Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
A szélesebb piacra dolgozás lehetőségét bizonyítják azok az adatok is, amelyek egyes népesebb iparágakban az egy mesterre eső lakosságszámot mutatják. Néhány iparágban Pesten a XVIIL század második fele óta ezen a téren a következő változások történtek: 1771 1808 1828 1847 rék 933 844 1325 2325 Mészáros 1000 1038 1560 1833 Szabó 609 207 214 300 Varga 5 S 3 317 270 300 Asztalos 1166 730 700 909 A pékeknél és a mészárosoknál az egy mesterre eső lakosságszám emelkedése a helyi szükséglet megnövekedését mutatja, és ennek a kielégítése a városi tanács és Pest megye felügyelete alatt történt. A liszt-, kenyér- és húsárak rendszeres szabályozásával és a meghatározott árak szigorú betartásával a hatóságok a fogyasztók érdekeit védelmezték, és biztosították a lakosság élelemellátását. A megnövekedett igények több péket, mészárost, hentest is foglalkoztatni tudtak volna, azonban a céhzárlat lehetőségét kihasználó mesterek saját egzisztenciális érdekeik biztosítása és jövedelmük fokozása érdekében csak korlátozott mértékben voltak hajlandók a mesterlétszám emelésére. Aliba kénytelenek voltak beletörődni, hogy a hetipiacokon a vidékiek is árusíthattak kenyeret és húst, s hogy működtek a városban céhen kívüli kenyérsütők is (Pesten a századforduló táján több mint 20, tehát csaknem ugyanannyi, mint a pék); de még ezek sem zavarták őket anyagi érdekeikben. A fogyasztás állandó emelkedése nemcsak megélhetésüket, hanem gazdagodásukat is biztosította. A fogyasztásra levágott ökrök és tehenek száma 1826-tól a korszak végéig, 1848-ig 20 817-ről 39 536-ra emelkedett, és a korszak végén évente 220 000 mázsa lisztből sütöttek kenyeret Pesten. 43 A szabóknál, a vargáknál és az asztalosoknál az egy mesterre eső lakosságszám csökkenése a mesterlétszám igen nagy mértékű növekedésének a következménye. A mesterlétszám növelését azonban minden valószínűség szerint nem a helyi szükségletek megnövekedése okozta elsősorban. A mesterlétszám növekedésének az oka ezekben az iparágakban elsősorban az volt, hogy kiszélesedett a városon kívüli piac, és a szaporodó megrendelések, a katonai kincstári szállítások lehetővé, sőt szükségessé tették a mesterlétszám növelését a meglevő mesterek anyagi károsodása nélkül. Ilyen körülmények között természetes az, hogy csak ezekben az iparágakban emelkedett Pesten a mesterlétszám jóval száz fölé, és hogy ezekben az iparágakban volt a legmagasabb a foglalkoztatott segédek száma. A szabókhoz és a vargákhoz hasonlóan a pesti és a budai kézművesek legnagyobb része készárutermelést folytatott. Olyan iparág, amely csupán megrendelésekből tartotta volna fenn magát, Budán és Pesten igen kevés volt. Még az asztalosok és a kovácsok is vállaltak bérmunkát, és foglalkoztak készárutermeléssel a többi kézművesekhez hasonlóan. A készáirutermelés mértéke szakmák és tőkeerősség szerint változott. A nagyobb mértékben (és értékben) készárut termelő iparágak közé tartoztak a szűcsök, nyergesek, szíjgy T ártéik, csizmadiák, bőröndösök, köpönyegszabók, takarókészítők, kádárok, fazekasok és a bognárok. Köztük és a többi készárut előállító kézművesek közt igen sokan a városban boltot tartottak, a hetipiacokon és az országos vásárokon árusítottak, nemcsak helyben, hanem vidéken is. Pesten, az országos vásártéren 1826-ban 143 budai, pesti és óbudai kézművesmesternek volt vásári bódéja, A pestiek között volt 18 szabó, 17 szűcs, 12 kalapos, 8 cseréppipakészítő, 5 — 5 paplankészítő és kesztyűs, 4 kártyafestő, 3 — 3 posztókészítő, kefekötő, könyvkötő, 2 — 2 tükörkészítő, tűkészítő, varga, sapkakészítő, bádogos, 1—1 parfümkészítő, üveges, harisnyakötő, szerkovács, aranyszálhúzó, nyerges, szalagkészítő, órás, kardcsiszár, lakatos, virágkészítő, fésűs, cinöntő, irhatímár és paszományos, tehát 30 iparágból összesen 103 mester. A budaiak közül 6 kefekötő, 4 szűcs, 3 — 3 ónöntő, szabó, kalapos, likőrkészítő, 2 — 2 rézműves, paszományos, 1—1 virágkészítő, posztókészítő, cukrász, könyvkötő, harisnyakötő, tűkészítő, kesztyűs, bádogos és kártyafestő, tehát összesen 35 mester 17 iparágból árusított a pesti vásáron; Óbudáról pedig 4 kéknyomó és 1 kalaposmester. 44 A budai és a pesti kézműves iparágak működését, érvényesülését az egymást váltó konjunktúrák és dókonjunktúrák igen erős mértékben befolyásolták. Bár a piaci lehetőségek a XIX. század első felében mind a vásári, mind a vásáron kívüli viszonylatban megnövekedtek, s ezek kihasználására korlátozott termelési kereteik között a pesti és a budai mesterek törekedtek is, és bizonyos eredményeket sikerült is elérniük, kibontakozni, az ország gazdasági központjához méltóan kifejlődni elmaradott, elavult termelési módjuk és ebből is következő tőkeszegény_
