Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

G. A kapucinusok vízivárosi kolostora 1760 körül településhez tartoztak. Ennek a településnek a déli határa a török uralom alatt a mai Batthyány utcának a Kapás utcától a Mária térig terjedő szakasza, onnan pedig a mai Donáti utca, illetőleg a mai Markovits Iván utca volt, a keleti határ pedig a Duna, illetőleg azzal párhuzamosan, az egész Vízivároson végigfutó Fő utca vonala. Míg a Fő utca nyugati oldalán a XVII. század végén értékes kőépületek szinte megszakíthatatlan sora állott, addig az utca keleti oldalán a Salétromos dzsámitól a rác ferencesek templomáig kőépület-maradványokat nem találtak, és a házakról is csak azt jegyezték fel 1695-ben, hogy rosszul építettek. Hogy itt értékesebb épületmaradványok nem voltak, azt magyarázhatja a háborús pusztítás is, bár inkább arra kell gondolni, hogy a dunai nagy jeges árvizeknek a Fő utca ezen oldala volt közvetlenül kitéve, s ezért nem emeltek itt korábban sem értékes épületeket. A Fő utca keleti házsorát két hatalmas üres terület, az alsó és a felső vásártér (mai Szilágyi vásárterek Dezső tér és a Battyhány tér) szakította meg. Az alsó vásártéren a napi és hetivásárt, a felsőn pedig az országos kirakodó vásárokat tartották. Állat vásárok tartására a vízivárosi városfalon kívül, a polgári kórház mögött kapott területet a város a Kamarai Adminisztrációtól, a mai Bem József tér környékén. Az alsó vásártér és környéke a Víziváros kereskedelmi központja volt. Déli oldalán helyezkedtek el egy kis utcácskában a mészárszékek; északi oldalán szintén mészárszékek, valamint kenyeresbódék voltak. Itt kötöttek ki a hajók is. A mai Aranyhal utca régi neve „Schöffgässel" volt, az ott állott ,,zum goldenen Schöff" (Az Arany Hajóhoz) címzett vendéglő után. A ház melletti két telket — azokat, amelyeken régi, jó alapozás maradványai voltak — a város 1695-ben a budai Kamarai Adminisztrációtól megvásárolta. Az egyiket faraktározó helynek használták ezután, a másikat pedig városi vámháznak. A vámházzal szemben, a Fő utca túlsó oldalán a Kamarai Adminisztráció vásárolt vissza 1694-ben egy nagy telket császári harmincadhivatal céljára. A vízivárosi alsó fertály a felszabadítás után a mai Markovits Iván és a mai Fő utca 3 — 5. Az alsó alatti háznak a helyén levő vízmű között terült el. A vízmű az ostrom alatt elpusztult, helyre- fertály állítása a felszabadulás első hónapjainak az egyik legsürgősebb gondja volt. Amíg a vízmű elkészült, addig — miként a török időkben is — bőrzsákokban, lovakkal hordták a Várba a vizet. A mai Jégverem utca egykorú Roszsteig (Ló ösvény) elnevezése erre a lovakkal való vízszállításra vonatkozik. A mai Farkas bíró utcának (akkor Kapuziner Gässl) a Roszsteignél való végződése a vízhordást védő falnak a települési részt lezáró jellegét jelzi. A Fő utca nyugati oldalán a inai Jégverem utcától a Ponty utcáig csaknem valamennyi telken volt több-kevesebb régi fal. Az 1686. évi ostrom után is épen maradt középkori épületeknek az együttese minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Vízivárosnak ez a része jelentőségében kiemelkedett a Vár alatti település egyéb részei közül. A Víziváros alsó fertályának településrendje a Vár Vízi kapujához igazodott. A Vízi kapun kijövő út mellett a település a mai Csónak utca és Szalag utca találkozásánál kezdődött. A Sza-