A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

Bevezető (írta : Kállai Gyula) I

A végső szomorú mérleg szerint a második világháborúban 600 000 magyar pusztult el; az anyagi kár 22 milliárd aranypengő: öt esztendő teljes nemzeti jövedelmének megfelelő összeg. Leszerelt gyárak, kifosztott magtárak, rombadöntött hidak és épületek jelezték a vert fasiszta seregek visszavonulásának, pusztításának és menekülésének útját. Az erkölcsi kár, amely a fasiszta fertőzés révén az emberek gondolkodását és az ország tekintélyét érte, súlyosabb volt minden anyagi veszteségnél. A Vörös Hadsereg, amikor hazánkat felszabadította, nemcsak a hitleri és a hazai fasizmus hadigépezetét verte szét, hanem ezzel együtt a súlyos bűnökkel terhes és a magyar nép előtt gyűlöletes ellenforradalmi rendszer államgépezetét is. Óriási anyagi és emberáldozatot vállalva még harcolt az ország teljes felszabadításáért, ugyanakkor menetközben, szinte faluról-falura haladva biztosította, hogy a nép maga vegye kezébe sorsának intézését. A nép legjobb fiainak, akik a magyar újjászületést meghirdették, s érte legelőször dolgozni kezdtek, a felszabadulás örömteli pillanata után tüstént a múltbeli súlyos örökség és a jövőtervezés egyaránt nehéz gondjaival kellett szembenézniök. Azonnal hozzá kellett látni magának az életnek a megindításához, s a munka szervezésére képes és azt vállaló helyi szervek, intézmények létrehozásához. Elsőrendű feladat volt az új demokratikus rend kialakítása, s ezzel párhuzamosan az államgépezet megszervezése, a közigazgatás országos és helyi szerveinek megteremtése. Természetesen ezek a nagy és bonyolult feladatok nem egyik óráról a másikra, hanem csak nehéz és szívós politikai harcok árán valósulhattak meg. A nagy történelmi lehetőséggel élve a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség nyomban megkezdte a fasiszta rendszer maradványainak felszámolását, harcba indult a népi hatalom politikai és államrendjének megteremtéséért. Mélyre hatoló népi demokratikus forradalom bontakozott ki hazánkban. Az átalakulás várható menetéről, típusáról és a megvalósulás formájáról a kommunisták már a felszabadulás előtt kialakították elképzeléseiket. Egyetértés volt abban, hogy kizárólagosan forradalmi, demokratikus, népi öntevékenységgel létrejött szervek megteremtése és működése tud a tömegek akaratának szervezetten hangot adni, s képes a forradalmi demokratikus átalakulást előre lendíteni. Ilyen forradalmi szerveknek tekintették a politikai-mozgalmi összefogás és hatalmi szerv egységét kifejező nemzeti bizottságokat, a tőke munkásellenőrzését megvalósító üzemi bizottságokat és a földosztás forradalmi eszközeként szolgáló földosztó bizottságokat. E hónapok tapasztalatai hamarosan igazolták, hogy az ország akkori, részekre szakadt, a központi irányítást nélkülöző időszakában a nemzeti bizottság az a „megtalált forma", amelynek keretében leginkább megvalósulhatott a Magyar Kommunista Párt által kezdeményezett, az összes demokratikus erő összefogására irányuló politika. A nép cselekvő részvételének szükségességét hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Szegeden elfogadott programja is. Ugyancsak Szegeden alakult meg 1944. december 3-án a felszabadult országrész első nemzeti bizottsága, ezt követte Debrecen, majd a felszabadult terület többi városa és községe. Létrejöttüket Révai József „elemi erejű népi mozgalom"-nak nevezte, amelyek nélkül „a magyarság menthetetlenül elmerült volna az örvényben".