Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Kosáry Domokos: BEVEZETÉS

A városfejlődés, mindezzel összefüggésben, lényegében véve ugyanezen európai modellhez igazodott. Pontosabban: azon belül különösen érzékenven mutatta a növekedési tendenciát, elsősorban az európai fennsík fejlettebb vidékein, de éppen ezért a regionális eltéréseket is. Az újabb francia összefoglalók Európa e korszakát tárgyalva azt hangsúlyozzák, hogy a XVII. század vége és a XVIII. század vége közt, mialatt az össznépesség kétszeresére nőtt, a városi lakosság száma háromszor vagy éppen négyszer akkorára emelkedett. Hozzáteszik, hogy az európai felvilágosodás korának művelődése főként a városban találta meg „laboratóriumát", és erősen a város, az urbanitás növekedéséhez kapcsolódott, amely tehát a kor legfőbb mozzanatai közé számítható (P. Chaunu, La civilisation de l'Europe des Lumières. Paris 1971, 05, 371, 427). E megfigyelések persze elsősorban az európai fennsík fejlettel)!) viszonyaira vonatkoznak. Az újabbkori várostörténeti kutatás azonban sajnos még nem dolgozta ki azon többirányú s lehetőleg számszerűen is kifejezhető mutatók képletét, amelyek együttes alkalmazásával az ilyen nagy megállapításoknál valamivel konkrétabban, pontosabban lehet egy-egy adott város vagy városcsoport fejlődési, urbanitási szintjét és funkcióját, illetve ezzel együtt az európai modell belső, regionális különbségeit lemérnünk. Marad tehát, hogy olyan hasznos, de magukban véve mégsem eleget mondó mutatókkal dolgozzunk, mint a városi népesség száma, sűrűsége, ha lehet: foglalkozási megoszlása, és az össznépességhez mért aránya. Mindjárt hozzátehetjük, hogy a legnagyobb városi tömörülések mellett külön figyelembe kell vennünk, hogy ezek mennyiben kapcsolódtak a valamivel kevésbé nagy, vagy éppen közepes városok fejlett vagy kevésbé fejlett hálózatához. Ne feledjük el, hogy 1800 körül a 30 ezer lakosú város is még általában a nagyok közé sorolható. Az európai fennsík legfejlettebb része Anglia volt. London a XVII. század végén már mintegy 550 ezer, 1800 körül pedig 850 — 900 ezer lakossal rendelkezett, és 1811-ben elsőnek haladta túl az egy milliót. Az angol városhálózat 1800-ban még további négy, Skóciával öt jelentős, 50—100 ezer között mozgó tömörüléssel rendelkezett. Az összlakosságnak Angliában a XVJ11. század derekán mintegy 30, egy évszázad múlva már több mint 50%-a élt városokban. A kontinensen hozzá Belgium színvonala állt a legközelebb, ahol Flandria és Brabant már a XVIII. század végén elérte ezt az 50%-ot, és ahol 1801-ben Brüsszellel együtt négy jelentős, 50—70 ezer közti várost találunk. Hollandiában, ahol a városi nekilendülés már régebben indult, Amszterdam 1795-ben túlhaladta a 220 ezres, négy további város pedig a 30 ezres szintet. Nyugat-Európában egyébként a városlakók aránya 1790 körül átlagosan 20 25% körül mozgott; a nagy agrárvidékekkel bíró Franciaországban viszont csak 16% körül. Itt volt azonban, az ország szívében, koncentrált erőként: Párizs — a felvilágosodás, majd a forradalom központi városa. Párizsban 1789-ben mintegy 600 ezer ember élt, és a város — gyorsuló növekedése során — 1846 körül lépte túl a milliós szintet. S volt itt még hét nagy, 50—100 ezer főnyi és további 27 ugyancsak jelentős, 20—50 ezres város is (R. Levasseur, Les populations urbaines en France comparées à celles de l'étranger. Paris 1887; uo., La population française. Histoire de la population avant 1789 et démographie de la France comparée à celle des autres nations I—

III. Paris 1889—1892; R. Mois, Introduction à la démographie historique des villes d'Europe du XIV

e au XVIII

e siècle I —III. Lou vain 1955). A déli periféria — láttuk — lassan lemaradt Kelet-Európa mögött a növekedés versenyében. Kivéve azonban városait, amelyekben korábbi fejlődés, régi urbanitás hagyományaként az össznépességnek viszonylag nagy, mintegy 22 — 23%-a élt, vagyis több mint kétszer meghaladta a kelet-európai arányt. Részint a középkor nekilendülő, majd elakadó mediterrán városfejlődésének eredményei érvényesültek tovább: mint a naggyá nőtt, 140 ezres, de stagnáló Velence esetében, vagy bizonyos fokig Firenzében is, amelynek lakossága azonban a XVIII. század folyamán mégis 64-ről 80 ezerre emelkedett; és a 130 ezer körüli lakosú Milánóval, s az egy évszázad alatt kétszeresére duzzadt, 1791-ben már 95 ezres Torinóval a továbbiak során gyorsabban igazodott a fennsíkhoz közelebb álló, északi rész fejlődéséhez. Az elmaradottabb délen még szembetűnői)!) a múlt és jelen ellentmondása. Nápoly, tovább növekedve, 1800 körül már 420 ezres, nagy tömörüléssé szélesült, de aligha a modern gazdasági fejlődés feszítő erejéből. Madrid, e politikai alkotás, az immár hanyatló spanyol világbirodalom fővárosaként nőtt tovább a XVIII. század folyamán 100 ezerről 160 ezerre. A német városfejlődés, akár az olasz, vagy még inkább, a fennsík és a periféria határvonalának mindkét oldalán folytatódott. A nyugati és déli német városok, részlten ugyancsak egy elakadt középkori nekilendülés hagyományait őrizve, szolid és viszonylag fejlett, 30—50ezres tömörülésekként érték el a XVIII. század végét. Politikai egység és közös főváros híján egyik sem előzte meg különösebben a másikat. Hamburg mint a legnagyobb tengeri kereskedelmi város érte el 1790 körül a 85, Altonával együtt a 109 ezer lakos szintjét. A valamennyi közül legnépesebb német város, Berlin, a porosz államnak köszönhette emelkedését, amelynek során — lakosságszámát tekintve — 1709-ben 55, 1775-ben már 136 ezernél tartott, 1848-ra pedig a 420 ezren is túlhaladt. Fejlődése egyik jellemző példája volt a keleti határterület részleges fel-