Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
b) Az eraviszkus; ok Budapest földjén Az eraviszkuszok, nem tudjuk pontosabban, hogy mikor, de legkésőbb azi. e. I. század hatvanas—ötvenes éveiben a Duna bal partjáról, valószínűleg az észak-magyarországi erdős hegyvidéket megszállva tartó anartusok szomszédságából, költöztek át Duna-jobbparti hazájukba. 106 Az eraviszkuszok megjelenésével nagyobb létszámú kelta törzs foglalta el a Dunántúli-középhegységtől a Dunáig és a Sióig terjedő területet, amelyet rövidesen nemcsak sajátos kelta kultúrával itatott át, hanem politikai vonatkozásban is egységes törzsi szervezetbe fogott össze. Budapest őstörténete szempontjából különösen jelentős, hogy az eraviszkusz törzs egyik központja, oppiduma, ismereteink jelenlegi állása szerint a törzs politikai, gazdasági és vallási életének centruma az i.e. I. század középső évtizedeitől kezdve a Gellérthegy déli lejtőjén és a szomszédos Tabán területén alakult ki. Ennek a törzsi központnak idehelyezésével, illetve kialakulásával Budapest földjének korábbi peremterület-jellege is egy csapásra megváltozott. A Gellérthegyen körülhatárolható település kereken 29,7 ha felületet foglalna el. Ez természetesen jóval kisebb, mint a galliai és dél-német nagy kelta törzsi központok (Uxellodunum, Bibracte, Alesia, Gergovia, Kelheim, Manching) területe, viszont Stradonitzot kivéve nem marad el sokkal az osztrák és csehszlovák területről ismert kisebb oppidumok (Wien-Leopoldsberg, Braunsberg bei Heinburg, Oberleisenberg, Prossnitz, Hrazany, Závist, Tfísov) méreteitől, sőt egyesekét ezek közül meg is haladja. 107 A gellérthegyi település kissé hosszúkás, elnyújtott formája sem idegen a kelta oppidumok sorában. Nem került elő eddig a gellérthegyi telepet körülvevő sánc vagy gerendás kőfal, az úgynevezett murus Gallicus fiatalabb változata, amely a nyílt, falusi jellegű telepekkel szemben a kelta oppidumok egyik legfontosabb ismérve. Ennek előkerüléséig sem vonható azonban kétségbe a gellérthegyi telep oppidum volta, amikor a többi ismertető jeggyel rendelkezik. A folyam mellett meredeken kiemelkedő hegyoldalon létesült település aránylag nagy felületet foglalt el. A településen belül a lakosság agglomerációja figyelhető meg. Az eddig feltárt felületeken aránylag sűrűn egymás mellett találták meg a különféle települési objektumokat, lakóhelyeket, műhelyeket, raktárvermeket (26 — 28. kép). A feltárt edényégető kemencék, az előkerült öntőminta és bronzöntési rögök a lakosság sokrétű ipari tevékenységére utalnak. A későbbi emlékanyagból következtetve az sem vitatható, hogy a település egyúttal vallási központ volt, ahol az eraviszkusz törzs (tuaih) főistenét a telep felhagyása után még évszázadokig tisztelték. Ugyanakkor nagy vonásokban kirajzolódnak egy külön iparnegyed és a szentély körzet, valamint a közigazgatási és politikai élet központjának vehető „előkelő" negyed körvonalai. 108 Valószínű, hogy a különböző feladatokat ellátó teleprészek, a keleti kelta területek több más oppidumához hasonlóan, a Gellérthegyen sem váltak szét olyan élesen, mint a klasszikus galliai vagy Rajna-vidéki oppidumokban. Eddigi ismereteink alapján sem lehet azonban kétséges, hogy a gellérthegyi telep több volt egyszerű hegyi falunál vagy olyan refugiumnál, ahol állandó jelleggel csupán a törzs előkelői éltek. A telep az eraviszkusz törzs egyik oppidumának; sőt — ameddig az eraviszkusz területről jelentősebb oppidumot nem tár fel a régészeti kutatás — jogosan a törzs központjának tekinthető. Mindenesetre ez az első városi jellegű telep nemcsak a budai oldalon, hanem általában Budapest területén. Az eraviszkuszok betelepülése A gellérthegyi oppidum 29. Sírleletből származó összehajtogatott kelta vaskard és hólyagos bronz lábperec (Budapest)
