Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

s ezeknek a szakmáknak 234 tagjából került ki a 118 legtöbb adót fizető kézműves. A szakmák száma azonban bizonyos mértékben félrevezető, hiszen vannak ezek között olyanok, mint harangöntő, főkötőkészítő, amelyeknek csak 1 — 1, vagy a kéményseprő, amelynek 2, s a hajós, kőfaragó, könyvnyomtató, irhástímár, sárgarézműves és harisnyakötő szakma, amelyeknek csupán 3 — 3 tagja volt. A városban élő 20 mészárosmesterből 15 szerepelt a legtöbb adót fizetők között, s 11 kovácsból 10, a 12 lakatosból 7, a 6 tímármesterből 5, a 9 kőművesmester, az 5 ácsmester és a 30 molnármester mind ezek közé tartozott. Azonban a 34 asztalosmesterből, a 23 pipafaragóból csak 2—2, a 19 kádármesterből pedig csupán egy. Az egyes — fontosabb — iparágak között a mesterek a kivetett adó nagysága szerint a következőképpen oszlottak meg: Forint 25 — 20—24 15—19 10—14 5-9 3-4 1-2 Építőipar 7 6 3 14 4 Élelmezési ipar — 5 — 41 55 83 29 Ruházati ipar — — — 5 78 181 146 Fémipar — — 6 16 21 27 1 Faipar — — — 3 38 34 1 Bőripar 5 3 — — 34 34 4 Textilipar 7 22 5 A pesti kézművesmestereknek háromnegyed része ezekben az iparágakban dolgozott. A 10 forinton felüli adót fizetők az élelmezési iparban dolgozók 21,3, a ruházati iparban dolgozók 1,2, a fémiparban dolgozók 31,8, a faiparban dolgozók 4, a bőriparban dolgozók 9,9 százalékát tették ki. A textiliparban dolgozók között nem volt 10 forinton felüli adót fizető mester. A pesti kézműveseknek adófizetési szempontból magasabb csoportjánál jóval nagyobb volt az egy-két forintnyi adót fizetők száma, akiknek az aránya 17,3 százalék (a kereskedőknél ebbe a csoportba csupán 3 százalék tartozott). Ez az arány egyes szakmákban vagy iparágakban ennél jóval magasabb volt: a ruházati iparban például 36,2 százalék. A vagyoni (vagy kereseti) megoszlásra vonatkozó pontos adataink a XIX. század első feléből nincsenek. Az adófizető (állandó foglalkozásukból élő) lakosok között is hatalmas különbségek voltak, s ezt a különbséget még nagyobb mértékben kellene megállapítanunk, ha pontosan ismernénk az ingatlanbirtok megoszlási viszonyokat. Az állandó foglalkozásukból élők a XIX. század első felében a felnőtt férfilakosságnak mintegy 40 százalékát tették ki, de ehhez hozzá kell még számítani a tisztviselőket, értelmiségieket és egyéb szabad foglalkozásúakat, a városban lakó birtokos nemeseket, valamint azokat, akik csupán vagyonukból vagy ingatlanbirtokuk jövedelméből éltek. Ezeknek a száma és a megoszlása nem határozható meg pontosan, de az bizonyos, hogy az állandó foglalkozásukból élő és adózó, valamint az értelmiségiek, tisztviselők, vagyonukból élők együttes aránya a város felnőtt férfilakosságában meghaladta az 50 százalékot. Vagyoni vagy kereseti szempontból való megoszlásra bizonyos tájékoztatást ad az 1848. évi választó jogosultak összeírása,

26 amely Pesten 5412 országgyűlési és 5201 tanácsi választásra jogosultat állapított meg. A megállapításnál azokat a húsz éven felüli férfiakat vették figyelembe, akik a városban legalább 300 forint értékű ingatlannal rendelkeztek, vagy mint kézművesek, gyárosok, kereskedők műhellyel, gyárral, üzlettel bírtak, s a kézművesek közül azokat, akik állandóan legalább egy segéddel dolgoztak. Figyelembe vették mindazokat, akik 100 forint évi jövedelmet ki tudtak mutatni, s jövedelemre való tekintet nélkül az értelmiségieket és szabad foglalkozásiiakat, valamint a korábban polgárjoggal rendelkezőket. A tanácsi választásnál a választó jogosultság alsó határát az ingatlanbirtoklásnál 2000 forintban állapították meg, a jövedelem alsó határát 800 forintban, s az értelmiségiektől is megkövetelték az évi 100 forint házbér fizetésének az igazolását. Az országgyűlési és a törvényhatósági választásra jogosultak számában mutatkozó kis különbség (összesen 211 fő) arra utal, hogy az országgyűlési választójogosultságnál megállapított alacsonyabb értékhatár a vagyonukból, jövedelmükből élőknek és az értelmiségieknek a számát nem növelte lényegesebben, tehát ezek túlnyomó része a magasabb értékhatárnak is megfelelt. Az 1848-ban választásra jogosultak a választóképes kortiaknak mintegy 22 százalékát tették ki, tehát vagyoni, kereseti szempontból a keresőképes lakosságnak az egyötödét, az állandó foglalkozásukból, vagyonukból, jövedelmükből élőknek és az értelmiségieknek pedig mintegy 40 százalékát. A választásra jogosultak foglalkozási megoszlására teljes adataink nincsenek,