Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
A BVT V. B. oktatási osztályának felterjesztése az MDP Budapesti Bizottsága számára a fővárosi közoktatásról 1951. november 13. Pártunk vezetősége több alkalommal hozott határozatot a köznevelés munkájára, 1 legutóbb Révai elvtárs beszámolója adott világos útmutatást további feladataink elvégzéséhez. Pártunk II. Kongresszusa rámutatott arra, hogy a dolgozó szülők és tanuló ifjúságunk megértette a továbbtanulás jelentőségét. Ez a körülmény az egyre növekvő beiskolázási számadatokban kifejezésre jut. A budapesti általános iskolákba az 1951/52. tanévben kereken 6000 tanulóval több iratkozott be, mint az előző évben. Az eredményt rontja, hogy kb. 1600 tanulóval kevesebb iratkozott be a VI., VII., VIII. osztályokba, mint amennyi az előző évben a megfelelő, eggyel alacsonyabb osztályokban végzett. Középiskoláinkba 2000 tanulóval többet vettünk fel, mint tavaly. Az első osztályokban 11 100 tanuló iratkozott be, ennek 56,7%-a munkás, 5,2%-a paraszt, 38,1 %-a egyéb foglalkozású szülők gyermeke. A szociális összetétel valamivel alatta maradt a munkástanulókra kapott beiskolázási keretnek (60%) aminek oka, hogy a pótbeiratás alkalmával nagyszámú „egyéb" származású gyermeket vettünk fel, amivel túlhaladtuk a beiskolázás globális keretét (9900) és lerontottuk viszonylag a szociális összetétel számait. Az elmúlt tanév folyamán középiskoláinkból 4% volt a lemorzsolódás, a végzett tanulók közül azonban további 8% nem iratkozott be, illetve nem jár ez évben a megfelelő felsőbb osztályba. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt összesen 12% a lemorzsolódás. A már beiratkozott és utána lemorzsolódott tanulók egyrészét sikerült visszahozni, azonban a túlnyomó többség még a nyár folyamán elhelyezkedett. Ezeknek továbbtanulásához kevés remény van. Az a tapasztalat, hogy a tanulók többsége az azonnali kereset lehetősége miatt válik meg az iskolától. Ebben a szülők is támogatják őket. Ugyanakkor a különböző üzemek, vállalatok is sok esetben nem értik meg, mennyire szükséges lenne, hogy a tanulók befejezzék tanulmányaikat és egy-két év múlva mint kész, szakképzett dolgozók kerülnének be a termelésbe. Ehelyett mindent megtesznek, hogy a félig-kész tanulókat alkalmazzák. így pl. N. N. tanulót a Rendőrfőkapitányság 730,— Ft fizetéssel alkalmazta, a RM 5 tanulót, a Kohó és Gépipari Minisztérium negyedéves tanítóképzőst alkalmazott és így tovább. Szeptember hó folyamán kb. 40 vállalatot jelentettünk fel, az idevonatkozó kormányrendelet értelmében, miután meggyőzni őket nem sikerült. A reakció is működik, főleg a klérus befolyása érezhető, mely igyekszik a szülőket és tanulókat a tanulásról lebeszélni. A lemorzsolódás elleni harcban a pedagógusok, a szülők és tömegszervezetek, — főleg az MNDSZ — valamint a tanácsok és helyi pártszervezetek irányítása, gyakran operatív részvétele mellett komoly munkát fejtettek ki. Egyes iskolákban igen szép példáit láttuk