Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN
hogy a magyarországi protestáns egyházakban nem a gyülekezeti önkormányzat (a tiszta lutheri egyházalkotmány típusa) valósult meg, hanem egy olyan forma, amelyben az egyház kormányzatát a lelkészek (pastor, senior, superintended) látták el, s ez a forma beleillett a török igazgatási rendbe is. 4. A MOHAMEDÁN EGYHÁZ A keresztény egyházak szerepe Budán és Pesten a török uralom alatt fokozatosan háttérbe szorult a keresztény lakosság számának csökkenése következtében, s az egyes keresztény egyházak szerepe is változott a lakosság kicserélődésével kapcsolatosan. A XVI. században a magyar gyülekezettel rendelkező protestáns egyházak, a XVII. században az új délszláv lakosság letelepedésével a ferencesek által gondozott katolikus egyházak voltak jelentősebbek. Jelentőségük azonban ekkorra már eltörpült a mohamedán egyház szerepe mellett. Az egyház és az állam a mohamedán világban mindenütt szoros szövetségben összeforrva szokott megjelenni, és a török uralom alatt Budán is pontosan így jelent meg. Az állam először itt is megalapozta adományaival az egyház életét, és csak azután bocsátotta útjára, hogy további fejlődését és gazdagodását olyan eszközökkel és olyan módokon, mint általában szokta, most már maga biztosítsa magának. A külső formák és keretek, amelyek között a mohamedán egyház Budán első szervezetét és intézményeit nyerte, nagyjából ugyanaz volt, mint más tartományi központokban vagy magában a török fővárosban is. Az állam nem nagy pénzáldozatokat kívánó drága építkezésekkel ajándékozta meg az egyházat, hanem csak készen talált épületeket adott át neki. Az egyházi szervezet anyagi alapvetése tehát az itt talált középkori keresztény templomoknak mohamedán istentiszteleti célokra való átalakításával kezdődött. Uj templomok építésére csak egy-két esetben került sor a török uralom 145 esztendeje alatt. Dzsámik Templomaik között rangban kétfélét különböztettek meg: a magasabb rangú dzsámit és és mecsetek az egyszerűbb mecsetet (meszdzsid). A dzsámit lényegében az emelte a mecset fölé, hogy csak szultáni engedéllyel, olyan helyen lehetett alapítani, ahol legalább negyven hívő (családfő?) élt együtt, és hogy csak ebben lehetett elmondani a pénteki imát, a chutbét. A mecset alacsonyabb rangú imahely volt, egyszerű, tágasabb szoba, az előírt napi öt ima közös elvégzésére. A dzsámik maguk között is különböző kategóriákra oszlottak. Egyesek az állam gondviselését élvezték, ezek voltak az előkelőbbek, létükben, anyagi sorsukban jobban biztosítottak, mert az államkincstár minden anyagi és személyi kiadásukat fedezte; a többiek viszont csak alapítványaikra támaszkodtak, s az alapítványok arra nem voltak elegendők, hogy elemi vagy természeti csapások esetében megóvják őket a válságoktól. Állami gondozásban Budán is aránylag kevés dzsámi részesült: a ,,Nagy dzsámi" (Bűjük dzsámi), a „Palotai" vagy „Belső" dzsámi (Szeraj dzsámii vagy Enderun dzsámii), és a „Középső dzsámi"-nak (Orta dzsáminak) nevezett. Ezekhez csatlakozott már az első időktől kezdve a Várhegyen kívül, a „varosban" az Oszmán bejről elnevezett dzsámi, s időben legutolsónak, hozzávetőleg 1596 óta, ismét a Várhegyen a „Győzelmi dzsámi" (Fethijje dzsámii) vagy „Órás dzsámi" (Szaát dzsámii). (213. kép) Dzsámi és mecset Buda minden részében szinte fölös számban található volt, egyre-egyre ötven vagy száz fő hívő is alig akadt. Egyeseket talán sohasem tudunk meghatározni, mert nem is voltak maradandó építmények, hanem csak „hitvány tákolmányok", sárból építve, fával fedve, s ezért nagyon hamar elpusztultak. Ilyen volt például a Tabán egyik mecsete is, bizonyos Ibrahim csaus alapítása, amely már alig két évtized alatt „baglyok és varjak tanyája lett", amint azt Szokollu Musztafa életrajzában olvassuk, és már 1570 körül újjáépítésre szorult. Az ilyen templomok második alapítójukról esetleg új nevet kaptak, mások viszont környezetük vagy valamely kivételes tulajdonságuk után ugyanazon időben is több nevet viseltek. Templomok és neveik azonosítása tehát még egyáltalán nincs lezárva, a mintegy harmincöt ma is ismert elnevezés és körülbelül huszonhárom építmény további forrásokból még egyformán szaporodni fog. Pesten három dzsámi és egy mecset részesült kincstári gondozásban: a Nagy dzsámi, a Szinán bej dzsámi, a Ferhát bej dzsámi és az Ulamá pasa mecset. Egyházi alkai- A mohamedán világ vallási szolgálattevői, akik ezeket az intézményeket, a dzsámik, mecsetek mazottak mu ködését irányítani és lelki tartalommal megtölteni hivatva voltak, állásukat szabályszerű esetekben közvetlenül a legfőbb birodalmi tanácstól, az isztambuli dívántói kapták, attól a szervtől, amely a katonai rangokat is adta, azzal a különbséggel, hogy a vallási állások betöltése a helyi kádi előterjesztésére, egy birodalmi magasrangú vallási személy, asejchül iszlám javaslata (isáret) alapján történt.
