Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
Kereskedelem De igazságtalanok volnánk, ha 111. Béla Budájáról szólván csak az udvari pompáról emlékeznénk meg. III. Béla korában komoly gazdasági fellendülésről számolhatunk be. Mellőzve itt az általános helyzetet jellemző királyi jövedelemjegyzék taglalását, Buda kereskedelmi szerepét emeljük ki, aminek kézzelfogható emléke is maradt, Óbudáról származtatják - ma már nem igazolhatóan azt a nevezetes éremleletet, amely közel ötszáz bizánci aprópénzt tartalmaz az 1143 1195 évekből. A bronzérmek tanúsítják, hogy itt nem elrejtett kincsről, hanem kereskedelmi forgalom tárgyáról van szó, amely éppen az egykori bizánci császár jelölt, III. Béla uralkodása végén került földbe. E pénzlelet mellé állítható az Óbudán előkerült XII. századi pénzmérleg, mellyel ezüstpénzt szoktak volt mérni (154 —155. kép). Buda III. Béla korában kezdett Fehérvár rovására központi szerephez jutni, s ebben nagy szerepe volt a kereskedelmi utakban bekövetkezett változásnak. Mint fentebb láttuk, az 1018-ban megnyílt jeruzsálemi zarándokút, amely egyben az európai távolsági kereskedelem egyik fő ütőere volt, Fehérváron vezetett át. III. Béla korától azonban a nagy zarándokút elhalt. 1185-ben a Balkánon megalakult az aszenida bolgár cárság, 1187-ben Szaladin szultán elfoglalta Jeruzsálemet, majd 1204-től a Bizáncban partra szállt „latinok" reteszelték el a Boszporusz átkelőjét. A keleti áruk mindinkább velencei közvetítéssel érkeztek hazánkba. A Velence és Dalmácia felől érkező utak Budánál keltek át a növekvő forgalmú Dunán, s itt volt fő átkelője az oroszországi távolsági kereskedelemnek is. III. Béla idejére az oroszokon túl lakó volgai bolgárok is megjelentek a „dentümogyer" baskírföldi prémekkel, és megtelepedtek Pesten. 102 Egy 1214-i oklevélben elbeszélik, hogy Imre király idejében (119G -1204) Oroszországból jövő kereskedőktől a Miskolc közelében levő Szalonta faluban a parasztok elvették az árut; a kereskedők perét Óbudán folytatták le, mégpedig tüzesvaspróbával. 103 Jog- A tüzesvaspróba Árpád-kori jogszolgáltatásunkban a bizonyítást helyettesítette. Az alperes szolgáltatás va gy képviselője kezébe mintegy egy kiló súlyú megtüzesített vasdarabot adtak, melyet a templom egyik oldalától a másikig kellett vinnie. Utána kezét gyolcsba göngyölték és lepecsételték. Néhány nap elteltével ünnepélyesen levették a pecsétet, és megvizsgálták a tenyér állapotát; ha nyílt égési sebek voltak rajta, bűnösnek nyilvánították. A szláv szóval pravdá-nak nevezett eljárás eredményéről a káptalan, ahol ilyen „istenítéletet" szabad volt lefolytatni, a felek kérésére oklevelet állított ki. A pannonhalmi főapátság levéltárában fenn is maradt egy 1211-i oklevél, melyet a budai káptalan állított ki egy itt lefolytatott tüzesvaspróba eredményéről. Uros pannonhalmi apát ugyanis perbe keveredett egy Vág melletti földbirtok tulajdonjoga felett Gatk kamaraispánnal. Az igazságot a kamaraispán balszerencséjére a budai káptalannak kellett eldöntenie, ahol az apátság embere hordta a tüzes vasat, A vas semmiféle égési sebet nem okozott a pannonhalmi ember kezén, s így a kamaraispán elvesztette a pert. 104 Ezen egyáltalán nem csodálkozunk, ha visszaemlékezünk rá, hogy a kamaraispánok mennyi kárt okoztak a budai káptalannak az évi háromszázhatvan arany elsikkasztásával. Nemesek és királyi egyházak ügyében a királyi udvarban folyt az ítélkezés. A királyi udvar Szent Istvánkor és a tavasz kezdetén, a húsvétot megelőző negyven napos böjt (quadragesima) idején a királyi székhelyre vonult, és ott intézték el a felmerült jogi ügyeket, Ennek az ítélkezésnek okleveles emléke is maradt a Dorna hitbére ügyében „a budai kúriában sok főúr és nemes, Bare fia Miklós, Smaragd szolnoki, Sándor somogyi és Záh temesi ispán jelenlétében" történt megállapodásnál, amelyet a benne szereplők alapján az 1209 és 1213 közötti évekre keltezhetünk. 1 " 5 Ez az oklevél világosan arra mutat, hogy Óbuda II. Endre alatt, a város 1212-ben történt eladományozásáig ismét királyi udvarhelyként szerepelt. Erzsébet Buda és Pest a nyugati krónikairodalomban másod ízben a szent emlékű Erzsébetre vonatkirálylány k oz 5 híradásokban merül fel. Tudvalevő, hogy II. Endre király leánya, Erzsébet még gyermekfővel jegyese lett IV. Lajos türingiai őrgrófnak, és Németországban a szegények és betegek istápolásának szentelte életét. Aszketikus életének történetéről számos német kútfő emlékezett meg. E különböző értékű források közül még a fejedelmi ház monostorában készült reinhardsbrunni évkönyvek azon feljegyzésének adhatunk leginkább hitelt, mely szerint Erzsébet 1207-ben Ecilburg várában született. Igaz, hogy ez a bejegyzés az évkönyveknek egy olyan részében található, mely későbbi beszúrás, 106 de láttuk, hogy az Ecilburg név III. Béla korától szerepel, és tudjuk, hogy ekkor már királyi ház állott Óbudán. Különálló királyi várról persze ennek az adatnak alapján nem beszélhetünk, mert a távoli krónikás bizonyára a német burg szót fordította castrum-nak; ettől eltekintve nincs okunk az Erzsébet születési helyére vonatkozó adat hitelében kételkedni. Annál hihetetlenebb mindaz, amit a XIV—XV. századi krónikák Erzsébetnek a Bánk bán-történettel kapcsolatba hozott lakodalmáról beszélnek. Az a körülmény ugyanis, hogy az 1235-ben szentté avatott Erzsébet anyját, Gertrud királynét meggyilkolták, tápot adott
