Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
ségük miatt nem tudtak. Volt Budán és Pesten néhány olyan kézműves iparág, amelynek nemcsak a termelését, hanem néha a létezését is igen erősen érintették más tényezők is: egyrészt a külföldi iparcikkek behozatala, másrészt a hazai és bizonyos mértékig a helyi gyár-, illetve manufaktúraipar termelése. A XVIIL század második felében fellendülni látszó budai és pesti posztókészítő- és takács- Kézműves ipar a külföldi áruk versenye következtében szinte elsorvadt. A századforduló idején még 19 textilipar posztókészítő mester élt Pesten (céhük is volt), a korszak végére már csak 5 maradt (1812-ben már a céh sem létezett). Csupán a posztókészítés egyik fázisában (a kikészítésben) dolgozó posztón yírók száma emelkedett a század első felében. Hasonló volt a sorsa a takácsiparnak is. Az 1770-es években Budán és Pesten 13—14 takács élt, számuk a XIX. század első felében Budán már csak 5 — 6 volt, Pesten 8—10, jóllehet a lakosságszám és a piaci lehetőségek növekedése következtében a takácsipar számára bőven adódhattak volna feladatok. Ehhez azonban fejlődőképes műhelyekre lett volna szükség. A budai és a pesti takácsmesterek azonban munkát csak megrendelésre vállaltak, készáru előállítására nem vállalkoztak. A külföldi és a hazai manufaktúrákban, gyárakban készített vásznak pedig a pesti kereskedők boltjaiban és a piacokon, vásárokon bő választékban álltak a városi vásárlók rendelkezésére. A kézműves textiliparhoz hasonlóan nem voltak erős hagyományai Budán és Pesten a bőr- Kézműves iparnak sem, de ez az iparág a XIX. század első felében, ha nem is különösebb mértékben, bőripar mégis megerősödött a városban. Budán az 1770-es években 11 tímáirinester élt, ez a szám a XIX. század első felében 14—24-re emelkedett. Pesten a XVIIL századi 5 mester helyett 1830 körül már csaknem 40 bőrkikészítéssel foglalkozó kézművesmester volt. A budai és pesti tímármesterek számára az olcsón és könnyen vásárolt nyersanyag kikészítése, a Törökországból (vagy a törökországi kereskedőktől) vásárolt félkész juh- és kecskebőrök festése és fényezése (a kordován és szattyán gyártása) bőven adott munkalehetőséget. A helyi bőrfeldolgozó iparágak igényeinek kielégítésén túl a piaci és vásári forgalom révén távolabbi vidékek igényeinek kielégítésére is vállalkozhattak. A magasabb szállítási költségekkel terhelt külföldi áruk és a hazai (és helyi) tömeggyártás termékei a kézműves bőriparnak csak a nagyobb arányú kifejlődését akadályozták, azt elsorvasztani nem tudták. Miként a bőripar, úgy a fémipar fejlődésére is hatással voltak a manufakturális és gyári ter- Kézműves mékek, de ez a hatás nem volt olyan mértékű, hogy a kézműipari termelést visszavetette volna, fémipar Az ónedényeket a XIX. század elején háttérbe szorították ugyan a gyárilag előállított porcelán- és kőedények, az ónöntők száma azonban Pesten a XVIIL század vége óta állandóan növekedett: 1847-ben 8 ónöntő mester volt a városban. A nürnbergi rézárukat is tömegesen hozták be az országba, a pesti piacokra, vásárokra is, de ez sem a pesti, sem a budai rézöntő, rézműves mesterek számában nem okozott visszaesést. Pesten a rézzel foglalkozó kézművesmesterek száma az 1770-es évek óta több mint a háromszorosára emelkedett: 1847-ben 22 rézműves és rézöntő mester dolgozott a városban (Budán ugyanekkor 14), és árultak boltjaikban, vásárokon, és szállítottak a Délvidékre, Erdélybe s Törökországba is. Nemcsak a nyersanyagból kész- vagy félkészárukat előállító kézműves iparáigak vették fel a Kézművesek versenvt — sok esetben sikerrel — a különféle gvárak és manufaktúrák termékeivel, hanem ( l s a , . , v t K 'C t'CS h' t't ( (' l Cf ti más mesterségek is. Pesten 1826-ban tíz üveggyárnak volt lerakata, a pesti üvegesek (mint céhük nevében szerepelt: üvegesek és üvegkereskedők) száma a XIX. század első felében mégis jelentősen növekedett: ötven év alatt több mint a kétszeresére. A bécsi kalapgyár termékei és a divatba jött selyemkalapok nagy mennyiségben jelentek meg ugyan az országban, de ezek a pesti kalaposipar helyzetét nem tudták gyöngíteni. Az 1770-es években még csak 7 kalaposmester volt Pesten, a száizad végén már 18, 1847-ben pedig 26. A budai és a pesti kézművesipar fejlődését tehát a gyárak, manufaktúrák, külföldi lerakatok, a kereskedelmi forgalom révén a város és a vidék piacaira, vásáraira került ipari termékek nem akadályozták különösebben. Versenyre késztető hatása ha volt is a gyáraknak és a lerak átoknak, az nem a kézműipari termelés növelésére vonatkozott, hanem a termelés biztosítására korlátozódott. A termelés hiányosságait és a kereskedők konkurrenciáját a kézművesek kereskedelmi tevékenységgel próbálták ellensúlyozni, egy részük nem is elsősorban saját termékeinek árusításával, hanem vásárolt áruk továbbadásával. Nem a kézműiparosok kereskedelmi tevékenységét, hanem a termelés növelését tette volna szükségessé a XIX. század első felében az egyre növekvő városi fogyasztás kielégítése és az egyre szélesedő vidéki piac ellátásának a biztosítása. Ennek a legnagyobb akadállyá a céhrendszerben volt. Pesten a XIX. század elején, 1808-ban 43 önálló céh (molnár, pék, mészáros, halász, kertész, A céhek száma szappanfőző, posztónyíró, német takács, magyar takács, magyar szabó, német szabó, szűrszabé), Pesten és magyar kalapos, szűcs, magyar gombkötő, német gombkötő és paszomány verő, csatkészítő, Budan tímár, irhatímár, kordoványos, német varga, csizmadia, táskakészítő, kőműves és kőfaragó, ács, üveges, asztalos, kovács, bognár, magyar lakatos és sarkantyús, német lakatos és órás,
