Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

hadsereg történelmi jelentőségű győzelmet aratott Sztálingrádnál. Ezekben a hetekben pusztult el a Don-kanyarban a hiányos felszereléssel frontra küldött magyar hadsereg is. A Kállay-kormány e helyzetben tovább folytatta hintapolitikáját, melynek jegyében kapcsolatokat igyekezett teremteni a nyugati szövetséges hatalmakkal, ugyanakkor az ország és a főváros gazdasági életét továbbra is a német háborús célok szolgálatába állította. Ilyen körülmények között előre látható volt, hogy rövidesen sor kerül a főváros hadiüzemeinek és közlekedési kulcspontjainak bombázására. A Kállay-kormány minisztertanácsa több ízben is foglalkozott a főváros nyílt várossá nyilvánításának kérdésével (245, 249). 1944. március 19-én a német fasiszta csapatok megszállták az országot. Budapesten a Gestapo nagyarányú letartóztatásokat hajtott végre (250), a kormány és a főváros vezetősége lemondott (251). Az államfő azonban a helyén maradt, sőt Sztójay kormányának kinevezésével mintegy törvényesítette az ország megszállását. A főváros lakosságát újabb, az eddigieknél sokkal súlyosabb csapások érték: a szövetséges nyugati hatalmak légiereje 1944. április 3-án megkezdte Budapest hadifontosságú létesítményeinek, gyárainak rendszeres bombázását (252). A védekezésre föl nem készített városban óriási anyagi és személyi károk keletkeztek (253) és a bombázások hatására (262) mindinkább felborult a városi élet menete. A német megszállók döntöttek a főváros irányítását érintő kérdésekben (255) és a szolgalelkű Sztójay-kormány készségesen eleget tett legkisebb óhajaiknak is. A németbarát szélsőjobboldali személyek irányítása alá került belügyminisztérium felhívása nyomán a főváros vezetősége rendelkezést hozott a német biztonsági szolgálat támogatására (256), majd sor került az új főpolgármester és polgármester beiktatására (257, 261). Az új városi vezetőség azonban — csakúgy, mint a főváros politikai pártok — képtelen volt egységes cselekvésre (263). A németekkel együtt érkezett Eichmann-különítmény, a csendőrséggel és a helyi közigazgatási hatóságokkal megkezdte az ország zsidó lakossága gettóba tömörítését, majd a német haláltáborokba szállítását. Ez a sors várt a főváros mintegy Vs-ét kitevő zsidónak tekintett lakosságára is, amelyet a Sztójay-kormány sárga csillag viselésére, kijelölt házakba költözésre kényszerített (258). 1944. július végéig elhurcolták az egész magyar vidéki zsidó lakosságot és küszöbön állt a főváros zsidónak minősített lakóinak deportálása (265). Ennek az embertelen tervnek a keresztülvitele azonban nem történt meg a külföldi tiltakozás, de főleg a hadihelyzetnek a németek számára történő kedvezőtlen alakulása miatt. A német megszállók és magyar híveik elleni harcra, az illegalitásba szorult baloldali és polgári ellenzéki erők összefogására az országban csak egyetlen erő, a Béke Pártban tömörült kommunisták voltak képesek (260). Kezdeményezésük nyomán megalakult a Magyar Front. Romániának a német fasizmus oldaláról való leválását követően a Lakatoskormány megkísérelte a fegyverszünet megkötését és az országnak a háborúból való kivezetését (267). E helyzetben — a politikai foglyok egy része visszanyerte szabadságát, a német letartóztatásban levő törvényhatósági bizottsági tagok sorsa is napirendre került (266), az uralkodó körök németellenes csoportjai tárgyalásokat kezdtek a Magyar Front megbízottaival a fegyverszünet proklamálását követő összehangolt tevékenységre (268). Azonban Horthy és csoportja tehetetlensége, árulások, a németek és utolsó feltétlen híveik, a nyilaskeresztesek fellépése megbuktatta a kormányzó-