Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A budai és pesti kézműipar hatása a környéken A kézművesek és az iparéinak száma Óbudán tására is vállalkozzék (fésűs, harisnyaszövő, kalapos, nyerges, sarkantyúkészítő, vésnök). A nagyobb ipari fejlettséget követelő mesterségek többségében viszont ekkor még csak egy-két mester dolgozott (tűkészítő, ónöntő, kannagyártó, sárgarézműves, kardkészítő, arany hímző, paszománykészítő). így ezeknek a mestereknek a távolabbi piacok számára való termelése nem lehetett túlságosan nagymértékű. A kézműves lakosság fejlődése a XVIII. század közepéig Pesten gyorsabb ütemű volt, mint Budán. Ezt a fejlődést a század közepe után az egyes kézművesek és mesterségek megerősödése követte. Ennek egyik jele — elsősorban Pesten — pontosan ez időben a kézművesek mezőgazdasági tevékenységének a háttérbe szorulása volt. A kézművesek számának növekedésével egyidejű a XVIII. század második negyedében az iparágak számának szaporodása is. A két város fejlődő kézműipara a XVIII. században nagymértékben hatott közvetlen környékén túl, nagyobb körzetben Pest megye északi felén, Fejér megye keleti részén, s bizonyos mértékben még Nógrád és Heves megyében is. Ez a terület az ipari igények kielégítése terén szinte kizárólagosan Budához és Pesthez kapcsolódott. A falvakban szétszórtan, az egyes mezővárosokban nagyobb számmal laktak ugyan kézművesek, de ezek tevékenysége csak a legszükségesebb, a mindennapi helyi szükségletek ellátására korlátozódott. Buda és Pest kézműipari központ jellege megerősödésének a következménye volt a század közepétől kezdve a vidéki kézművesek számának csökkenése is. Például Pest megye pilisi járásának 31 falujában és négy mezővárosában a kézművesek száma 1752-ben 460 volt (1728-ban még csak 156). Ezek 66 százaléka azonban — 303 kézműves — négy mezővárosban élt: Szentendrén (103), Ráckevén (95), Óbudán (62), Zsámbékon (43). A mesterségek száma 29 volt; a népesebb mesterségek pedig mind falusi jellegűek: csizmadia, varga, szabó, takács, kovács, kerékgyártó, bognár, kádár, asztalos. A falvakban csak 17 — csekély létszámú — mesterség volt található. Pesten ez időben több mint 70. A pilisi járásban 1771-re a kézműves mesterek száma 460-ról 435-re csökkent, jóllehet nemcsak a falvak száma (31-ről 39-re), a lakosság száma is jelentős mértékben növekedett. A mesterségek száma ugyan növekedett (17-ről 4l-re), de 16 mesterségben ekkor már 140-nel volt kevesebb a mesterek száma, mint 1752-ben (a csökkenés például a takácsoknál 31, a kőműveseknél 26, a csizmadiáknál 15, a kádároknál 16, a szabóknál 14, a vargáknál 11 volt). A régi mesterségeknél a mesterek számának a növekedése csak 67 volt, de ebből a molnárokra 23, a mészárosokra 12 esett. A mesterek számának a csökkenése azonban nemcsak a falvakban, hanem — Óbuda kivételével — a mezővárosokban is nagymértékű volt: Szentendrén 103-ról 74-re, Zsámbékon 43-ról 19-re esett a mesterek száma. Óbudán viszont a kézművesek száma ez idő alatt csaknem megkétszereződött. Egyébként is Óbudán a kézművesek és a mesterségek száma a XVIII. század folyamán fokozatosan növekedett: Kézművesek száma Mesterségek száma 1705 11 8 1728 24 13 1744 35 13 1752 62 19 1771 115 31 Míg a falvakban és a többi mezővárosban a kézművesek számának csökkenését a budai és pesti kézműipar erősödésének a hatása okozta, addig a kézműipar olyan arányú növekedését és differenciálódását, amely Óbudán tapasztalható, nem lehet pusztán azzal magyarázni, hogy az a lakosságszám növekedésének és a város uradalmi központ jellegének a következménye. Hiszen például 1752-ben Ráckevén a kézművesek arányszáma (20,6 százalék) magasabb volt, mint Óbudán (18 százalék), és Ráckeve is, de Zsámbék és Tétény is uradalmi központok voltak, és mégis csökkent a kézművesek száma. Természetesen Óbudán is a varga, a molnár, a takács, a csizmadia, a kádár, a szabó foglalkozások voltak a legnépesebbek. így volt ez a többi mezővárosban is. Óbuda kézműiparának a fejlődése azonban a XVIII. század folyamán eltért a Pest megyei mezővárosokétól. Óbudán 1771-ben a kézművesek sorában — ha kevés mesterrel is — megtaláljuk már az esztergályost, a gombkötőt, a harisnyaszövőt, a késest, a kötélverőt, a lakatost, a nyergest, a rézművest, a tímárt, az üvegest. És a többi mezővárostól eltérő volt, hogy már 1744-ben is számos zsidó kézműves (5 szabó, 3 varga, 2 szappanfőző, 1 — 1 szűcs és üveges) lakott itt.