Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)
A hangulatjelentések elé
A sportot szerető embereknek is volt állandó témája: immár nem az 1988. őszi, a sokak szemében a társadalmi züllést megtestesítő bundabotrányon rágódtak, hanem inkább kedvenc csapatukért aggódtak, hiszen anyagi okokból szakosztályok szűntek meg például olyan patinás egyesületeknél, mint a Vasas és a Ferencváros. Már akkor - Mezey Györgynek a második szövetségi kapitánysága végét jelentő lemondásával - sokan reménytelennek tartották a magyar futball helyzetét, ami világosan jelezte a hangulat romlását, illetve azt is, hogy a sport mind kevésbé lesz alkalmas (sikerek híján) a korábban általa betöltött szerepre. Ugyanakkor a világpolitikai árnyoldala is foglalkoztatta az év utolsó napjaiban az embereket: az 1988. december 21-én Skócia felett líbiai terroristák által felrobbantott PanAm repülőgép tragédiája - a gépen utazó magyar áldozatok miatt - sokak számára kézzelfogható közelségbe hozta a nyugati világot akkor már régtől fogva fenyegető, de Magyarországon jószerivel csak filmekből és regényekből ismert terrorizmust. Természetesen dőre dolog volna azt állítani, hogy a „közvélemény” 1989 legelején valamiféle egységes álláspontra helyezkedett volna az egyes kérdésekben (mint ahogy máskor sem). Kinek-kinek nyilván más volt a véleménye, ezen felül pedig attól is függött, mi - és főleg hogyan - került be a hangulatjelentésbe, hogy a jelentés írója miképp viszonyult a rendszerváltás egyre gyorsuló ütemben zajló folyamatához. A ritka kivétel az áremelések hatása, úgy fest, a „zsebbevágó” dolgok áthidalták az ideológiai különbségeket és képesek voltak e kérdésben nemzeti (népi?) egységet teremteni. Az többé-kevésbé egyértelmű volt 1989 januárjában, hogy, miután a karácsonyt és szilvesztert kipihenték, ugyanazokra a problémákra ébredtek az emberek, mint az előző év utolsó napjain. Igazán már senki sem lepődött meg az árak emelkedésén, de néhány alapvető élelmiszer és a gyógyszerek szokatlan mértékű drágulása kiverte a biztosítékot, így például rögzítették, hogy többen „megfogalmazták, igazak voltak a »rémhírek«”. Talán kommersz, de korjelző példa, ha a Szomszédok című „teleregény” Lenke nénijénél panaszkodó bevásárlókra gondolunk! Ez a jelenség tükröződött abban is, hogy az „általános hangulat igen elkeseredett, túlzás nélkül állítható, hogy a mélyponton van. Indulatos, olykor minősíthetetlen kitörés letargikus beletörődése egyaránt tapasztalható. Ennek fő oka elsősorban az, hogy a lakosság kilátástalannak látja a jövőt”. Az ELTE-hez érkezett jelentések szerint meglepően kemény hangú véleményeket is tapasztalni lehetett: „Allergiásak vagyunk arra, hogy több évtizeden át életünk »szépségei«-! kellett szajkóznunk; mióta pedig már a válságjelek mutatkoznak, tűrnünk kell az elrontott gazdaságpolitika ezernyi hatását.” Fájdalmasan aktuálisan hangzik - és veti fel a kérdést, miben lépett előre az ország húsz év alatt - az alábbi vélemény: „Irritáló az is, hogy gyakorlatilag az eddigi szegények lesznek még szegényebbek.” Máshol viszont sokkal jobban érvényesült a pártfegyelem, a tagok „nagyobb megértést és türelmet tanúsítva fogadták az intézkedéseket”, tudniillik az áremelésekkel kapcsolatosakat. Mindezt pedig akkor tették, amikor - a régi gyakorlatnak megfelelően - kellőképp tájékoztatták őket, hiszen a „párttagság körében is nagy az elbizonytalanodás 13
