Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
őrző és javaslattevő munkáját. A tanácsülések gondos előkészítésével, demokratizmusunk fejlesztésével, a tanácsülés ügyrendjének és az interpellációk gyakorlásának kidolgozásával elősegítjük a tanácstagok munkáját. A lakóbizottságok szervezetéről és működéséről szóló tanácsrendeletet ismertetjük és végrehajtjuk. 5 Arra törekedünk, hogy a lakóbizottságok munkájukkal alátámasszák és népszerűsítsék a Párt és a Kormány pohtikáját, annak eredményeit és segítsék a tanácstagok területi működését. Felkészülünk az 1958. évben esedékes általános tanácstagválasztásokra, 6 a Budapesti Pártbizottság irányításával, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságával együttműködve, kellő időben megkezdjük a személyi kiválogatásra, a propaganda munkára és a technikai lebonyolításra vonatkozó feladatok végrehajtását. A tanács tömegszervezeti tevékenységének, tömegkapcsolatai fejlesztésének előmozdítása, a lakosság nevelése, tájékoztatása, a lakóterületi politikai munka megjavítása érdekében továbbfejlesztjük és ápoljuk kapcsolatainkat a fővárosban működő összes tömegszervezetekkel (Hazafias Népfront, KISZ, Nőtanács, Vöröskereszt, TIT, Honvédelmi Sportszövetség, Magyar-Szovjet Baráti Társaság, stb.) A szocialista törvényesség ápolása, az állampolgári fegyelem megszilárdítása, a társadalmi tulajdon védelme, az ellenőrzés megjavítása érdekében továbbfejlesztjük együttműködésünket a Fővárosi Rendőrséggel, Ügyészséggel és Bírósággal. Az 1958. évi feladatok végrehajtása, a Párt, a Kormány és a Fővárosi Tanácsnak a lakosság érdekében hozott fontos határozatainak ismertetése, eredményeink népszerűsítése érdekében a Végrehajtó Bizottság tagjai kötelességüknek érzik, hogy politikai munkájukkal, szereplésükkel, a nyilvánosság előtt végzett állásfoglalásukkal kötelességüket példásan teljesítsék. dr. Pongrácz Kálmán s. k. a VB elnöke XXIII/103. A BFT V. B. Titkárságának iratai, 003/1958. Géppel írt sokszorosítás. A munkaprogramot Pongrácz Kálmán vb-elnök a BFT 1958. május 14-i ülésén a vb végzett munkájáról történő beszámolójában ismertette, hozzátéve, hogy azt széles körben megvitatták köztük a Hazafias Népfront illetékes szerveivel és a kerületi tanácsok végrehajtó bizottságai vezetőivel. A munkaprogram alapján több kerületi tanácsi végrehajtó bizottság is készített hasonló programot. 1. Valószínűleg az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1957. július 9-i (ld. a 162. sz. iratot) határozatáról, illetve az 1958. évi 7. sz. a tanácsok községfejlesztési munkájának szabályozásáról szóló törvényerejű rendeletéről van szó. 2. A főváros 1958. évi tervét és költségvetését a BFT 1958. május 14-i ülésén csak bejelentés formájában hagyta jóvá. 3. Ld. a 171. sz. iratot. 4. 1957. V. 31-én jelent meg az 1050/1957. Korm. számú határozat a személyzeti munkáról. 5. Ld. a 168. sz. iratot. 6. Az általános tanácstagi választásokra 1958. november 16-án került sor.