Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN
4. MOHAMEDÁN (TÖRÖK) CSALÁDI ÉS MINDENNAPI ÉLET A török társadalom alapsejtjének, a családnak összetételéről és belső életéről az egykorúak nem könnyen tudtak helyes képet alkotni maguknak, mert a mohamedán családi élet és a török otthon általában önmagába zárkózott, s azonkívül az idegenek nem az övékével egyező vonásokat vették észre benne, hanem az újszerűt, a különöset és az eltérőt, azt, ami az övékétől különbözött, ha az egyébként nem is volt érdekes. A budai és pesti törökök családi élete lassan alakult ki. Az a körülbelül három-négyezer férfi, aki Buda és Pest első török helyőrségében szolgált, csak kisebb számban hozott magával asszonyt, feleséget a Balkánról, a nagyobb rész az idegenbe vetett emberek rideg életmódjára szorult. Az asszonynépnek ezért a megszállt városokban nagy keletje volt, a katonák az asszonyokkal szemben tisztjeik és a török hatóságok szemeláttára is sok jogtalan szabadságot engedtek meg maguknak. így Budán és Pesten is. Ezért a keresztény szülők leányaikat már tizenkettő-tizenhárom éves korukban sietve férjhez adták, mint egy Budán járt utazó mondja: ,,a lányok, amikor az utca porában játszottak, már mind asszonyok voltak". Magánlevélben, egykorú feljegyzésben, szinte számtalan megemlékezés van arról, hogy a katonák száguldó portyázásaik közben nőket raboltak, talán szívesebben minden élő és élettelen marhánál, sőt arról is van hit, hogy arravaló öreg asszonyok járták be a falvakat, hogy leányoknak mindenféle csillogó holmit ajándékozva Budára csábítsák őket. A budai és pesti török családi élet külsőleg gazdasági kényszerhelyzeten vagy csak nyers indulatokon alapult, s a férj és feleség egyenlőtlen viszonyában a közös szellemi múlt és a lelki kapcsolatok hiánya, a nyelvi érintkezés csekély lehetősége lemondást és áldozatokat elsősoi-ban az asszonyoktól követelt. Az asszony ebben a családi életben korábbi közösségétől végképp elszakadt, régebbi vallását elvesztette, és az új közösségben alacsonyabb rangot kapott, mint amilyennel régebben a kereszténységben bírt. Házasság- ^ házasságkötés a mohamedán világban csak polgári szerződés volt. A házasságot két tanú kötés j e i en ]étében a felek nyilatkozata alapján a kádi előtt kötötték, és nem volt akadálya, ha az új asszonyt esetleg két-három feleség várta otthonában. A többnejűség az egykor soktemplomú Budán, egykori zárdák és kolostorépületek szomszédságában nyers, nagy újság volt, de újság is maradt, s később, a teljesen kialakult mohamedán világban is csak ritka esetekre szorítkozott. Egyes török urak ugyan népes családot hoztak magukkal, az egykorúak úgy látták, hogy néhányan a pasák közül is több feleséggel laktak a Duna-parti, később a várbeli szerájban. De lehet, hogy tévedtek; a török családokban nem minden szolgálólány volt feleség. Azok a szertelenségek pedig, melyekkel a török otthonokat és a budai török családok életét például a XVII. századbeli francia regények és ezek nyomán későbbi leíró munkák szemléltetik, csak valótlan ismételgetések. A budai török ház végtelenül egyszerű és alapjában szegényes volt, s a feleség és a gyermekek otthona, a hárem, a háznak az a része, melyet idegen férfinak tisztelnie (és kerülnie) illett, szintén igen szerény volt, és csak igen kevés helyen volt elkülönítve a férfi szobájától, a szelamliktól, ahol idegen férfiak is megfordulhattak. A bajadérokkal meg odaliszkokkal benépesített háremek meséjét maguk a budai törökök is egy távoli világ, az Ezeregyéjszaka meséinek kijáró csodálkozással hallgatták. A törvény által megengedett többnejűségre, pontosan négynej űségre csak a gazdagoknál találunk példát. A feleségek azonban ezekben az esetekben nemigen voltak rangbéli családok gyermekei, mert a rangjukra tartó jómódúak nem szívesen adták leányaikat második, harmadik vagy negyedik feleségnek; a többnejűségnek a gazdasági viszonyokon kívül a társadalmi szokások is akadályt állítottak. Többnejűség ^ többnejűség helyett, annak nyilvánvaló anyagi terhei miatt is a férfiak inkább a válást és az újabb házasságkötést választották. A válás, helyesebben: ,,a feleség elbocsátása" (tálak, vagy bosatma) ugyanis, éppen úgy, mint a házasságkötés, szintén egyszerű formaságok között folyt le, sőt a férfi a házas viszonyt puszta nyilatkozat alapján, a feleség meghallgatása nélkül felbonthatta. A könnyen kötött és könnyen feloldott házas viszonyok lehetőségével a nők is bőségesen éltek, egyes korokban és körökben oly sűrűn váltogatva házastársukat, hogy az már szinte poliandriához állt közel. Mint azt budai vonatkozású esettel is példázhatjuk, ehhez ismét a felső réteg, elsősorban talán az uralkodócsalád nőtagjai adták a példát. Ibrahim szultán leánya, Atika, első urának kivégzése és a másodiknak harctéri halála után harmadszor, majd negyedszer is férjhez ment; az ujjain számlálhatta, előbb Szári Kenán, aztán Bosnak Iszmail, aztán Gürdzsi Mehmed és végül Dzserran Kászim pasához, mindig olyanokhoz, akiket a sorsot irányító szultáni kegy, talán a hercegnő külön kívánságára, a budai helytartóságba vezérelt. Természetes, hogy e laza szövésű házassági kapcsolatok mellett olyanok is voltak, amelyek az akkori szigorúbb nyugati felfogást is kielégítették volna. Ilyennek látszik a főrangúak közül Musztafa pasa esete, aki egy Oszmán-házi hercegnő kedvéért nem volt hajlandó feleségét magától „elbocsátani", vagy Ali pasáé, akinek viszont a felesége nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy ura őt „elbocsássa". Maga a pasa ugyan, akinek az özveggyé vált Dzsevher, hercegnőt
