Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

jön, legyen hol megszállnia. A többi helyiséget bérbe adták. A legnagyobbak közé tartozott a pálosok úgynevezett Szent Pál-háza, amelyről az utcát is elnevezték. A két tizedlajstromban öt-öt szőlőbirtokost írtak itt össze. A világi urak vagy a püspökök általában csak egy-két lakást adtak bérbe, hiszen a ház kellett maguknak és cselédségüknek, mert az év jó részét a királyi udvarban töltötték. Bérház volt azonban a Bánfiak Szent Pál utcai háza. Kizárólagos bérház lehetett a ,,Négy varga ház", ahol 1510-ben négy iparos szőlősgazda lakott, 1514-ben pedig Kaym Orbán könyvkereskedő üzlete volt. Patríciusok, gazdag polgárok birtokában is találunk bérházakat, 1510-ben Olasz Lénárt Olasz utcai házában négy, özvegy Nyírő Antalnééban ugyancsak négy. a Hallerekében hét szőlőbirtokost írtak össze. A bérházak zöme a Várban feküdt, azonban a XV. század második felétől kezdve a külvárosokban is feltűnnek, például Szentpéteren és Lógódon. Buda és külvárosai nagy kiterjedésű belterületét elég szűk határ övezte. Lényegében a mai Fu< budai hegyvidék egy része tartozott hozzá, amelynek nagy részét ekkor szőlő borította. A koráb- kult ban még emlegetett szántóföldek a XV XVI. századra eltűnnek, vagy legalábbis nem maradt rájuk adat. A tulajdonképpeni Buda külterülete valószínűleg a mai hűvösvölgyi villamosvonal és a Dunától a Gellérthegy északi oldalán merőlegesen húzódó vonal között a mai János-hegy, esetleg csak a Szabadság-hegy tájáig terjedt csupán. A budai határ nyugati fele Nándor falu határával érintkezett, Nándor egyébként a Berki családé volt, de amikor a XIV. század elején a Berki-birtokok Szécsényi Tamás kezére jutottak, a király már kiemelte Nándort, mert ez Buda városé. Területén szőlőt termeltek, lakossága elhagyhatta, és így határa beolvadt a budai szőlőterületbe. Egykori különállását csak az mutatja, hogy önálló tizedkerület maradt. A buda-nándori határtól északra Felhévíz területe húzódott. Északon a felhévízi határ Szentjakabfalváéval érintkezett, sőt a Duna közelében belterülete majdnem összeépült Óbuda-Szentjakabfalvával. Északnyugatra az óbudai Tapsa puszta, ettől nyugatra Gercse, majd Nyék, délen Nándor és Buda határolta Hévíz külterületét. Déli részére körülbelül a mai Szép Ilona tájára esett Kunc ispán majorja, amelyet budai patríciusok, majd a XV. század második felétől Szilágyi Erzsébet és a király birtokoltak. A Budához tartozó hegyvidéket (már ideszámítva Nándort) nyugat felé Nyék, Budaszentlőrinc Sas határolta, délnyugat, illetőleg dél félé Sasad és Kelenföld területe érintkezett a fővárossal. Az előbbi királyi birtok, a visegrádi uradalom tartozéka volt Mátyás koráig. Királyi kápolna eredetű plébániája volt, akár a szomszéd Örsnek. A két faluban már egy 139l-es adat szerint is kevesen éltek. Utoljára 1435-ből és 1452-ből ismerünk sasadi személyeket, azonban Mátyás király már pusztaként adományozta a falu területét Buda városának, hogy bővítse szűk határát. Valószínűleg Óbudaörshöz hasonlóan (1. alább) pusztulhatott ki Sasad: területén szőlőket telepítettek, ezeket a budai polgárság vásárolta össze, a falusi lakosság pedig a városba költözött. A pusztásodáshoz hozzájárulhatott még a falu egyházi tizedbirtokosának, az esztergomi káptalannak erélyes tizedszedési módja is. A tizedek miatt különben évszázados tizedperek folytak. A XIV. század folyamán a sasadi és őrsi plébánosok királyi kápolnaságukra hivatkozva, hosszxí pereskedéssel elérték mentességüket a megyéspüspök veszprémi püspök joghatósága és tizedjoga alól. Azonban 1390-ben a plébániákat tizedjogukkal egvütt az esztergomi káptalan kapta a királytól, 1435-ben azután újabb per kezdődött. Nem sokkal korábban kerülhetett Sasadhoz a szomszédos Nevegy puszta, ahol-csak a XV. század elején telepítettek szőlőket, Ujmált és Gombamáit. Az 1420-as években a pécsváradi apátság I. István hamis adománylevelére hivatkozva, megakadályozta az esztergomi káptalan tizedszedését, és a szőlők miatt értékessé vált tizedeket magának foglalta le. A hosszú per váltakozó eredménnyel számos fórumot járt meg, végül a hetvenes évektől a káptalan biztosította a maga jogát.

30 A budai szőlőterületről — Nándor, Felhévíz, Sasad és Kelenföld nélkül - 1505-ből és valószínűleg 1510-ből fennmaradt két bortized-lajstrom, ezek azonban csak a szőlők egy részére vonatkoztak, s így nem adhatnak teljes képet, 1531-ből ismerjük a sasadi szőlők tizedjegyzékét is. A két terület dézsmalajstromaiban felsorolják ugyan az összes szőlőhegyeket, ezeknek azonban csak igen kis részét tudjuk ma még azonosítani a budai hegyvidék dűlőivel. Sasad helyét magát sem lehet megnyugtatóan meghatározni. Vannak ugyan feltevések, ezeket azonban régészeti feltárásokkal hitelesíteni kell. Az első sasadi tizedperben Sasad (külterületével együtt) helyét Budától nyugatra, Kelenföldtől északra, Keszitől délre határozták meg, és mivel ugyanez az irat Örs helyével is foglalkozik, megállapíthatjuk, hogy Örstől keletre feküdt. Valószínű ugyan, hogy az égtájakat kissé pontatlanul adták meg: tehát valójában Buda északkeleti és Kelenföld délkeleti szomszédja volt. A sasadi szőlőhegyek közül az Akasztóhegyet tudjuk a mai Dobogóheggyel azonosítani.

31 Budán és Sasadon a XVI. század elején szinte kizárólag budai polgárok műveltek szőlőt, rajtuk kívül csupán felhévízi és logodi lakosokra maradt adat. Hasonló volt a helyzet Felhévíz és Kelenföld területén is, amelyek — ha jogi vonatkozásban nem is még a város külterületé- Kélt nek számítottak. Sajnos, ezekről nem maradt tizedlajstrom, Felhévízen a helyi káptalan, Kelen-