Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

E nagyobb mohamedán templomokon kívül számos kisebb is létesült, és egy-egy városrész, mahalle központjává lett. Időben utolsónak a Várhegy déli részén, a belső várban, a Krisztinaváros felé néző Jeni mahalléban állt a Murád pasa által 1651 52-ben épített „bájos" Murád pasa dzsámii, szinte az egyetlen szilárdabb építésű vallási épület, amely fenn a várban a másfél évszázados török uralom alatt teljesen újonnan és alapjaitól kezdve török-mohamedán j)énzen és stílusban épült. A belső palota szűk udvarán, amerre az utóbb említett Murád pasa dzsámi nézett, álltak a a volt királyi Várhegy legjelesebb épületei, a magyar királyok egykori palotái. Itt volt az „elefánt ház": palota Filháne, ahogy a törökök nevezték a bejáratnál álló elefántszoborról. A dzsámi előtt, Corvin Mátyás címerével, egy márványmedence állt, már a török kor elején is kiszáradva, omladozóban; a vázlatos leírások szerint nagyobb szabású szobrászati alkotás lehetett, víz után tátogó, félelmetes csodaszörnyekkel, bronzcsigákkal, amelyek csápjaikat házukból kitolva tapogatóztak a levegőben, a csigákon óriási serlegekkel, „amelyekben harminc-negyven ember elfér". A medencén túl a királyi palota emelkedett, már az első években is egészen más állapotban, mint Mátyás, vagy akár csak János király idejében. Ablakait a törökök, a hideg ellen védekezve, szűkebbre szabták, befalazták vagy bedeszkázták, a boltozatos drága termeket, márványoszlopos csarnokokat vályog- vagy sövényfallal apró kamrákra osztották. Wratiszlaw Vencel követsége 1590-ben néhány termet még tűrhető állapotban talált, így Mátyás könyvtártermét képekkei és egy felirattal, a magyar királyok egykori lakószobáját szőnyegekkel és baldachinnal. A pasa, ha a palotába jött, állítólag itt szokott dívánt tartani. A palota szépségeit a törökök mindig illendő tisztelettel emlegették, termeit 1526-ban Szülejmán szultán is megcsodálta. Másfél évszázaddal később Evlia Cselebi is hosszan elmerengett az épület nagyszerűségén, s az 1684. évi ostrom után e harcok török elbeszélője, Szilahtár is örömmel és Allahnak hálákat rebegve állapította meg, hogy a palotának nem történt baja. Török írók Budáról írva, a hosszú korszakon át mindig megemlékeznek róla, szép nevet is adtak neki. A fénylő gömbökről, amelyek a palota tetejét díszítették, a palotát, s magát Budát is a messze földről mesét mondó ember szépeket látó szemével és szavával Kizil Elmának: „Arany Almának" vagy „Piros Almának" nevezték; „pirosnak" ami színnek náluk a legszebb, „almának", ami szemnek, szájnak a legkedvesebb. Úgy látszik, hogy messzebb eső földekre is eljutott a Kizil Elma híre, mert Evlia Cselebi, amint vándorútján Buda felé közeledve, a palota fénylő gombjait messziről megpillantotta, mindjárt ott térdre borult és hálát adott Allahnak a kegyelemért, hogy Buda várát megláthatta.