Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

Bevezetés

dalmi titkos társaságok bizalmát és támogatását élvező Keresztény Községi Párt szerezte meg. Ez a párt azután benyomulva a városházára, a közüzemek vezetői pozícióiba, döntő tényező lett az egész korszak folyamán a városigazgatásban s a főváros gazdasági vállalkozói tevékenységének irányításában és felhasználásában. A város vezetéséért folytatott küzdelemben újabb fordulatra az 1925. évi törvényhatósági választásokat követően került sor. E választásokon — miután az ellenforradalmi csoportok nyílt fővárosi egyeduralma, a Wolff-párti városvezetés képtelennek bizonyult a város gondjainak megoldására — a szavazatok többségét az ellenzéki polgári-szociáldemokrata pártok szövetsége, a Demokratikus Blokk szerezte meg. Az ún. történelmi uralkodó osztályok és az ellenforradalom erői azonban, amelyek az 1918—1919. évi forradalmakban döntő szerepet játszott fővárossal szemben eleve bizalmatlansággal és ellenérzéssel viseltettek — előre látva a választások kimenetelét, új törvényt hoztak a főváros igazgatásáról — 1919 óta a másodikat. A korszak folyamán 1930-ban és 1934-ben még két fővárosi törvény látott napvilágot. E törvények mindegyike a főváros önkormányzatának szűkítését jelentette. Az 1925. évi XXVI. tc. lehetővé tette, hogy a városi parlamentben bármiféle választási eredmény esetére a kormányzat részéről szakszerűség címén kinevezett bizottsági tagok, a városi főtisztviselőkkel és a jobboldali városatyákkal együtt automatikusan többséget alkossanak. Ezért az egyesült ellenzéki pártok, győzelmük ellenére sem vehették át a város irányítását, de mindvégig jelen voltak a törvényhatósági bizottságban s befolyásolták a városvezetés tevékenységét. Az infláció, a nyersanyaghiány, majd a pénzstabilizációval együttjáró ún. szanálási válságot követően, az 1920-as évek közepétől számítható a gazdasági élet átmeneti fellendülése. Főleg a korábban hiányzó könnyűipari ágazatok, a textil-, a ruházati-, a vegyészeti-, a papírgyártó-, a fémtömegcikk feldolgozó- s az üvegipar fejlődtek, a nehéz- és gépipar stagnált, sőt kapacitás-kihasználatlanság, nagyméretű üzemkoncentráció figyelhető meg. A gazdasági fellendülés jórészt a külföldi kölcsönök felvételén alapult. A főváros is mintegy 25 millió dollárt vett fel nyugati bankcsoportoktól s a kölcsönöket főleg a közművek s az 1923 óta fővárosi tulajdonba került közlekedési vállalatok rekonstrukciójára, fejlesztésére, lakásépítésre és más kommunális létesítmények kiépítésére; általában infrastrukturális jellegű beruházásokra használták fel. Budapest gazdasági jelentősége e korszakban tovább növekedett, különösen kiemelkedő a főváros vállalkozói szerepkörének megnövekedése; a városi költségvetés kiadás-bevételi összegei megközelítették az állami költségvetés azonos tételeinek egynegyedét, sőt egyes területeken — mint a szociális és kulturális előirányzatok — csaknem azonos szinten mozogtak. A főváros vagyona több mint 1,2 milliárd pengő (mintegy 300 millió dollár) volt. A város a tulajdonát képező közüzemeknél, közlekedési vállalatoknál, a községi bank hálózatában, az igazgatási hivatalokban és intézményekben, a tanintézetekben és közművelődési hálózatban több mint 30 000 dolgozót foglalkoztatott; a családtagokkal együtt több mint 100 000 budapesti lakos állt szoros kapcsolatban a fővárossal. Nem volt kisebb jelentőségű a főváros szerepe a kulturális élet, a közoktatás terén sem. Budapest három múzeuma, központi könyvtára — széles fiókhálózattal — és levéltára sikerrel állta az összehasonlítást más európai nagyvárosok hasonló intézményeivel. A főváros jelentős összegeket fordított a művészek támogatására, műalkotások vásárlására, tárlatok, hangversenyek rendezésére. Rendszeresen támogatta színházaiban a — többnyire