Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
csehek is kereskedtek, s ezek a Dunán hajózhattak oda, Taksony fejedelemnek érdeke volt a dunai forgalom vámolása. Ezt azonban nem Óbudáról végezte, hanem a pesti oldalról. A X. század második felében, csaknem egyidejűleg került sor Kelet-Közép-Európában a városi fejlődést új utakra terelő államszervezésre. Amint a 960-as években a Psemiszlidák Csehországban és a Piasztok Lengyelországban az ellenséges törzsfők leverésével és váraik elfoglalásával várszervezetet és központosított államot hoztak létre, úgy indította el 973 után ugyanezt Magyarországon Géza fejedelem, és teljesítette ki az 1000-ben megkoronázott István király. Az államszervezés lényegében a törzsi és nemzetségi szervezet átállítása volt egy az Árpádoktól függő területi és birtokszervezetre. Bár a törzsfőknek, nemzetségfőknek és népeiknek az Árpádok uralma alá vetése már a X. század elején megindult, ez a század utolsó harmadában, Géza uralma alatt vett új lendületet, és az egész országra kiterjedő egységes szervezéssel István király alatt ért véget. István a törzsfőktől és nemzetségfőktől elkobzott várakba saját kinevezett ispánját, a comes-t ültette, és jórészt a vár védelmére rendelte az ott lakó és oda telepített különféle törzsekből eredő harcos jobbágyságot, a katonáskodó várjobbágyokat. A nemzetségfők uralmi területének és népeinek többnyire kétharmad részét kisajátította; a kisajátított rész felét az ispáni vár alá rendelte, felét pedig a királyi udvarházak szolgálatára adta. A királyi udvari birtokból a földműves udvarnokok a nádorispán (comes palatínus), a szőlőművesek a főpohárnok, a lovászok a főlovász, az élelmiszert raktározó tárnokok a főtárnok alá kerültek, akik ugyanúgy közvetlenül a királytól függtek, mint az egyes ispánok. A királyi udvari birtokkal rokon szervezete volt a királynéi és hercegi udvari birtokoknak, valamint a királyi egyházaknak. A behódoló nemzetségfők uralmi területük harmadrészét magánbirtokként kapták meg (Abaújvár, Komárom, Doboka megye), míg az ellenállók családja csupán csekély töredéket tarthatott meg, és a nemzetségi harmad zöme az új ispán, illetőleg a király hívei kezére került (Csanád, Zala megye). Az állam támogatására létrehozott egyház kezdetben magánegyház ( Eigenkirche) jellegű volt. A király a maga és családtagjainak udvarhelyein alapított püspökségeket, királyi kápolnákat és apátságokat; tőle kaptak anyagi ellátást, viszont ténykedésükbe a király beleszólt. A püspökségektől függött a parochialis szervezet, melynek kerületei, az esperességek, a megyei beosztást követték. A plébániák kiépítése az ispáni vár és a vásárhelyek mellett épült templomokkal indult el. Az új birtokos réteg saját kegyurasága alatt családi monostorokat épített. Az ország Az új rendezéssel új típusú központok alakultak, amelyek a városi fejlődést új utakra terelték. közepe ura ik 0 dó központja, az „ország közepe" az államalapítás évszázadában úgy változott, akár Oroszországban. Géza fejedelem, miután 973-ban elküldte követeit Quedlinburgba, családi kapcsolatokat épített ki a lengyel, bolgár és német uralkodóházakkal. E nyugati igazodás után székhelyét a Duna keleti partjáról Esztergomba helyezte át, oda, ahová XII. századi feljegyzés szerint ,,sok vidék gazdagsága gyűlik össze". Ez lett a távolsági kereskedők célpontja. István király ezt tette 1001-ben a magyar egyházszervezet székhelyévé, metropolis-ává, és ez vált a magyar pénzverés főhelyévé. Az „ország közepét" István 1018 táján helyezte át Székesfehérvárra, azután, hogy a bizánci császárral szövetségben leverte a bolgár cárságot, és megnyitotta a fél évezrede elzárt keleti kereskedelmi és zarándokutat Fehérváron át. Ekkor épült a levert bolgár „Keán" kincseivel megajándékozott fehérvári bazilika, az aacheni császárkápolna szerepét betöltő királyi kápolna, s Fehérvár lett a törvénynapok színhelye, ahol kezdetben főpapok és nemesek mellett a falvak küldöttei is megjelentek. A magyar fejlődésben a továbbiakban a közigazgatási központ, az ország gyülekezőhelye kapta az „ország közepe" elnevezést. Gui leaume de Tyre az 1097-i keresztes hadjárat leírásában Fehérvárról írja, hogy „országuk köld^ökében" (in umbilico regni eorum) fekszik, de még 1233-ban is Fehérvár a „Magyarország közepében" (in medio Hungarie) fekvő fő sóraktár. Rogerius 1241-ben már Óbudát mondja másnál alkalmatosabb központnak (locus communior), s IV. Béla 1253-ban Budát az ország közepének. Csak Kun László idejétől lett az új országgyűlések helye, a Pest melletti Rákos-mező, az „ország közepe". 22 Központok y j királyi központok mellett a püspökvárak lettek a magasabb igényeket kiszolgáló kézművesek és kereskedők telephelyei, egyben a távolsági kereskedők központjai. A nemesfém és só monopóliuma a bányahelyeken és központi raktárakon indított el országos forgalmat, főként ahol királyi vár is épült mellette (Selmecbánya, Szeged, Dés). Az ispáni várak, amelyeket az úgynevezett „hadi utak" hálózata kötött össze, a belső forgalmat lebonyolító vásárhelyekké és vámhelyekké alakultak. Hasonló fejlődés indult el a királyi prépostságok és apátságok, ritka esetben pedig egy-egy nemzetségi monostor körül is. A királyi birtokszervezetek központjául szolgáló udvarhelyek megyénként több is általában nem váltak a városi fejlődés elindítóivá, mert nem biztosította őket vár. Királyi várrá csak 1200 után építették ki a gyakrabban felkeresett erdőuradalmak központjait (mint Zólyom, Torna, Sáros). Az udvarhelyek a XIII. században is célpontjai voltak a király
