Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
145. A Csúcshegyen feltart 2. számú honfoglalás kori sír mellékletei tabáni átkelőhelytől szétágazó és egyrészt Budakeszi, másrészt Nagykovácsi felé vezető útvonalak mentén kerültek elő. A csúcshegyi (145. kép) és a Testvér-hegy, Erdőalja úti sírokat pedig a solymári völgyben nyugat felé tartó Bécsi út közelében találták. Az utóbbi déli irányban ugyancsak a tabáni átkelőhelyhez vezet. A későbbi pesti révként ismert tabáni átkelőhely a X. században kétségtelenül egyik szakasza volt a kazár birodalom felől Kijeven, a Vereckei-szoroson és Pesten keresztül nyugat felé vezető nagy fontosságú kereskedelmi útvonalnak. A tabáni —kerepesi átkelőhely jelentőségére a budai (és mint látni fogjuk, pesti) honfoglalás kori leletek elhelyezkedése mellett még egy érdekes adalék is rávilágíthat. Amikor ugyanis a X. század hatvanas éveiben a kazár birodalom szétesett, és az anonymusi hagyomány szerint a volgai bolgár kereskedők egy csoportja Magyarországra menekült, a tabáni kerepesi átkelőhely Duna-balparti hídfőjénél fekvő római eredetű pesti várat kapta meg szálláshelyül, mely akkortájt karavánszerájhoz hasonlítható szerepet játszott. 95 Óbuda Az utóbbi évek történeti kutatása derítette ki, hogy a honfoglalás utáni években Óbuda egy ^száuúl ^eig a ma gy arsa g uralkodó fejedelmének, Kurszán kündünek, majd a helyére lépő Árpád fejedelemnek székhelye volt, s talán még az első Árpádok idejében is az maradt. Az óbudai római amfiteátrumhoz tapadó Kurszán-hagyomány, a gondos forráskritikán alapuló történeti, valamint település- és gazdaságföldrajzi érvek a föntebbi felfogást kétségtelenül támogatják. Ugyanakkor a régészeti emlékanyag ma még elég haloványan tükrözi a budai oldalnak a honfoglalás korának első évtizedeiben tulajdonított politikai jelentőséget. Valószínű, hogy a vezető réteg gazdagabb sírjait eddig még nem találtuk meg. Egy szórványként számon tartott arany berakásos kengyelt sorolhatunk valamely nemzetségfő vagy rangosabb ember sírmellékletéhez. A kiszélesedő szárú, majdnem vízszintes talpú kengyelt nehéz fegyverzetű lovas harcos használta. Ugyanul vezető réteg csak a vezető réteg nehéz fegyverzetű lovas harcosának sírleletét tartjuk számon a Mexikói útról. leletanyaga nem teljes leletegyüttesből a hosszú, kétélű kard, egyenes keresztvassal és lekerekített markolatgombbal (146. kép), valamint a pofarudas vas zabla említhető. Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél talált XI. századi, István-kori ezüstberakásos viking kard és aranyozott lándzsa közül az előbbi, mint díszfegyver sem választható el a nehéz fegyverzetű lovasság itteni hagyatékától. Ugyanakkor a viking lándzsa inkább valamely magas rangot kifejező jelvénynek ítélhető. 96 Amint az utóbbi évek kutatásai megvilágították, a kétélű egyenes kardot, valamint kopját és majdnem vízszintes talpú kengyelpárt használó nehézlovasság, elsősorban a X. században vezető helyet elfoglalt Megyer törzs katonai szervezetében jutott szerephez. Valószínű, hogy e fegyvernem jelentősége a magyarságnál a X. század második felétől kezdve nőtt meg, a nyugati, részben nehéz fegyverzetű lovassággal szemben szerzett hadi tapasztalatok kapcsán. A honfoglalást követő első évtizedekben a magyarságnál azonban még az íjjal, szablyával és fokossal felfegyverzett könnyű lovasságnak juthatott a nagyobb szerep. A budapesti sírleletek egy csoportja
