Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
Az őslakosság A kelta foglalók nem űzték el a budai és a pesti oldal nem nagyszámú őslakosságát: helyenként legfeljebb odébbszorították őket. A Gellérthegyen és a Tabánban az őslakosság emlékanyaga még a későbbi eraviszkusz kelta bevándorlók régészeti hagyatékát is átszínezi. Hasonló kép tárul elénk a pesti oldalon, ahol a rákospalotai (Mogyoródi út) temető egyik késői sírjában a helyi, szkíta kori formákat és technikát őrző kerámiához üreges, kelta bronz karperec társult. 102 A Duna-völgyi kelták nagy balkáni vállalkozásainak lezáródása után Közép-Európában az i. e. III. század második felében a stabilizálódás folyamata indult meg. Ennek eredménye az az egységes műveltség, amelyet mintegy i. e. 250 és 100 között Bajorországtól kezdve, Csehországon keresztül egészen a Duna-medencéig megtalálunk. 103 Az egységes veretű kelta művelődésen belül kisebb helyi, regionális csoportok alakultak ki, amelyek mögött különböző törzsek, törzscsoportok jelenléte sejthető. A Dunántúlon egy nyugati (Ordód —Babot) és egy keleti (Kapós-völgyi, illetőleg Tolna Fejér megyei) csoport választható szét. Az utóbbihoz észak felől a Duna-kanyarnál a Kosd-csoport csatlakozott. Földrajzilag az említett kelet-dunántúli és észak-magyarországi csoportok között fekszik Budapest területe. Az itteni, igaz, hogy ma még csak töredékesen ismert III —II. századi telepek a Duna-völgyi keltaság keretében vizsgálva kisebb jelentőségűek. A szomszédos erősebb kelta cso2>ortok peremterületéhez számíthatók. Ugyanez a kép rajzolódik ki még az I. század első harmadában, a Közép-Duna vidéki kelta törzsek éremverését, illetőleg a verdék területi eloszlását és a barbár veretek szűkebb forgalmi körzetét vizsgálva. A hátlapi ábrázolásuk után Triskeles-tjpusnak nevezett kelta ezüstérmeket fővárosunk déli szomszédságában, az egyik, pontosabban helyhez még nem köthető Fejér megyei műhelyben verték a század első évtizedeiben. A Triskeles-típusú ezüstpénzt Fejér megyén kívül elsősorban a mai Veszprém és Győr megyék területén, valamint Tolna és Baranya Duna menti sávjaiban használták értékmérőül. Elvétve kerültek csak forgalomba Északkelet-Dunántúlon, ahonnan mindössze egy budai példány jelezheti az itteni telepek kereskedelmi kapcsolatait a Fejér megyei központokkal. 104 Ugyancsak nem Budapest területén, hanem annak közvetlen északi szomszédságában, a Szentendrei-sziget nyugati sávjában jelölhető ki egy másik pénzfajta, a Tótfalu-típusú kis ezüstérmék hetvenes évektől működő verdéje. Az innen kikerült veretek a Duna vonala mentén nyugat felé eljutottak egészen Bécsig (Simmeringer Heide), a szűkebb forgalmi területet azonban Szentgyörgy mező, Tata és Nagy harcsás (Velky Harcas) leihelyek jelzik. Két óbudai és egy tököli lelhelyű darab tanúsága szerint Budapest területén és annak szűkebb körzetében ezek a tótfalusi kis ezüstérmék még a század második harmadában is értékmérőül szolgáltak. 105 A tótfalusi típusú érmék verését nem köthetjük még egyelőre valamely név szerint ismert bennszülött törzshöz. Kétségtelen, hogy a Szentendrei-sziget nyugati sávja, ahol a tótfalusi érmek verdéje kereshető, az eraviszkuszok betelepülését követően az utóbbiak birtokállományához tartozott. De ma még nincs biztos adatunk arra, bár nem zárható ki, hogy ez a betelepülés az i.e. nyolcvanas -hetvenes években már megtörtént. Értékmérőként használt pénz megjelenése
