Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)
Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)
a város Zsidó utcája az 1360-as évekig, itt éltek a királyi palota védelmében az uralkodó kamaraszolgái, a zsidók. A keleti, Szent János utcán (mai Színház utca) — nevét a ferencesek Szent János kolostoráról kapta — magyar feudális urak házairól tudunk, az egyik, Majs nádor háza a kolostorral szemben, az utca nyugati felén állott. Ez lett később a ferencrendi beginák háza, a Szabina-kolostor. A két utca déli végénél építtette Zsigmond király a Szent Zsigmond-templomot, másként a kisebb Mária-egyházat, amely később társaskáptalan lett, de kezdettől fogva kapcsolatban állott a királyi udvarral, annak mintegy külső kápolnája volt. A zsidók elköltözése után a Zsidó utca (melynek valószínűleg csak nyugati felében állottak kisebb sikátorokban a zsidók épületei) házait udvari embereinek adta a király. Ettől kezdve egyre gyakrabban Szent Zsigmond utcának hívták a Zsidó utcát, amelynek déli végén a teret ugyancsak erről a szentről nevezték el. A plébánia határperében — nyilván az itt lakó feudális urak nemzetiségére tekintettel — a két utcát a Magdolna-templom plébánosa követelte magának, azonban mégis a németek plébánosa kapta meg. Várhegy A németek plébániájának területe volt a város igazi központja, amely háromszögletű, nagy alakja teret alkotott. A tér formája ad\a van a Várhegy alakjából, amely szintén — kissé elnyújtott — v n háromszög alakú, azonban a mai Dísz tér déli végén összeszűkül. A háromszög északkeleti sarkán a Kammerhof, az északnyugatitól valamivel beljebb a Magdolna-templom épült, azonban úgy látszik, lakótornyos épület is állhatott a sarkon. A kettő közti falszakasz közepén volt Buda legfontosabb északi kapuja, a Szombatkapu. A Várhegy két oldalán ugyancsak kapukat találunk, a keleti Szent János és a nyugati Zsidó kaput. A háromszög déli végén-a királyi palota és annak a XV—XVI. században megszüntetett déli kapuja, a Kelenföldi kapu zárta le a fennsíkot. A német A német plébánia területe délen az összeszűkületnél kezdődött — ha eltekintünk a vitás két ^tetüTÍ u t°^o4 — északon viszont a határjárások pontosan mutatják, meddig terjedt. Ezt a legkönnyebben úgy határozzuk meg, ha a domonkosok a mai Hess András téren állott kolostorától merőlegest húzunk Buda nyugati várfalára. Igaz, 1390-ben a kolostortól északra, a Hess András tér elődjének egy részén is kiszögellt a Nagyboldogasszony-templom határa. A város szélén álló két kolostor tehát lényegében a németek területét határolta (bár délen nem), ami azt mutatja, hogy eredetileg ezt a középső részt tekintették igazán városnak. Piactér A tulajdonképpeni piactér északkeleti végpontja a Nagyboldogasszony-templom lehetett. Környéke apró telkekre volt felosztva. Mellette terült el a temető, amelynek egy részét később feladták, és akkor a temető kelet felé a városfalon túl folytatódott. Valószínűleg ezért vágták itt a falba a külvárosba vezető kiskaput. A temető kápolnája, a Szent Mihály-templom romjai a mai Halászbástya egyik tornya alatt találhatók. A városfalon belüli régi temetőben később házak épültek. Itt, a templom szentélyére merőleges sikátor déli végén épült talán az Ulving patríciuscsalád által 1334-ben építtetett Szent László-kápolna. A piactér központját a Tanácsháza adta. A mai Szentháromság utcai múzeumépülettel, az újkori Városházával szokták azonosítani, ez azonban csupán feltevés. Csak annyit tudunk, hogy a Tanácsháznak két homlokzata volt, az egyik a mai Tárnok és a másik az Úri utcára nézett. A Piac tér keleti oldalát, a mai Tárnok utcát a középkor végén Patikárusok sorának, de Piac térnek is nevezték, és összefüggött az ugyancsak piacnak nevezett Szent György térrel. A Jogkönyv a kofák árusítóhelyeit itt, a Patikárusok során írta le északról délre haladva, egészen a zsemlések, illetőleg a Jogkönyv szerint a kenyeresek árusítóhelyéig, majd a vadárusítók következnek; a Patikárusok sora viszonylatában hátul, a házak falánál a mészárszékek közelében. A mai Tárnok s bizonyára Úri utcák köze tehát többszörösen települt be. árusítóbódékkai, a házak előtt és mögött egyaránt árultak. Tudjuk, hogy itt a házak a város többi részéhez képest igen kis alap terű letűek voltak. Régészeti eredmények alapján valószínűsíthető, hogy a mai két utca közötti kis háztömbökön át egy észak — déli irányú sikátor húzódott, amelyen szintén lehettek árusítóhelyek. Minden jel arra mutat tehát, hogy a budai Patikárusok sora és a Mindszent utca (ma Úri utca) közén eredetileg nem állottak házak, csak árusítóbódék, amelyeket később kőépületekre, majd lakóházakká alakították át, köztük azonban továbbra is folyt a kofák utcai árusítása. Hasonló esetekre külföldi városokban is van példa, szinte általános, hogy a piacterek később beépülnek. Ezt a feltételezést a Jogkönyvnél száz évvel későbbi tizedlajstromok is megerősítik. A tyúkos kofák helye addigra már Tikvásár, illetőleg Tikszer néven piactér-részletté alakult, ahol lakóházak voltak. Ez a Tikvásár átnyúlt már a Nyírő utcára, azaz a Mindszent utca déli végére. A káposztapiac viszont a Szent György tér egy részének neve volt, itt végezték ki az elítélteket. Szent Az eredeti Piac tér jellegét egyedül a mai Dísz tér, a középkori Szent György piac őrizte meg. örgy piac L a j os király itt alapította a Szent György-templomot, a tér névadóját. Egyházjogi szempontból ugyancsak kápolna volt, gazdag javadalmat élvező papját azonban gyakran plébánosnak nevezték. A piactérnek ez a déli szakasza maradt mindvégig a város legfontosabb tere. Itt egyesültek az összes várbeli utcák, délnyugati és délkeleti végén pedig ide vezettek a városon kívüli utak a Zsidó kapun és Szent János kapun keresztül. Különösen jelentős volt a tér északnyugati szaka-
