Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

ELŐSZÓ

zedekre kiható törvényt fogadott el, nehéz elképzelni az 50-es állapotokat. De felidézni okvetlenül szükséges. Legtöbb kárt a tervszerűség és alkotmányosság szenvedte. A lépcsőzetes tervezés miatt a tervezés állandó időbeli elmaradással küzködött. A „hatalom helyi szerve" pedig felhatalmazásának nem tudott eleget tenni. Könnyű lenne azt feltételezni, hogy a központi hatalom mindenhatóságának mítosza, vagy a közbeeső szervek és emberek működése iránti bizalmatlanság vezette a felső pártés állami szerveket döntéseik meghozatalában, s az ok a túlhajtott éberség vagy szaktudás hiánya lett volna ?! A felrajzolt tervezési, termelési, igazgatási mechanizmus azonban nem öncél volt, hanem eszköz a népgazdaságban fellelhető erők koncentrálására, rangsorolására, naprakész nyilvántartására és átcsoportosítására. A feladat az ország modernizálása volt, az elmaradott régiók, iparágak felzárkóztatása, egy autarchiás fejlődés kierőszakolása, amikor is a folyamat minden elemét, így pl. a minden részletre kiterjedő munkaerőgazdálkodást naprakész rendelkezés alá vonták. A tervgazdálkodás első esztendejét írtuk, amikor is a mindenre kiterjedő állami tulajdont és nyilvántartást azonosították a tervszerűséggel. Kérdés, hogy ez a célmeghatározás és a rövid időtáv kijelölése helyes és reális volt-e ? S erősen megkérdőjelezhető az is, vajon ez a metódus célravezetőnek bizonyult volna akár a fentjelzett célok megvalósítására. Nem fér azonban kétség a feladatvállalás jószándékúságához. Egy új népgazdasági rendszer kiformálása, működtetése és hatékonyságának kibontakoztatása aligha képzelhető el a nálunk lezajlottnál történelmileg gyorsabban. Üj volt a tervezési és a tanácsi rendszer egyaránt. Az ellentmondásokat lassan felismerték, s részleges korrekciókra folyamatosan sor került. Az 1952. évi tanácsi tervezésben a következő évekre vonatkozóan már néhány új elemet alkalmaztak. Az Országos Tervhivatal csak a minisztériumok és a tanácsok részére adott tervutasítást. A vállalatokkal ők készíttettek részletterveket. A Minisztertanács a termelés, fejlesztés és beruházás főirányzatait összesítve tanácsonként is jóváhagyta. Ezidőtől ún. párhuzamos tervezés lépett életbe. Az 1953. évi fővárosi tanácsi (tehát nem Budapestre, a városra vonatkozó, hanem a tanácsot, illetve alárendelt intézményeit érintő) terveket a kormány közvetlenül hagyta jóvá, első ízben a tanácsok fennállása óta. Ilyenmódon a tanácsi tervezés és hatáskör is fokozatosan bizonyos körvonalat nyert: azokra a tervezési egységekre terjedt ki és korlátozódott, amelyek tervezési szempontból a tanácsok hatáskörébe tartoztak. Bár a Budapesti Városi Tanács számára a legfontosabb feladatokat tartalmazó tervet 1953. és 1954. években is a Minisztertanács hagyta jóvá, a részletes feladatmeghatározás a minisztériumok kezében maradt. 1952. júliusában 82079/23/1952. MT rendelet elemezte a tanácsok operatív gazdaságirányító tevékenységét; közbeiktatott szervek létesítését javasolta (tröszt, iroda); arra utasított, hogy a minisztériumok és a tanácsi osztályok között legyen közvetlenebb a kapcsolat: erősödjék az apparátus szakmai színvonala, a 2061/19/ 1952. sz. MT határozat előírta ügyrend készítését; az egyszemélyi felelősség fokozása mellett a tömegkapcsolatok erősítését és a gazdálkodás irányításának egyszerűsítését állította előtérbe. A koordinálási igény a többszörös centralizáció következében újjabb ellentmondáso-