Pest-Budai hivatali utasítások a XVIII. században - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 6.(Budapest, 1974)

Bevezetés

Ezeket a megjegyzéseket azonban nem szabad névértékben vennünk. A budai bíró bizonyára már a kezdet kezdetén esküt tett kötelességeinek hű ellátására, s a tanácsosoké fenn is maradt az 1703—1705 közti évekből (3. sz.), abban a példányban, amelyet Pest városa nyilván mintául kért Budától. Korán esküt tett a szindikus, illetve a jegyző is: 1711-ből ismerjük ennek szövegét (4. sz.). De fennmaradtak korai utasítások is, elsősorban a város alacsonyabb rangú beosztottai számára: 1696-ban a mértékfelügyelő (21. sz.), 1705-ben a Pesttel közös hídvámszedő (16. sz.), 1706-ban a föld- és szőlőmérő (14. sz.), 1709-ben a kapuírnok (17. sz.), 1719-ben a sörházkasznár kapott ilyet (12. sz.). Bár keltezetlen, 1722-re tehető az új szervezésű választott polgárság utasítása is (9. sz.). Ami pedig Erdődy vádját illeti, ez is csak nagyjából áll meg. Az adószedőnek kevés változtatással azt a szöveget adta utasításba, amelyet két évvel kiküldetése előtt, 1735-ben a város adott ki ugyanannak (15. sz.). A tanácstól eredő instrukciók közt lehettek tehát hézagok, de Buda kétségtelenül nem nélkülözte ezeket az Erdődy-bízottság működése előtt sem. Annyi bizonyos, hogy az utasítások kiadása Erdődyvel vált rendszeressé. Ő maga is nyolcat bocsátott ki, példa erre a főkamarás, az alkamarás és a kancellária instrukciója (5., 10., 11. sz.); 1737-ből való a szószóló esküje, és ezzel egykorú lehet a strázsamester utasítása is (24. sz.). A nevezetes bizottság itt járta után csak egy évkor tüntethet fel hasonló számú utasítást, amelyek részletesség és pontosság tekintetében is kiemel kedőek. 1754-ben kapott instrukciót a kórház- és szegény házgondnok (20. sz.), ez év után a telekhivatal vezetője (13. sz.), 1755-ben az árvaszámtartó (19. sz.), 1758-ban a számvizsgáló (18. sz.). Dokumentumaink sűrűsödése nyilván azzal a reformmal függ össze, amelyet Mária Terézia az örökös tartományok mintájára a magyar városok igazgatásában, az uniformizálás jegyében hajtott végre. Pesten ugyan később indul meg a folyamatos utasítások sorozata, de egyenletesebb. Első adatunk egyúttal azt is elárulja, hogy az instrukciókat — amint az várható is —• a szindikus fogalmazta meg. 1721 augusztusában a szószóló kérte a magisztrátustól külső tanács létesítését. A válasz úgy szólt, hogy a tanács teljes üléséig a szindikus készítsen tervezetet arról, mik a külső tanács kötelességei, és mindegyik tagja kapjon (kinevezési) dekrétumot. A szindikus munkájának eredménye a külső tanácsosok itt közölt, 1721 szeptemberi utasítása (32. sz.). Ezt követték az 1720-as években kiadott instrukciók: a jegyzőé (30. sz.), a városi hadnagyé és az őrmesteré (43., 44. sz.), a kórházgondnoké (39. sz.), a kenyérbiztosé, az adószedőé, az árvaszámtartóé és az ügyészé, az utóbbiak mind 1727-ben (34., 36., 38., 48. sz.), végül a városkapitányé (41. sz.). Mindez királyi bizottság beavatkozása nélkül történt, talán éppen bizonyos garanciaként a tanácsi klikk egyeduralma ellen. Amikor tehát 1731-ben a Laffert-bizottság Pest tanácsához azt a kérdést intézte, hogy alárendelt tisztviselői (officiales subalterni) rendelkeznek-e a hivatalukhoz méltó utasítással, és kiket kötelez az eskü, a tanács joggal válaszolhatta, hogy tisztviselői és szolgái valamennyien el vannak látva instrukcióval, de esküt csak egyesek tesznek: „Officiales subalterni necnon servitores instructionibus suis quídem omnes verum provisi, juramentis defacto adstricti sunt duntaxat ... nótárius, camerarius, urbarii praefectus, fiscalis, vigiliarum et fori magister, cancellistae et primus janitor". A kérdés és a válasz nyilván nem terjedt ki a városbíróra, a tanácsosokra és a szószólókra, akiket nem fogott át a „szubaltern tisztviselők" elnevezése. A tanács nyilatkozatát alátámasztja az a tény is, hogy a Laffert-bizottság nem mellékelt 2 17