A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

A BUDAPESTI NEMZETI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVEI (HATÁROZATAI)

talóbb a helyzet, mint azelőtt volt. Tiszakürtről és Kecskéről 1700 köbméter faanyag várható. Romokból is termelnek fát, azonkívül a Börzsöny hegységből 3-400 köbméter fa kitermelése folyamatban van. Tárgyalások folynak a budafoki Gschwindt gyárral, amelynek telepén mintegy 150 köbméter deszkaanyag van. A vasanyagszükséglet folyóméterenkint kb. 1,5 tonna, az egész szükséglet mintegy 370 tonnát tesz ki. Ennek időben való legyártására a legkomolyabb ígéretek történtek és ha előre nem látható akadályok nem merülnek fel, a vasszerkezeti részeket időben el is készítik. A híd előirányzott építési költsége 27 millió pengő. Ez az összeg azonban már most is csak irányárnak tekinthető, mert az időközben bekövetkezett munkabéremelések és áremelkedések ezt a költséget jelentősen növelni fogják. A kereskedelmi- és közlekedésügyi minisztérium szerint a híd a jégzajlás idejére elkészül. Rámutat arra, hogy a technikusok, mérnökök és munkások minden erejüket latbavetik, hogy a híd a lehető leggyorsabb ütemben készüljön, azonban az anyagbeszerzési nehézségek, az óriási munkáshiány rendkívül megnehezítik a munkálatokat. A hídépítés nagy része a Dunán zajlik le. A vízi munkák végzésére legkedvezőbb időszak a tavasz, a nyár és a korai ősz. A késő őszi időszak már olyan nehézségeket támaszt a vízi munkák tekintetében, amelyek szinte leküzdhetetlen akadályokat jelentenek: a munkások keze meggémberedik, fáznak, különböző nagyobb vízszintemelkedések, esetleg árvizek vannak az esőzések folytán, egyszóval olyan időjárási viszontagságok között kell a munkákat lefolytatni, amelyek majdnem lehetetlenné teszik, hogy pl. egy cölöpöző taggal pontosan be lehessen állni arra a helyre, ahol a cölöpözési munkákat végezni kell. A cölöpözési munka tehát óriási nehézségekkel jár az őszi időben, tehát fontos, hogy ezek a munkák még ősz előtt befejezést nyerjenek. Ha ez megtörténik, akkor minden remény megvan arra, hogy a híd a jégzajlás idejére valóban el is készül, mert a szerelési munkálatok már nem jelentenek leküzdhetetlen nehézségeket. A munkáskérdésnél figyelembe kell venni azt is, hogy nem elegendő, hogy szakmunkásokkal dotálják a hídépítést, hanem rendkívül fontos, hogy a szakmunkások nagyrésze a vízen-járasban képzett legyen. Aki vízi kiképzésben nem részesült, nem csónakos ember, az nem mer a Duna közepén dolgozni. Ez nem bátorság, hanem gyakorlat és szokás dolga. Még a legbátrabb ember is a Duna fölött, ahol morajlik a víz, tudja, hogy 20 méter van alatta és jó nehéz bakancs van a lábán, az elveszti biztos mozgását, viszont akinek gyakorlata van és kéthárom évig dolgozott vízen, az ezt a munkát könnyedén végzi. Rendkívül fontos lenne, ha a munkáshiányon valamiképpen segíteni lehetne. Ezzel kapcsolatban néhány javaslatot terjeszt a BNB elé. Megemlíti, hogy a székesfőváros - annak ellenére, hogy nem ő a híd gazdája és ebben a tekintetben nem őt terheli a felelősség - minden erejével a közlekedésügyi minisztérium segítségére volt, hogy a híd minél előbb megépüljön. Szállítóeszközöket bocsátott a hídépítő vállalat rendelkezésére; a közellátási kormánybiztos, vagyis a polgármester, a munkások számára ebédet, még pedig kétszeres adagot biztosított. A főváros pénzzel is hozzájárult a hídépítéshez és a közlekedési minisztériumot kölcsön formájában öt millió pengővel kisegítette. Ezenkívül több aprósággal is segítséget nyújtott a főváros, amelyek a munka vég-