Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

116 Az 1212-i határjárást 1. Mon. Bp. I. 9—10; az 1355-i határjárás nem hibamentes kiadását 1. Bártfai 1935, 77 — 82. és 1938, 70—71; az 1524-i határmegújítást 1. Bártfai 1935, 122—24 és Beliczky, TBM 1938, 81. Feldolgozásunkhoz az eredeti oklevelek, illetőleg átirataik fényképét használtuk. Az 1355-i határjárás legjobb közel egykorú átiratát a Pozsonyi kp. o. It. Capsa Budensis 1., fasc 2. n. 5. alatt őrzi. Az 1524-i határmegújító levél eredetije: Veszp. kp. e. lt. Metales 15. 117 Zólyomi, Bp. természeti képe 569—572. 118 Bp. mûeml. II. 382. 119 A helynév kétszer Chemarkw, egy-egy ízben Chemarkeu, Cemarkeu, Zamarku alakban szerepel, így az eredeti oklevélben Chemarkw kellett álljon. A XIV. századi átírás Szamárkő alakja népetimológiával magyarázható, alighanem egy másik ilyen budai helynévvel (vö. Dl 5682) való összetévesztés révén, akkor amikor kövünk neve már feledésbe ment (1. 1355 !). Chemar olvasható csememek; így nevezték a középkorban a mai Pest megyei Csömör falut. 120 Az átiratok többségében és a hamis példányban agrum áll az 1295-i átirat hibás angulum 'szöglet' kifejezésével szemben. 121 Zólyomi, Bp. természeti képe 545, 548. Óbuda határleírásából az egyetlen vitatható rész a Csemerkőtől a Pilis hegyig terjedő szakasz, ahol a határ természetellenesen kikanyarodik a hidegkúti medencébe és Gercse falu területének a felét bekebelezi. 1524-ben a gercsei nemesek még a Mogyoró-hegyen levő nagy kősziklát is magukhoz tartozónak mondották (TBM 1938, 81). A német Werhard név alapján feltehető, hogy itt egy óbudai német szerzett magának földet, s mivel a prépostság erre is jogot formált, kibővítették a Csemerkő és Pilis hegy közötti határszakaszt. 122 A tatárjárás előtti hamis eredetiben és két átiratban egyaránt Poucernic alakot találunk, s csupán az 1295-i átirat írója helyettesíthette be ide az ő korában ismert Pazanduk helynevet. 123 Mon. Bp. I. 15; Fügedi, TBM 1961, 26. 124 Mon. Strig. I. 280. 125 Mon. Strig. I. 184; Wenzel, XI. 115. Bilochusok a Váradi Regestrumban 1213-tól esak 1221ig szerepelnek (VR, 164—259), mert az 1222-i aranybulla 5. cikkelye az ítélkező bilocusokat a várispán bírói széke alá rendelte (CIH 134). Ettől kezdve királybíró funkcióban nem szerepelnek, hanem mint várjobbágyok (1237: Wenzel II. 76) és mint királynéi népek elöljárói (1235: Wenzel, II. 35; 1274: Fejér, V. 2. 216), de inkább esak úgy, mint eltörölt intézmény (1240: Endlicher 450; 1270: HO VIII. 128). 126 Mon. Bp. I. 12. Az oklevelet Salamon hamisnak mondja (II. 155, 262), Szentpétery gyanúsnak (Reg. Arp. 545. sz.), Gárdonyi hamisnak (Századok 1944, 222). Ennek az oklevélnek sincs meg az eredetije, szövegét esak 1274-i és későbbi átiratokból ismerjük. Márpedig ez a szöveg diplomatikailag teljesen szabálytalan. A királyi parancslevél már XII. századi feltűnésekor mutatja azt a formát, amely a XIII. században általánossá válik. A király neve, rövid címe és a címzett neve után rövid üdvözlés következik salidem et gratiam szavakkal, majd a szöveg rögtön az intézkedés lényegére tér rá (vö. Szentpétery 1916, I. tábla). Oklevelünk azonban a király neve és címe után a címzettek nevét belefoglalta a királyi és hiteleshelyi privilégiumokból ismert adresszbe: ,,Universis . . . prcsentem paginam inspecturis salutem in omnium salutis a(u)ctore." Ennek pedig parancslevélben semmi helye sincs. A szokott üdvözlés elmaradt, viszont meglepetéssel olvassuk, hogy az oklevél hosszú arengával, bölcselkedő bevezetéssel folytatódik, aminek szintén csak privilégiumban van helye, parancslevélben nem állhat meg. Az oklevél azonban tartalmilag sem menthető. Arenga után a király a parancslevelek tömörségre törekvésével ellentótben elkezdi a budai egyház nagyságát magasztalni, elmondva, hogy az egyházat „Magyarország szent királyai építették", — ami nem felel meg a valóságnak, és a magyar krónika V. István-kori (1270—72) fofytatásában merül fel —, majd megjegyzi, hogy „országunk minden városa közül egykor (olim) fekvésére és nevére nézve leghíresebb." Ez a régi nagyságra visszautaló olim szócska ezenkívül még egyszer fordul elő oklevelünkben, ahol az „egykori", tehát régmúltban kiadott 1212-i oklevélre hivatkozik. Ezek után nem csodálkozunk, hogy Budát civitasnak nevezi a korban használatos villa megnevezéssel szemben, a Budát lakó társadalmi rétegeket pedig következetlenül egyszer hospitibus et indigenis, másszor tarn civi, quam hospiti, harmadszor incole névvel jelöli. A jobbágy szó „főúr" értelemben való régies használata 1249-ig kimutatható (Mon. Strig. I. 376), II. Endre korára visszautalóan pedig még 1272-i oklevélben is előfordul (Reg. Arp. 2208). Aligha tévedünk, ha ennek az oklevélnek hamisítását Ákos mester budai préposti működésének idejére (1254—1273) tesszük. Erre mutat egyébként az oklevél 1274-i átírása is. 127 ZW. I. 11; Wenzel, VI. 115. 128 Eckhart, 5—8; Fejér IV. 1. 261. 129 Mon. Bp. I. I. tábla; Mon. Strig. L, I. tábla, 183. sz. 130 Fejér, IV. 2. 19; Paulinyi, Századok 1923 — 1924, 630 -. 131 Knauz 56; PRT VIII. 248, 272; Urk Burgenland I. 94; Knauz 58, ahol Ched — Kedhely. 132 Fejér, III. 1. 77; Wenzel, XI. 114. 133 Mon. Bp. I. 13—14, 106. 134 Gombos, I. 31; Wenzel, VI. 510; HO V. 19. 135 Bártfai 1938, 70; Mon. Bp. I. 104. m p

