Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

területének nagy része azonban nem volt alkalmas a szőlőművelésre, mert a mocsaras Duna menti részre esett. Elsősorban rétek, legelők és az itteni folyóvizeken malmok jellemezték gazdasági életét. A malmok tulajdonjogán egyházi testületek, a pilisi apátság, a szigeti premontreiek, a budavári beginák, a budafelhévízi Szentlélek-ispotály és az óbudai káptalan pereskedtek. Gyakran budai polgárok bérelték. Ugyancsak budai, valamint óbudai polgárok és megyeri parasztok bérelték a Szentlélek-rend itteni rétjét is. Pazandok, illetőleg helyesebben a két Pazandok területe tehát nem volt nagyon alkalmas a földművelésre, szőlőit, rétjeit a polgárság használta, úgyhogy hamar pusztává lett. Utoljára 1347-ben —- leszámítva egy 1452-es adatot említik Pazandok falut, különben mindig prédiumként, pusztaként fordul elő a forrásokban. Úgy látszik az itteni malmokra vonatkozó adatokból, hogy a pazandoki puszta területét a XV. századtól gyakran már Óbudához vagy Békásmegyerhez számították.

43 Északnyugatra esik Óbudától Solymár, ahol vár is volt. Többször királyi kézen találjuk, míg Solymár 1531-ben János király Kiskovácsival és Páty felével Buda városának adományozta, 1468-ban egy Petrach nevű budai volt a várnagya, aki Piliscsabán erdőt vágatott ki, a fát pedig budai és óbudai polgároknak adta el saját budai házában.

44 Hidegkút eredetileg a királyi trombitásoké volt, majd egyes Budán élő és budai polgárokkal Hidegkút összeházasodó trombitások örökjogon szerezték meg. A XVI. században a Podmaniczky család jutott itt nagyobb birtokrészhez, rajtuk kívül kisnemesi birtokosokról tudunk. Területén szőlők is voltak. Gercse határa nyugat felé Hidegkúttal érintkezett (a Kaptáralja-dűlő mindkét falu területét derese érintette), kelet felé pedig Óbudával, északkelet felé viszont Óbudaörssel volt szomszédos. Gyakori ezért a nézeteltérés a gercsei nemesek és az óbudai polgárok között. Délkelet felé a nyéki királyi vadaskert faláig ért Gercse egyik dűlője. A falura csak a XV. század közepétől találunk bővebben forrásokat, hogy azután a XVI. század elejéről annyi adathoz jussunk, mint kevés más főváros környéki faluról. Adataink zöme az óbudai káptalan 1511 — 22 közti hiteleshelyi jegyzőkönyvéből származik: a gercsei parasztnemesek ugyanis minden ügyüket a káptalannal foglaltatták írásba. A faluban egy-két háziszolgát leszámítva csupa nemes élt. Középkori viszonylatban igen népes település lehetett. Legalább ötven-hatvan háztartással számolhatunk, ugyanis a XV XVI. század fordulójáról harminckét itteni nemes család vezetéknevét ismerjük, és egy-egy családban egyszerre több felnőtt férfi élt: például négy Búza, három Dávid, négy Leány stb. A harminckét család közül tizenegy keresztnévből képzett, azaz a közös ős nevét őrizte meg: mint Dávid, Domokos, Elóris, Ferenc, Sebestyén stb. Úgy látszik tehát, hogy eredetileg csak néhány család élt a faluban, amelyek később elszaporodván, külön ágakra szakadtak.