Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

Bevezetés

még gyenge volt, a közhivatali apparátusban egy alpolgármesteri tisztségen kívül mindössze két tanácsnok volt kommunista. Komoly eredménynek számított, hogy a fó'város tiszti főügyészévé dr. Beér Jánost választották, ugyancsak kommunista volt a tiszti főorvos helyettes, majd tisztifőorvos dr. Bakács Tibor is. A kerületi elöljárók közül öten voltak az MKP tagjai, a közüzemeknél is kerültek kommunisták vezető állásokba, de ezen a területen a szociáldemokrata párt pozíciói voltak az erősebbek. A főváros különböző szerveiben, intézményeiben, testületeiben dolgozó kommunisták napi munkáját az MKP nagy-budapesti pártbizottságának Közigazgatási osztálya fogta össze, az évente megtartott nagy-budapesti pártértekezletek pedig hosszabb időszakra megszabták a legalapvetőbb tennivalókat. A szociáldemokrata párt nem ismeretlenként jelent meg a felszabadulás után a városházán. Törvényhatósági csoportja a fővárosi ügyekben jártas képviselőkből tevődött össze, akik közül többen már hosszú éveket töltöttek el az újvárosháza üléstermében. A törvényhatósági csoportot erős városházi pártszervezet támogatta, az összes fővárosi alkalmazottak között mintegy négyezer szociáldemokrata volt. Az SZDP fővárosi politikáját Bechtler Péter alpolgármester irányította, rajta kívül négy tanácsnok és öt kerületi elöljáró tartozott még a párt soraiba. Az SZDP fővárosi törvényhatósági frakciója jelentős részben a centrumhoz és a jobboldalhoz tartozókból állt, de a két munkáspárt országos és nagy-budapesti viszonylatban megvalósult együttműködésének hatására az alapvető kérdésekben a törvényhatóságban is dominált a munkásegység. Az FKgP — mint ezt korábban már említettük — adta a budapesti törvényhatósági bizottság többségét. Ezt a többséget nagyrészt még Tildy Zoltán, a párt elnöke is a „rosszemlékű" Wolff-párthoz hasonlította. Erős befolyást gyakorolt a törvényhatóság kisgazda csoportjára a Budapesti Kerületi Elnökök Testülete, amely egyben a párton belüli legkifejezettebb polgári-konzervatív irányzat képviselője volt. A törvényhatósági bizottságban meglevő többsége mellett a Kisgazdapárt adta a legtöbb tanácsnokot a főváros vezetésében, sőt tulajdonképpen hozzájuk lehet számítani a pártonkívüliek nagy részét is. Az elöljáróságok közül mindössze kettőnek élén állt kisgazdapárti, de a tisztviselők sorában messze az FKgP bírt a legnagyobb taglétszámmal. Miután a főváros vezetésében is fennállt a koalíció, a legfontosabb ügyek többnyire a pártközi tanácskozások különböző szintjein dőltek el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a törvényhatósági bizottság ülésterme, vagy az egyes szakbizottságok tanácskozásai nem váltak viták színhelyévé. Mint a közölt iratokból is kitűnik, különösen három kérdésben dúltak éles összecsapások. Az MKP egész politikájában nagy helyet kapott — különösen az 1945—1946-os években — az újjáépítés, méghozzá az önerőből történő újjáépítés. Az újjáépítéssel természetszerűleg valamennyi párt egyetértett, de a törvényhatósági bizottságban számos esetben hangzott el olyan vélemény, hogy a főváros újjáépítése csak külföldi kölcsönnel valósítható meg. A külföldi segély felvételének alig volt reális lehetősége, hiszen a főváros már régebb idő óta nem teljesítette korábban felvett kölcsönökből származó törlesztési és kamatfizetési kötelezettségeit sem. Az MKP eleinte nem utasította el a külföldi kölcsön felvételének gondolatát, de a várakozás helyett az önerőből történő újjáépítést szorgalmazta és ennek egyik fő forrását a takarékos városgazdálkodásban látta. A takarékos városgazdálkodással is összefüggött az MKP-nak a közigazgatási