Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

lag utca hirtelen északkeletre való kanyarodásánál az út kettévált: a Wasser Gässl (ma Pala utca) a meredek lejtőn egyenesen keletre, a Dunához vezetett le, a Schlangen Gasse (ma Szalag utca) pedig a mai budai Vigadó helyén volt katonai szertár előtt a mai Szilágyi Dezső térhez. Járművel és teherrel való közlekedésre kétségtelenül a Schlangen Gasse volt alkalmasabb, és bizonyára a közlekedés megkönnyítése céljából alakult ki a Schlangen Gassót a Wasser Gässl-lel összekötő kis köz, a mai Szőnyeg utca vonala. A Sehlangen (lasse amellett, hogy a Várból a piactérre közvetlenül levezető út volt — a Corvin téren túl folytatódva a mai Iskola utcában —, a Szent Péter-templom körüli települést is összekötötte a Vízi kapuval, s így egyúttal a váriaknak a Vízi kapun keresztül a Felhévíz (Újlak) felé való közlekedésére is .szolgált, mégpedig a Duna áradásainak kitett Fő utca helyett a Truckhene Gassen és a Horvát utcai kijáraton keresztül. Az Iskola utcának egyébként nemcsak a Vár felé volt folytatása a Schlangen Gasseval, hanem egyenesen, a mai F^ő utcával párhuzamosan is folytatódott dél felé a mai Farkas bíró utcával. Ez az utca ma a Ponty utcánál kezdődik, de a XVII. század végén onnan indult, ahol ma a Szalag utca találkozik az Iskola utcával; tehát ekkor még volt egy a Vízivároson a Jégverem utcától a Kacsa utcáig a Fő utcával párhuzamosan futó út is. Ennek az utcának a jelentőségét az adta meg, hogy mivel a Fő utcánál magasabban fekvő felületen húzódott, a dunai áradások alkalmával az volt a Víziváros fő észak—déli közlekedési útja. Ennek az utcának a két oldalán telepedtek le a kapucinusok, miután a király 1688-ban nekik adományozta az ostromot meglehetős épségben átvészelt Tojgun pasa dzsámit a körülötte levő területtel és a mellette levő Sóház épületével. A Sóház épülete és telke, melyet a Salz Giissl választott el a kapucinusok telkétől, csak 1702-be7i került a rend birtokába. A Sóház megszerzése után került sor a kápolnának használt dzsámi bővítésére 1716-ban, majd a Salz Gässl megszüntetésére és a két kapucinus telek között az utca elzárására. (6. kép.) A vízivárosi alsó fertály nyugati határa a mai Donáti utca vonala volt. Idáig értek ki a Schlangen Gasse és a Schanz Gasse telkei. A mai Donáti utca a Vízi kapu előtt a Schlangen Gasseból ágazott ki, s vele párhuzamosan tartott észak felé, majd a mai Mária térnél nyugatra fordulva a Batthyány utcában folytatódott. Ez az utca volt a XVII. század végi Víziváros legmagasabban fekvő utcája. A belőle kiágazó utcák és lépcsők a Vár felé nem folytatódtak. Ilyen kiágazások voltak: Prünnel Steig (a mai Ponty utcának a Szalag utca és Donáti utca közötti szakasza), amely egy kis kúthoz vezetett le, s folytatása a Fischer Gässl (ma Ponty utca), amely a Halpiacra vezetett, és a ma már nem létező Schlosser Steig, a mai Szalag utca és a Donáti utca között, amely egy itt lakó lakatosmesterről kapta nevét, és a Mauth Gässl, amely a Fő utca sarkán álló vámházhoz vezetett. A mai Donáti utca, amelyet a későbbi években Obere Zeilének neveztek, egyrészt a Vár Vízi kapuja és a vízivárosi városfalnak a török korban a mai Széna térnél volt Új kapuja közvetlen — a Várat elkerülő — legrövidebb összeköttetést biztosította, másrészt pedig a Bécsi kaputól indulva a vízivárosi piactérnek legkönnyebben való elérésére szolgált. A vízivárosi alsó fertály telekrendje és utcahálózata a Szent Péter-templom körüli településhez hasonlóan egységes település volt. Csakhogy míg ott az utcahálózat egy központhoz, a Szent Péter-templomhoz igazodott, itt ilyen központi magot megállapítani nem lehet: a vízivárosi alsó városrósz templomának, a kapucinus templomnak nem volt központi fekvése. A Fő utca (az országút) a templom mögött húzódott, a Várból lejövő két legfontosabb útvonal, a Wasser Gässl és a Schlangen Gasse pedig elkerülte. A Víziváros azonban annak ellenére, hogy a XVII. század végén még településében és igazgatásában is két, egymástól pontosan elhatárolható részre oszlott (osztatott), egységes település volt. A Víziváros elnevezés, amely a török korban keletkezett (jelölte a vári település alatt levő Duna melletti települést), a felszabadítás után általánossá vált, sőt — a XVIII. század elején — már a Horvátvárost is ez alá az elnevezés alá vonták, és ide tartozott a Halászváros is. Halászváros A XVII. század végén Halászvárosnak a vízhordást fedező fal és a keleti nagy Zwinger közötti területet nevezték. Itt volt a Proviant Haus (élelmezési raktár) hatalmas, hosszan elnyúló épülete, a mai Alagút előtti területen és a Gieszhaus (az Öntőház) a mai Öntőház utca elején. A telkek sora ott kezdődött, ahol ma is a lakóházak tömbje van: és egyrészt a mai Lánchíd utca, másrészt a mai Öntőház utca mindkét oldalán helyezkedtek el. A telkek feltűnően kicsinyek, 40 — 50 négyszögölesek voltak, csak néhány 100 négyszögölön felüli akadt közöttük. A Halászvárost délről határoló kortinafalhoz egy bástyaszerű épület csatlakozott, a Víztorony, amelynek az ostrom alatt elpusztult vízművét 1687—1702 között helyreállították. A XVII. század végén kiosztott halászvárosi telkek között igen sok üres terület maradt. Ezeket a XVIII. század folyamán — szintén apró telkekre — felosztották, sőt a század közepén sor került a Halászváros bővítésére is: az ötvenes években a katonai parancsnokság engedélyével a keleti nagy Zwinger északi és déli zárófalait összekötő dunai bástyafal előtti területet is felosztották, és megengedték a házak építését.