elsősorban és szinte kizárólag a síremlékszobrászat és az épületplasztika területén tudott. (235. kép.) Huber József munkásságában a bécsi iskola (elsősorban Klieber József) empire törekvései érvényesültek, de a bécsi akadémián tanuló társaitól eltérően nála Canova (egyesek szerint Thorvaldsen) hatása is érezhető, s ennek alapján az ő nevéhez lehet kapcsolni — Ferenczy István pesti letelepedése előtt — a klasszicizmus olaszos áramlatának a meghonosítását. Néhány évvel Huber idejövetele után, 1821-ben telepedett le Pesten Bauer Mihály, aki szintén a bécsi akadémián (majd a müncheni akadémián) tanulta a szobrászatot. Bauer néhány év alatt Pesten ismert és keresett szobrász lett. Fából, kőből és márványból dolgozott, pesti és vidéki polgári, nemesi és egyházi megbízásokat egyaránt kapott. Bauer Mihály munkáin — ép-