Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

seggel: 1194 családfő közül 203 volt „kézműves", bár ezek közé számították az összeírásban például a muzsikusokat és a hordárokat is. Ekkor a zsidó kézművesek a következő szakmákban dolgoztak nagyobb számban: szabó, üveges, suszter, mészáros, gombkötő, órás, szobafestő, kárpitos, bádogos. Ezek mind olyan szakmák voltak, amelyek a városban céhes keretek között működtek. Volt azonban néhány mesterség, amellyel csak a zsidó-k foglalkoztak: a címtáblafestés, a lószőrtisztítás és a gyapjúosztályozás, valamint a sapkakészítés, amely a vallási előírásokkal volt kapcsolatos. Pesthez viszonyítva Budán a zsidó kézművesek száma elenyésző volt. 1828-ban 64 zsidó kereskedőt írtak össze Budán; kézműiparral esak 14-en foglalkoztak: 4 szabó, 2—2 mészáros, festő, aranyműves, 1 — 1 gombkötő, bőrgyártó, likőrgyártó és pipakészítő. Kis műhelyekkel rendelkező iparosok voltak ezek, hiszen összesen csak 6 segédet tartottak. Budán az 1830-as, 1840-es években sem emelkedett jelentősebben a zsidó kézművesek száma, miként a zsidó lakosság letelepedése is jóval szerényebb keretek között folyt, mint Pesten. 1845-ben is csak 63 zsidó kézművest írtak össze Budán.

11 Óbudán 1828-ban a kézművesmesterek száma 266 volt, s ezek 40 iparág között oszlottak meg. Ezeknek az iparágaknak, illetőleg az iparágak mestereinek viszonylag nagy számát Óbuda mezővárosi jellege mindenképpen indokolta. Buda és Pest közelsége sem hatott bénítólag az óbudai kézművesipar fejlődésére, sőt egyes iparágakban Óbuda a két nagy város előtt járt: kelmefestő Óbudán több volt, mint Budán és Pesten együttvéve, aranyműves is több, mint Budán vagy Pesten, és az óbudai molnármesterek száma is felülmúlta a pestiekét, Ha a két város kézműipara nem is hatott bénítóan az óbudai kézműiparra, a közelség a kézművesipar jelentősebb differenciálódására és a mesterlétszám jelentősebb emelkedésére nyilvánvalóan hatással volt: 1771-től 1828-ig csak kilenc új iparág keletkezett Óbudán, s a mesterlétszám is csak a lakosság növekedésének megfelelően emelkedett ez idő alatt 115-ről 266-ra. Jelentősebb fejlődés történt a XVIIL század közepe óta Óbudán is abban, hogy a kézművesek egyre inkább felhagytak a mezőgazdasági foglalkozással. Míg 1744-ben az óbudai mesterembereknek csak a fele élt kizárólag az iparából, 1828-ban a jobbágytelken élő mesterek száma már csak 54 volt, az összes mesteremberek 20 százaléka. Az óbudai mesterembereknek 1828-ban csak 19 százaléka foglalkozott mezőgazdasággal.

42 A három városban tehát a XIX. század első felében a lakosság növekedésével párhuzamosan növekvő száméi kézműves élt, s a lakosság és a piac igényeinek megfelelően számos új iparáig honosodott meg. Az új iparágak egy része a meglevő ipari szakmák differenciálódása révén keletkezett (mint például az arany füstműves, aranyszálhúzó, aranyverő, aranyozó; a faórakészítő, nagyórakészítő, óratokkészítő; a szalagfestő, selyemfestő, pamutfestő). Az új iparágak legnagyobb része azonban új igényeket volt hivatva kielégíteni. Ezek az igények egyrészt a városiasság, másrészt — és ez a régi, hagyományos iparágakat is érintette — a megnövekedett piaci érdeklődés következményei voltak. A két város és elsősorban Pest kézművesiparának tagoltsága az igények kielégítésének a lehetőségét mindenesetre magában rejtette, teljesítőképessége azonban meglehetősen korlátozott volt. Azoknak az iparágaknak a száma, amelyekben tíz mesternél több dolgozott, Budán 1828-ban 24, 1847-ben már csak 22, Pesten ugyanekkor 37, illetőleg 48, Óbudán pedig 8 volt. Ezek az iparágak szakmai csoportonként a következőképpen oszlottak meg: Kézművesipar Óbudán Kézművesipari termelés Kiulii Pest Óbuda 1828 1847 1828 1847 1828 Élelmezési és háztartási ipar 7 7 9 1 1 Ruházati és öltözködési ipar 4 3 6 8 4 Építő- és berendezési ipar 2 l 3 3 1 Mszközkészítő és feldolgozó ipar 10 9 12 17 1 Szolgáltató ipar 1 2 3 — Luxus- és műipar 1 5 6 2 Az iparágak összes számához viszonyítva a népesebb iparágak száma Budán meglehetősen alacsony volt, és a korszak végére Pesten is csak az iparágak egyharmadában volt népesebb mesterlétszám. Azonban az élelmezési ipar kivételével szinte valamennyi népesebb iparág (mint az aranyműves, ezüstműves, hangszerkészítő, könyvkötő, rézműves, rézöntő, tűkészítő, órás, nyerges, kesztyűs, kalapos, fésűs, gombkötő, kártyafestő, kefekötő, szíjjártó, szűcs, bognár, asztalos, varga, csizmadia, szabó) alkalmas volt arra, hogy szélesebb piac számára dolgozzék, természetesen a műhelyek nagyságának megfelelően.