Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
A zsidók helyzete Pesi en Az 1840. évi 29. te. A zsidók városrészenkénti elhelyezkedése kereskedő polgárok száma és arányszáma hasonlóképpen alacsony és fokozatosan csökkenő irányzatú volt. Emelkedett viszont, különösen 1830 után, a magyarországi származású kereskedők száma a budai polgárok között, Haazonban azt vesszük figyelembe, hogy honnan jöttek ezek a magyarországi kereskedők, és milyen kereskedelmi ágat űztek, akkor ennek az emelkedésnek is — Pesthez viszonyítva — inkább a negatívumát kell megállapítani. Szatócsok, lisztkereskedők telepedtek le itt igen csekély számban, s többségük a város közeli környékéről (Óbuda, Szentendre, Páckeve) és a közeli megyékből való volt. Igen szűk és a letelepedők számát tekintve jelentéktelennek is tűnő az a terület is, ahonnan külföldi kereskedők jöttek Budára: Bécsből 5, Ausztria egyéb részeiből 7, Morvaországból 5, Csehországból 2, Itáliából és Németországból 3—3, Svédországból 1 kereskedő. A kereskedelmi kategóriához kapcsolódik a szállítással foglalkozók kategóriája, azonban az ebben szereplő polgárok száma mind Budán, mind Pesten meglehetősen jelentéktelen. A fuvarosok, hajósok, bérkocsisok arányszáma a XIX. század első felében csak időnként emelkedett egy százalék fölé, főképp az 1830—1840-es években. Budán 1791 — 1848 között 35 olyan polgárt vettek fel, akinek a foglalkozása a szállítással függött össze, Pesten pedig 52-t. Pest város társadalmában mind számukat, mind gazdasági szerepüket illetően a XIX. század elejétől kezdve külön — a hatóságok által határozottan elkülönített — csoport volt a zsidóság. 20 Zsidók csak az 1780-as években telepedhettek meg állandóan Pesten, 1790-ben a városi tanács azonban a polgárság követelésére ki akarta őket űzni a városból. A kiűzésről szóló határozat végrehajtását a Helytartótanács határozott közbelépése megakadályozta, az 1790. évi 38. törvénycikk pedig elrendelte, hogy ,,a Magyarország és kapcsolt részei határain belül élő zsidók az összes szabad királyi városokban és más helységekben (ide nem értvén a királyi bányavárosokat) azon állapotban, melyben az 1790. évi január elsőjén voltak, megtartassanak és ha abból netalán kizavartatták volna, visszahelyeztessenek". Ez a törvény megszilárdította ugyan a zsidók helyzetét Pesten (Budán és a többi városokban), de nem védte meg őket a polgárság, a tanács támadásaival, kellemetlenkedéseivel szemben. Letelepedésüket meggátolni nem tudták, jogokkal próbálták körülzárni a láthatatlan gettót. Tolerált (megtűrt) és kommoráns (ott-tartózkodó) zsidót ismertek el a városban, s ha összeírták őket, kezdetben csak egy kategóriára ügyeltek, azt nézték: van-e türelmi engedélyük vagy nincs. A pesti tanács ugyanis az 1790. évi törvényt úgy értelmezte, hogy új zsidók nem telepedhetnek le a városban, és az 1790-es években nemcsak az újonnan ideköltözőket akarta eltávolítani, hanem a tűrt zsidók házas fiait és férjes lányait is ki akarta űzni a városból. A tanács azonban végül is kénytelen volt megtűrni nemcsak a tűrt zsidókat, hanem az itt-tartózkodókat is, bármennyire igyekeztek az idegen zsidók távol tartására, s rendelték el — mint 1808-ban —, hogy idegen zsidó még akkor sem telepedhet meg Pesten, ha tolerált zsidó lányát veszi el. Hiába próbálták a város zsidó lakosságát két kategóriára szűkíteni és a tűrt zsidók számát korlátozni azzal a rendelkezéssel, hogy a türelmi és a kereskedési jog öröklését csak egy fiú utódnak engedélyezték, a többi gyereket — mint apjuk üzletének segédeit — csak kommoránsoknak tekintették. A zsidók száma Pesten a XIX. század első felében fokozatosan, 1840 után pedig igen nagy mértékben emelkedett. A nagymértékű lélekszám-növekedést az 1840. évi 29. törvénycikk tette lehetővé, amely kimondta, hogy „mindazon zsidók, akik az országban vagy kapcsolt részekben születtek, valamint szinte azok is, kik az itteni lakásra törvényes engedelmet nyertek, ha ellenök erkölcsi magaviseletök tekintetéből bebizonyított alapos kifogás nincsen, az egész országban és kapcsolt részekben akárhol szabadon lakhatnak". Ez a törvény elsősorban a zsidóknak a városokban való tömörülését tette lehetővé, s természetes következménye volt ennek, hogy az ország gazdasági központjában a zsidók letelepedése nagyobb arányokat öltött, mint az ország bármely városában. Míg az 1840-et megelőző hat évben a zsidók száma Pesten alig ezer fővel növekedett, az 1840-et követő hat évben jóval több mint hatezerrel. Míg a XVIIL század végén a zsidók között a tűrt zsidók aránya 28,9 százalék, a kommoránsokó 71,1 százalék volt Pesten, addig 1833-ban a tolerált és kommoráns zsidók együttes arányszáma 23,3 százalékra esett. A többi kategóriába (itt született zsidó fiak; azok a zsidó fiak, akik nem itt születtek, mégis toleráltak vagy kommoránsok; a kommoráns vagy tolerált zsidók vejei; azok az idegen zsidók, akik harminc éve, húsz éve, tíz éve, öt éve, kevesebb, mint öt éve itt laknak; végül a zsidó szolgák) sorolt zsidók arányszáma pedig 76,7 százalékot tett ki. A zsidók Pesten a XVIIL század végén elsősorban a Terézvárosban telepedtek meg. Igen hamar lett zsidó lakossága az újonnan épülő Lipótvárosnak, és laktak zsidók (bár nem nagy számmal) a Belvárosban is. A városi tanács a XIX. század elején megkísérelte, hogy a zsidókat Pest egyes városrészeiből kitiltsa, de a tervét, hogy a város területén egy meghatározott helyre szorítsa őket, nem sikerült megvalósítania.
