Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
Részletek Bierraann Istvánnak 1 a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács 500-as bizottságának az élelmezési helyzetet tárgyaló 1919. május 31-i ülésén elhangzott referátumából Biermann István: Tisztelt Munkástanács! Mindazok között a kérdések között, amelyek ma bennünket foglalkoztatnak, előtérben áll az élelmezési kérdés. Ez a legégetőbb kérdés ma, amely mindnyájunkat, az egész budapesti proletariátust, leginkább foglalkoztat, leginkább érdekel. Kétségtelen, hogy a budapesti proletariátus, amely annyi küzdelmen, annyi üldöztetésen ment át, most éli a legsúlyosabb megpróbáltatások idejét. A budapesti proletárasszony naphosszat ácsorog, küzködik kinn, hogy egy kis élelmet kapjon, ám alig tud annyit kapni, hogy valami kis szűkös ebédet főzzön a munkás számára. (Igaz! Úgy van! Fölkiáltások: A burzsoának van! Mozgás.) Arról, hogy mi az oka ennek az élelmiszerhiánynak, arról, hogy másutt is éheznek, arról, hogy éheznünk kell, meg kell fizetnünk ezt az árat azért, hogy fenn tarthassuk a proletárdiktatúrát, hogy ezért koplalnuk kell: erről elég előadáson beszéltek már. Erről eleget tudunk, evvel tisztában vagyunk. Ha éheznünk kell, ha ez az ára a győzelemnek, akkor ezen az áron is ki fogunk tartani. (Helyeslés. Felkiáltások: Egyformán!) Azonban, hogy az adott körülmények között is így kell-e éheznünk, hogy megkapunk-e mindent, hogy felhoznak-e mindent, amit fel lehet hozni és hogy avval, amit felhoznak, amit Budapest kap, gazdaságosan bánnak-e, hogy ezt egyformán és igazságosan osztják-e el, ez az a kérdés, amellyel foglalkoznunk kell. (Halljuk! Halljuk!) Napirenden kell tartanunk ezt a kérdést állandóan és ez a kérdésnek az a része, amellyel foglalkoznunk kell, amellyel foglalkoztunk az 500-as munkástanácsnak és a 80-as intéző bizottságnak a legutóbbi hetekben tartott ülésein. A budapesti gyárak munkássága, a proletariátus részéről állandóan többé-kevésbé indokolt panasz merült fel amiatt, hogy az országban a meg nem szállott területeken van még élelem (Úgy van! Úgy van!) és ha ezt az élelmet, amelyet fel lehetne hozni, felhoznák, akkor könnyíthetnének a budapesti proletariátus helyzetén és ha nem is élnénk jólétben és valami paradicsomi bőségben, de enyhítenénk azokon a szűkös viszonyokon, amelyekben ma sínylődünk. Állandó továbbá a többé-kevésbé indokolt panasz azért is, hogy azt az élelmet, amelyet felhoznak, nem egyenletesen, nem igazságosan osztják szét (Igaz! Úgy van!), hanem egyenlőtlenül, különböző csoportok, különféle üzemek, a társadalomnak különböző rétegei egyenlőtlenül részesülnek a felhozott élelemben. Ezek azok a kérdések, amelyeket állandóan napirenden kell tartanunk addig, amíg gyökeresen javítani tudunk ezeken a bajokon és ez az oka annak, hogy ezt a kérdést ma is napirendre kellett tűznünk. A munkástanács legutolsó ülése óta ebben a kérdésben két lényeges esemény 1. Biermann István (1891—1937): magántisztviselő. A Tanácsköztársaság idején a Központi Munkás- és Katonatanács elnökségének tagja.
