Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

kereteibe. A felelet természetesen további kérdéseket fog felvetni, hiszen a szakirodalom e problémával alig foglalkozott. A törvényhozó testületben, a rendi országgyűlésen városaink azonnal visszakapták a középkorban bírt helyüket. Láttuk, hogy az 1687-i országgyűlésen megjelent mindkét város vezetője és egy-egy tanácsosa: Buda részéről Prenner polgármester és Salgari tanácsos, Pest részéről Vatula bíró és Dalmady szenátor. Ennek a diétának köszönhették, hogy a régi szabad királyi városi rang távlata megnyílt előttük; ez szabta meg másfél évtizedes harcuk irányát. Tudjuk azt is, hogy a következő, 1708-ban megnyílt országgyűlésen ott volt mindkét város szindikusa és mellettük egy-egy tekintélyes tanácsos: Baitz és Eyserich. Mosel pesti szindikus helyet kapott a „sérelmeket" szerkesztő bizottságban is; talán neki is része volt abban, hogy ezeknek kilencedik pontja többek között Buda és Pest kiváltságainak becikkelyezését követelte. A hosszabb szünet után összeülő diéta alkotása, az 1715 : 37. törvénycikk ezt a kívánságot teljesítette is. Pest követeinek még arra is volt gondjuk, hogy a Budával együtt elfoglalt első és második helyet biztosítsák maguknak a hódoltság alatt előtérbe került Pozsonnyal és Kassával szemben. A következő, 1722 —23-i országgyűlésre a városok ugyancsak tekintélyes férfiakat küldtek ki: Buda Roth szindikust és Keppeler tanácsost, Pest Eyserich és Parti szenátorokat, a város volt, illetőleg jövendő bíráját.

95 Az 1722-i és az 1728-i pesti követutasításokból világosan kitűnik: milyen magatartást kellett tanúsítaniuk a tanács kiküldötteinek az országgyűlésen. ,,A város nevében" jelentek meg, de természetesen anélkül, hogy kiválasztásukba a polgárságnak beleszólása lett volna. Kötelességük volt a gyűlés kezdetén pontosan megjelenni, megbízólevelüket bemutatni, az üléseken rendszeresen részt venni, városuk megillető helyét és jogait megvédeni, a tanácsnak időnként jelentést tenni, a diéta iratait lemásoltatni. Takarékossági szempontból egyiküknek minél előbb engedélyt kellett kérnie a hazatérésre. Az utasításokban megnyilatkozik a városok szolidaritása. Az 1722-i követeknek meghagyták, hogy Buda követeivel működjenek együtt, főleg a harmincad- és vámmentesség biztosításában; a szabad királyi városokat mint negyedik rendet érintő ügyekben pedig ezekkel tanácskozzanak és együttesen lépjenek fel. Az 1728-i utasítás is megkívánja a városi kiváltságok védelmét, különösen a vármegye jogainak kiterjesztése ellen. Az általános elveken túl az utasítások egyes városi ügyek szorgalmazását is lelkükre kötötték a követeknek, egyébként majdnem szabad kezet hagytak nekik. A pesti követeknek 1722-ben a városok többségével kellett szavazniuk, kivéve azt az esetet, ha a kisebbség véleménye ésszerűbb ! 1728-ban már a „nagyobb és józanabb rész" állásfoglalását kellett követniük.

90 Bár a magyar városokat ebben az évszázadban még nem szorították egyetlen szavazatra, Buda és Pest követeinek alig jutott szerep a nemesi színezetű diétán. Legfőbb gondjuk az volt, hogy városuk sérelmeit — akár törvényhozási úton, akár a kormányszerveknél való eljárással — orvosláshoz segítsék. A két város 1722-i közös sérelmei a városi joghatóság megsértését, a jogtalan vámszedést, a kamarai tisztek indokolatlan kiváltságait panaszolják fel, Buda 1728-i sérelmei pedig tele vannak anyagi természetű siránkozással. Ha egy városi követ országos ügybe avatkozott, könnyen megjárhatta. A büntetőjog szabályozásával kapcsolatban 1728 szeptemberében Roth János budai szindikus — sajnos ismeretlen — művét olvasták fel az alsótáblán. Maga a város levéltárába kerülő napló számol be róla, hogy az egyes fejezeteknél kitűnt a tervezet megvalósíthatatlansága, s az „nevetségben pukkant szét". Ha a diétára kiküldött szindikus, illetőleg főjegyző otthon a tanács esze is volt, az ország fórumán Mosel óta nem jutott szóhoz.

97 A XVIII. századnak egyre ritkuló országgyűlései a két város számára egyben a tárnoki szék ülésszakait is jelentették.

98 Tudjuk, hogy a városok saját felsőbíróságának üléseire már a századfordulón meghívták Budát és Pestet, de a kamarai adminisztráció nem engedte meg részvételüket. A bíróság ülésszakaiban 1703 után mintegy két évtizedes szünet állott be, s ezért városaink nem tudták helyüket elfoglalni; mindamellett oda tartozémak tekintették magukat, a budai tanács 1708-ban már fellebbezést engedett a tárnoki székre, határozatában pedig a XV. századi eredetű tárnoki cikkekre hivatkozott. Végre 1722. június 26-án a Pozsonyban tartott ülésen mindkét város küldötteit visszakebelezték a hagyományos bíróság ülnökeinek sorába. A dolog nem ment minden nehézség nélkül, mert a városok vonakodtak megfizetni a megkívánt felvételi díjat; Buda külön tiltakozó iratot is szerkesztett, s ezért a szék megrovását érdemelte ki. Amikor azonban — ha nem is szívesen — lefizették a háromszáz, illetőleg kétszáz forintot, küldötteik (egyben országgyűlési követeik is) letehették a megkívánt esküt, s elfoglalhatták régi jogon megillető első és második helyüket.

99 Buda szereplése egyébként sem kezdődött szerencsésen. Salix János személyében 1722 szeptemberében választotta meg a tárnoki szék első ügyészét; az új fiskálisnak első dolga volt a Bernucca—Scossa-ügy iratait a tárnokmester parancsa ellenére fel nem terjesztő magisztrátus ellen keresetet benyújtani. Amikor az országgyűlés és az ülésszak 1723 derekán véget ért, Buda és Pest követei az orszéiggyűléseken Buda és Pest a tárnoki szék ülésein