Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

Bevezetés

forradalmi rendszer huszonöt esztendős uralma ellenére a felszabadulástól eltelt rendkívül rövid idő alatt széles körű befolyásra tettek szert a fővárosban, még a nem munkáslakta kerületekben is. A leadott szavazatokból kitűnt azonban az is, hogy az FKgP valóban maga mögé tudta állítani a burzsoáziának, a volt úri középosztálynak, az állami és magánhivatalnokoknak, valamint a városi kispolgárságnak széles tömegeit. A megválasztott fővárosi parlamentben az FKgP 121, a két munkáspárt 103, a Polgári Demokrata Párt 9, a Nemzeti Parasztpárt 5 és a Magyar Radikális Párt 2 mandátummal rendelkezett. A kisgazdapárti többség komoly veszélyt rejtett magában, mert megválasztott törvényhatósági bizottsági tagjainak sorában a párt jobboldalához tartozók voltak a hangadók. Az 1945. novemberében megtartott nemzetgyűlési választások után — amikor is Budapesten a községi választásokhoz hasonló eredmények születtek — bonyolult helyzet alakult ki az országban. A munkáspártok az országos választások során is kiállták az erőpróbát. Az MKP a fővároson kívül magas szavazati arányt mondhatott magáénak a vidéki ipari centrumokban és a Viharsarokban, az SZDP eredményei hasonlóak voltak a kommunista pártéhoz. Az FKgP-ben a választási eredményeken felbátorodott reakcióskonzervatív csoportok fellépése nyomán kiéleződtek a belső ellentétek, de végül is a párt vezetése a koalíciós kormányzás fenntartása mellett foglalt állást. A hosszú ideig tartó pártközi tárgyalások eredményeképpen megalakult Tildy-kormányban a demokratikus összefogás megszilárdult, a volt horthysta miniszterek helyére többnyire baloldali kisgazdák léptek, a főváros szempontjából fontos belügyminiszteri tárcát a kommunista párt delegáltja töltötte be. Sőt, a december elején létrehozott Gazdasági Főtanács főtitkári tisztségébe is kommunista, a volt polgármester Vas Zoltán került. A kormányban bekövetkezett kifejezett balratolódással szemben a főváros vezetésében a Kisgazdapárt pozíciói erősödtek meg, a város élére kisgazdapárti polgármestert állítottak. Az FKgP azonban a fővárosban is ragaszkodott a koalíciós gyakorlathoz. Kötetünk második fejezetének további irataival megkíséreljük bemutatni azt a küzdelmet, amely végül a városvezetésben is a baloldal győzelméhez vezetett. E küzdelem egyik területét a várospolitika különböző fórumai alkották, elsősorban a törvényhatósági bizottság üléstermei. Az MKP számára ezek a termek új munkaterületet jelentettek, de a törvényhatósági bizottság kommunista képviselői, a város vezetésében dolgozó párttagokkal együtt csakhamar jól felkészült, harcos csoportot alkottak. Az MKP egész budapesti tevékenységében komoly gondot fordított a községpolitikára, amely szervesen illeszkedett bele a lakosság körében végzett mindennapos felvilágosító munkába és a fővárosban elért eredményeivel hozzájárult a párt tömegbefolyásának növekedéséhez. Az MKP-nak a várospolitika iránt tanúsított figyelmét jelzi, hogy a törvényhatósági bizottság legfontosabb vitáiban Kádár János, a nagybudapesti pártbizottság titkára képviselte és fejtette ki a párt álláspontját. Az MKP várospolitikai — a korszak iratai többnyire községpolitikáról beszélnek — célkitűzéseiben központi helyet foglaltak el a lakosság életviszonyainak kedvezőbbé tételére irányuló törekvések, a lakásellátás, a közszolgáltatások, a közlekedés megjavítása és olcsóbbítása, a város külső képének szépítése, a dolgozók ügyes-bajos dolgainak gyorsabb és takarékosabb intézése. 1945-ben a városházi MKP szervezet számszerűleg