Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

XVIII. században Károly rondellának nevezték) még 1743-ban is romosán állott, a következő években építették újjá, 1755 — 1763 között pedig egy ötszögű bástyaművel vették körül. Az Esztergomi rondella, a Károly rondella, valamint az Országos Levéltár épülete mögött levő kis rondella (a török uralom alatt Murád pasa bástyája) a felszabadítás után még üres volt, feltöltésére a XVIII. század folyamán került sor. A Bécsi kapu elé, melyet Toldi Miklós állítólagos fegyverei díszítettek, 1726-ban egy külső kaput építettek. A Bécsi kaputól délre álló, a török korban Mahmud pasáról nevezett bástyát az ostrom alatti romjaiból a század folyamán szintén helyreállították, és szemmel tartására a budai vár legfejlettebb védőműve, az Erdélyi bástya (József bástya) elé elősáncot építettek. A Miklós-torony mögött levő Híradás bástyánál a XVIII. században nagyobb átépítés történt: az Erdélyi bástyához hasonló előreugró bástyát és a rajta levő tornyot lebontották, helyére ék alakban végződő várfalsarkot építettek. A ma Halászbástyának nevezett várfalszakasz egyébként végig a XVIII. századi — modern várvédelmi elvek szerinti — átépítés eredménye. A Halászbástyától a Vízi kapuig terjedő szakaszon a század folyamán csak kisebb építések, inkább javítások történtek. Itt változatlanul megmaradt a középkori állapot: a házak a védőfalra épültek rá. A Vízi kaputól (de nevezték Szent János kapunak is) dél felé húzódó régi várfalat a század közepén több helyen a falak félmagasságáig lebontották, sőt kívülről új alapfalakkal is szélesítették, és így a réginél jóval vastagabb falakat húztak fel itt a Zeughaus déli sarkáig, ahol a várfal és a palotát a várostól elválasztó középső fal találkozásánál egy kis torony állott. A Zeughaus és a királyi palota közötti szakaszon a robbanás következtében teljesen elpusztult várfalat a XVIII. században alapjaiból újra építették. A palota előtt kettős fal között (amely az ostrom után is állott) terült el a budai várparancsnok kertje. A kert hosszúságában, a vároldal lejtőjén volt a keleti nagy Zwingerben az úgynevezett ,,Nagy Udvar", amelyet északról és délről a Dunára merőleges vastag falak határoltak. Ezeknek a falaknak a Duna mellett levő rondelláit támpillérekkel ellátott fal kötötte össze. A nagy udvarban voltak a királyi palota raktárai, a só-, gabona- és jégvermek. A budai Várhegyen levő település (beleértve a királyi palotát is) a XVIII. század folyamán egységes település maradt. A felszabadító ostromok pusztításait kezdetben gyorsan s talán hevenyészetten, de az élet követelményeinek, a szükségleteknek megfelelően helyreállították, minduntalan beleütközve olyan használható épület- vagy falmaradványokba, amelyek a település egységét és zártságát évszázadokra visszamenően az ostromok és pusztulások ellenére őrizték és hagyományozták. Ezt az egységes, zárt települést a XVII. század végén — miként a középkorban is — külvárosok vették körül: a Víziváros, az Országút, az Újlak és a Tabán (Rácváros), s ezekhez járult a XVIII. század második felében egy újonnan alapított külváros, a Krisztinaváros is. Ezeknek a külvárosoknak nemcsak elhelyezkedése, hanem az út- és az utcahálózata, települési szerkezete is hagyományozódott, minden pusztítás ellenére. A vári településnek a kezdeti gyors és hevenyészett helyreállítás után történő kiépülése igazi városi települést eredményezett, amelynek központi helyzete megszabta a körülötte sorakozó külvárosok fejlődését. A vári település mellett a XVIII. században csupán a Víziváros és a Tabán egy részén tudott kialakulni városias település. (8. kép.) A települési szerkezet hagyományo zódúsa B) A Víziváros A Víziváros, amely a török uralom alatt is a budai Vár nagy külvárosa volt, az 1684. évi ostrom idejénszinte teljesen elpusztult, az 1686. évi ostrom alatt pedig, különösen e terület északi részét, ostromárkokkal szinte teljesen feldúlták. Buda visszafoglalása után a török uralom alatt is itt élő lakosságból néhány, főleg délszláv származású lakos tért vissza s kezdte meg az új telepesekkel együtt a romba dőlt házak újjáépítését.

10 A vízivárosi telkek kiosztásának azonban nagy akadálya volt az, hogy a valamennyire használható állapotban levő házak nagy részében a katonaság tanyázott. Székesfehérvár visszafoglalása (1688 májusa) előtt még a várható török ellentámadás veszélye is lohasztotta a kevésbé védhető Vízivárosban a letelepedési kedvet, és a település ütemét igen erősen korlátozták azok az erődítési tervek is, amelyek szerint az egész Vízivárost bele kellett foglalni a Vár védműrendszeróbe. E védműrendszer kiépítése ezekben az években meglehetősen rendszertelenül folyt. Mindig újabb és újabb tervek merültek fel, amelyeknek végrehajtása során már felépült házak lebontására is sor került. A betelepülés, illetőleg a telkek kiosztásának az üteme ezért igen lassú és vontatott volt. Az 1688. évi budai házösszeíráskor a Vízivárosban csak 17 házbirtokost találtak, ós 1689-ig is csak 109 telek került kiosztásra. A Víziváros telkeit, épületeit (illetőleg épületmaradványait) 1695-ben írták össze, és az összeírásban 284 telek leírása található. Ezek a telkek a vízivárosi északi városfal, a Duna, a mai Jégverem utca, a Hunyadi János út, a Szalag utca, az Iskola utca, Batthyány utca, a Kapás A telkek kiosztásának akadályai A Víziváros területe a X VII. század végén a* 35