Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

melési költség Budán igen magas volt. Bár tilos volt, mégis „saját használat ürügye alatt" sok vidéki bort hoztak be a városba. Hogy a vidéki és a helybeli termesztési költségek közötti aránytalanság kiegyenlítését és a borkereskedés élénkülését lehetővé tegyék, 1840-ben hat évi próbaidőre megengedték a fogyasztási vám szedését, de ez eredménytelennek bizonyult. Ezért 1844-ben ismét megtiltották a vidéki boroknak a városba való behozatalát.

78 A bortermelés színvonala emelésének és a borkivitel fokozásának a kérdése a harmincas Schams években napirendre került. Schams Ferenc, aki a XIX. század első felében a legkiválóbb magyar ^™™c es borszakértő volt, a harmincas évek első felében egymás után adta ki — magyar és német nyel- szőlőiskola ven — a szőlőművelésről és a borászatról szóló könyveit. Hirdette, hogy „termesszünk derék borokat", s akkor lesz bornak külföldön is. Ennek a célnak az érdekében országos szőlőiskola felállítását javasolta, s bár a tervet József nádor is támogatta, a szőlőiskola létesítése Schams magánkezdeményezéséből valósult meg 1834-ben. Sem Buda, sem Pest városa nem bocsátott földet — a nádor utasítására se — a rendelkezésére. Ő maga bérelt ezért területet Budán Mayerffy Ferenctől; a szőlőtőkéket országos gyűjtés során szerezte be. Vagyonának egy részét az iskola megteremtésébe fektette be. 1836tól kezdve folyóiratot is adott ki (Zeitschrift für Weinbau und Weinbereitung), s ezt nemcsak saját maga szerkesztette, hanem írta is. Az oktatást azonban nem tudta elkezdeni, mert 1839-ben meghalt, s halálával a borászati szaklap is megszűnt. A budai szőlőiskola gondozását Schams halála után a Gazdasági Egyesület vette át, azonban azokat a célokat, amelyeket alapítója kitűzött, megvalósítani nem tudta. Vincellériskola helyett maradt csupán szőlőfajta-gyűjtemény.

79 A minőségi bortermelés helyett továbbra is a mennyiségi termelés maradt nemcsak a budai és pesti, hanem a környékbeli szőlők birtokosainak a célja. A mai Budapest területén az 1830as években a bortermelést csaknem 400 000 akóra becsülték, amelyből a pesti kőbányai szőlők termése 30 000, a promontori szőlőké 50 000, a tétényi szőlőké 60 000, az óbudai szőlőké 40 000 akó volt. Míg Pest gazdasági életében a mezőgazdaság a XIX. század első felében egyre jobban hát- Szőlőművelés térbeszorult, Buda gazdasági életében pedig a mezőgazdaság szerepe bizonyos mértékben átala- Óbudán kult, a két város környékén levő helységekben — ideértve Óbudát is — továbbra is döntő szerepe volt a földművelés és az állattenyésztés mellett elsősorban a szőlőművelésnek. Óbudán a szőlőtermelés értékét 1828-ban 17 766 forintra becsülték, s ugyanekkor a szántóföldekét 1783, a rétekét 1379, a marhaállományét pedig 1328 forintra. Szántófölddel csupán a jobbágyok rendelkeztek (összesen 212-en), a szőlőbirtokosok száma viszont jóval meghaladta az ötszázat, s ez az adófizető lakosságnak 36 százalékát tette ki. Míg 1790-ben az óbudai szőlőterület terjedelme 3790 kapás volt, 1828-ban már 5466 kapás, s ennek túlnyomó részét az óbudaiak birtokolták. Jelentősen növekedett ugyanezen idő alatt a szőlőbirtokosok száma is: 398-ról 539-re. Az emelkedés mértéke a szőlőterület esetében azonban magasabb volt (30,5 százalék) a birtokosok számánál (26,1 százalék), s ez szintén a szőlőművelés gazdasági jelentőségére utal.

80 Az egyes óbudai jobbágyrétegek között a szőlőbirtokosok száma és aránya a következő volt 1828-ban: Szőlőbirtokosok száma aránya (%) 212 jobbágy (colonus) 176 83,0 508 zsellér (inquilinus) 308 60,6 801 lakó (subinquilinus) 80 9,9 A jobbágyok, zsellérek és lakók között 54 kézművesmester is volt, aki szőlőt birtokolt, az összes mester húsz százaléka. Az óbudai szőlőbirtokosok aránya nagyjából a budai szőlőbirtokos-aránynak felelt meg ekkor, azzal a különbséggel, hogy a kézműveseknek itt kisebb százaléka rendelkezett szőlőbirtokkal, mint Budán, kereskedő pedig alig egy pár akadt a szőlőbirtokosok között. Igen jelentős számú gazdag szőlőbirtokos volt Óbudán: a jobbágyoknak több mint a fele birtokolt 12 kapásnál nagyobb szőlőt, a zselléreknek pedig 16,7 százaléka, az összes szőlőbirtokosoknak pedig 28 százaléka. A hazátlan zsellérek (lakók) többnyire kis szőlőbirtokosok voltak, olyanok, akik nem elsősorban birtokukból, hanem napszámosmunkájuk keresetéből tartották fenn magukat. Ilyen napszámosmunka az óbudai szőlőkön kívül bőségesen adódott az óbudai szőlőheggyel összekapcsolódó budai szőlőkben.