Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

nak a fegyverszünet proklamálásával (1944. október 15) kapcsolatos terveit. A hatalom puccs útján, a németek fegyveres támogatásával a Szálasi vezette nyilaskeresztes párt kezébe került. A főváros vezetőségében a nyilas hatalomátvétel néhány tanácsnok leváltásán kívül csupán a főpolgármesteri tisztségben hozott személy változást. A főpolgármester Mohai-Mohaupt Gyula, egykori wolífista, XII. kerületi ügyvéd lett, aki még az 1930-as évek végén csatlakozott a nyilasokhoz (278). Az ugyancsak Wolffpárti városi tisztviselőként indult Doroghi Farkas Ákos megmaradt a nyilasok alatt is polgármesternek. A nyilaskeresztes párt uralma Budapesten a zsidók elleni további embertelen intézkedésekben (270), gettóba költöztetésben és a munkaképesek gyalogdeportálásában (277), továbbra — az egyre romló harctéri helyzet feletti dühükben — a védtelenek elleni atrocitásokban, tömeggyilkosságokban merült ki (285, 286, 290). Ezen túl minden erőfeszítésüket a kiürítés, a város közlekedési létesítményeinek és közműveinek robbantására való előkészítése kötötte le. A szovjet hadsereg gyors előretörése és a bombázások hatására azonban kénytelenek voltak túl szélesre méretezett kiürítési terveikről lemondani (271), sot a közvélemény és közéleti személyiségek fellépése nyomán (272) a közművek fenntartására intézkedéseket hozni (274). Nem járt sikerrel azonban a hidak megmentésére irányuló városházi akció (273). A lakosság egyre elkeseredettebben szemlélte a nyilasok és a németek garázdálkodását. Ellenállásuk passzív magatartásban, az erődítési munkáktól való távolmaradásban (280) tömeges dezertálásban nyilvánult meg. Csepel népe nyíltan szállt szembe a kiürítési intézkedésekkel. A súlyos helyzetben, a lakosság passzív ellenállása nyomán létrejövő feltételeket kihasználva, a kommunisták vállalkoztak ismét a bátor, harcos fegyveres fellépésre Budapest utcáin a hitleristák és magyar csatlósaik ellen. Ságvári Endre 1944 júliusában vívott fegyveres harcban esett el (264). A Magyar Kommunista Párt felhívása nyomán (283) kisebb fegyveres csoportok harci akciókat kezdtek (287), amelyeket nem tudott megakadályozni a katonai statáriális bíráskodás bevezetése (284). A párt harcra mozgósító tevékenységéről, 1944 végének s 1945 elejének eseményeiről az MKP jelentése ad korhű tájékoztatást (289). 1944 novemberében a németek megkezdték az előkészületeket Budapest védelmére. A náci hadvezetés feláldozta a fővárost hadicéljai érdekében. Budapest frontváros lett és megkezdődtek a szabályszerű utcai harcok. A hadszíntérré vált Budapestről egy rendőrségi helyzetjelentés ad képet (281). Egyhónapos harci időszak után a Vörös Hadsereg Budapesttől délre áttörte a német vonalakat, gyűrűbe zárta a főváros védőseregét. A körülzártak számára a harc értelmetlenné vált, a humánus megadási feltételeket tartalmazó ultimátumot a védők parancsnoka mégis elutasította, sőt a fasiszták — a történelemben példa nélkül állóan — a parlamentereket is meggyilkolták (288). Megindult a város több mint hat héten át tartó ostroma, melynek során a házról házra folyó véres harc után először Pest, majd Buda szabadult fel, majd a mérhetetlenül sokat szenvedett lakosság nagy megkönnyebbülésére február 13-án kapitulált a Vár még életben levő védőserege (292). A korabeli megemlékezés a budai Vár történetének ezekről a viharos hónapjairól már pillantást vetett a meginduló újjáépíés s a város újraéledésének reményteljes perspektíváira (293).