RT f. 692; VMH I. 107, 111. 137 Bp. műeml. II. 380; PRT I. 751; SRH II. 561; Wenzel, VII. 53; Mon. Strig. I. 328, 336; ZW. I. 69; HO VIII. 37; PRT VIII. 287; Fejér, VII. 1, 260; HO IV. 24; Wenzel, II. 102, VII. 69; Fejér. IV. 1. 110, 151. m HO VI. 47. 139 Fejér IV. 1. 293; Mon.

Bp. I. 44—; Gombos, II. 152Ó; Beliczky, TBM 1938, 94. li0

Lux K., Élet 1923, 122; Margitsz. prem. 19—. Tóth Melinda szíves közlése. 141 Mon. Bp. I. 18—19; Oszvald, MűvtÉrt 1957. 237—240, 246. 142 Van ugyan egy 1227-i oklevelünk, melyben azt olvassuk, hogy az egyház „szent Ágoston frátereié" volt (Mon. Bp. I. 19), de ez az oklevél mai formájában kétségtelen hamisítvány, mint erről mesterkélten cirkalmas, következetlen írása tanúskodik, melyhez hasonló Béla ifjabb király oklevelei között nem található. A hamisító Bélának egy hiteles oklevelét vehette alapul, melyben az állt, hogy Béla, anyja lelki üdvéért a Szent Mihályegyháznak ad egy malmot Pazándok falunál (a mai Római fürdőnél) azért, hogy az egyház romlását megelőzze. Ez a szöveg azonban egy-két évtizeddel később, amikor a viszonyok megváltoztak, már nem volt elegendő. A Buda határán fekvő pazándoki malomra pedig rövidesen szüksége lett a budai (óbudai) palota anyagi ügyeit és ellátását intéző ispánnak. Ezért új oklevelet gyártottak a szöveget megváltoztatva. A megerősítő formulát ügyetlenül kettészakítva beleszúrták, hogy a király megtiltja a mindenkori budai ispánoknak, hogy a frátereket a malom birtokában háborgassák, s hogy elférjen a szöveg a kis hártyán, elhagyták a hitelesítő zárórészt (Datum per manus Mathie preposüi Zagra-