Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Állandóan erősítjük és elmélyítjük a kerületi végrehajtó bizottsági elnökökkel való kapcsolatot és az osztályok egy része jó kapcsolatot tart fenn a kerület megfelelő osztá­lyával és kiszállásokkal, munkamozgalmi értekezletekkel, tapasztalatátadásokkal segítik munkájukat. Bizonyos osztályok kapcsolata azonban még nem eléggé elmélyült, nem elég­gé segítő a kerületek felé. Az ezen a héten megtartott kerületi tanácsülések komoly eredménye az, hogy több he­lyen a tanácstagok felszólalásán keresztül a dolgozók egészséges, építő kritikája is meg­nyilvánult. A kerületi tanácsok feladatköre egyre növekszik. A közelmúltban adtunk át részükre fontos közlekedési, valamint lakásgazdálkodási feladatokat. Megállapíthatjuk azt, hogy a kerületi végrehajtó bizottságok felhasználták az eddigi tapasztalatokat és je­lentősen megjavították munkamódszereiket. A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága hetenkint rendszeresen megtartotta üléseit és ezeken — Pártunk és a belügyi kormányzat segítő iránymutatása alapján — a városvezetés legdöntőbb kérdéseit tárgyalta meg. A Végrehajtó Bizottság még nem tudta megvitatni minden osztály munkáját és nem tudott minden osztály számára egyenlően segítséget nyújtani. Arra fogunk törekedni, hogy a következő időben ezekre is sor kerüljön. A végrehajtó bizottsági tagok meg kell, hogy ismerjék az osztályokat, azok dolgozóit napi munkájuk közben is. Ez kétségtelenül elősegíti a Végrehajtó Bizottság eredményes működését. Még nem tudtuk minden osztály részére biztosítani a káderszükségletet és ezért néhány csoportvezetői munkakör betöltetlenül áll. Munkánkban szemünk előtt tartottuk azt a munkatervet, amelyet az Ideiglenes Tanács szeptemberi ülése 10 fogadott el s ennek nagyrészét végre is hajtottuk. De akadnak hiá­nyosságok is. Törekvésünk az, hogy az év hátralévő részében ezeket lehetőleg pótoljuk, továbbá, hogy a következő negyedévi munkatervünk elkészítésénél ezeket a tapasztalato­kat felhasználjuk. Elsősorban azok az osztályok hajtották jól végre a munkaterv rájuk eső feladatait, amelyek a tervet csoportokig vagy dolgozókig felbontották. Ez nem mindenhol történt meg és ez is mutatja, hogy munkamódszer tekintetében még van javítani valónk. A dolgo­zó nép választott küldöttei, az igazgatásba került új káderek kell, hogy az igazgatási dolgozók egyre szélesebb körében honosítsák meg az új munkamódszereket. Nagy fel­adat vár e téren egyre fejlődő szakoktatásunkra is. A munkamódszer gyengeségére vall, hogy egyes osztályok elvi irányító munkáját gá­tolja még a sok apró ügy intézése. Néhol még túlteng az adminisztráció és nem minden osztályon alakult ki jó össze­működés az egyes csoportok között. Az egyéni felelősség erősödését gátolja, hogy egy osztály a kerületi tanács osztályainak vagy a vállalatvezetőknek a feladatait végzi el. A Végrehajtó Bizottság működéséről szólva meg kell említenem, hogy a Városi Tanács nevében szabályrendeletet hoztunk. Tekintettel fővárosunk árvízvédelmének fontossá­gára, szükségessé vált a régi elavult árvízvédelmi szabályrendelet helyett egy újnak a megalkotása. Indokolt volt ez azért is, mert a kormányzat az egész ország területére ki­terjedően egységes szabályrendeletet készített el, amellyel a főváros új árvízvédekezési szabályrendeletét össze kellett hangolni. A Végrehajtó Bizottság december 5-i ülésén új

Next

/
Oldalképek
Tartalom