Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

hogy fokozódjék azért, meri egy részük a harctérre kell, hogy kimenjen, illetőleg egyelőre katonai kiképzés alatt áll. Már most, ha mindenkitől nagyobb teljesítményt követelünk a Tanácsköztársaság érdekében, akkor az elnökség véleménye szerint indokolt, hogy a tisztviselőktől is nagyobb munkateljesítményt kérjünk, különösen akkor, amidőn a Tanácskormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a tisztviselők fizetésének kérdését rendezze, magasabb fizetést adjon nekik. És mert magasabb fizetést ad és azért is, mert más okok következtében nagyobb munkateljesítményt követel, indokoltnak látszik az elnökség előtt, hogy a munkaidő a tisztviselőkre nézve is 8 óra legyen. Egy igen lényeges szempont, és kénytelen vagyok ezt is fölemlíteni, szól ez ellen a nyolc órai munkaidő ellen. Ez pedig a következő: nyolc órai munkaidő mellett kétségtelenül szükségessé válik a megosztott munkaidő, vagyis nem lehet 8-tól 4 óráig egyfolytában dolgozni, úgy, hogy ennek következtében az illetőknek közben haza kellene menni. Nagyon sokan laknak közülük Budapesten kívül, de ha nem laknak is egyenesen Budapesten kívül, a mai közlekedési viszonyok közt nagyon bajos volna, ha két vagy akár három órájuk lenne ebédidőre, az ide-oda menetellel együtt, hogy vissza tudjanak jönni. Ez az egy szempont az, amely viszont az ellen szól, hogy a nyolcórás munkaidőt a tisztviselőknél behozzuk. Amennyiben az intéző bizottság álláspontja az, hogy szellemi munka és testi munka közt különbség nem tehető, abban az esetben természetesen úgy kell ezt majd áthidalnunk, ahogy az a gyakorlat igényeinek megfelel és ebben az esetben eleve fölhatalmazást kérünk az intéző bizottságtól — mert ez olyan részlet, amelyet az elnökség a maga hatáskörében nem szabályozhat — annak megállapítására, hogy a tisztviselők akkor mennyi időt kapjanak ebédidőre, hogy az ebédet odahaza, családjuk körében tölthessék el, vagy hogy miként gondoskodjunk arról, hogy ebédhez jussanak azok a tisztviselők, akik akkor nem tudnak hazajutni. Kérem, hogy a dolognak ehhez az elvi részéhez szóljanak hozzá az elvtársak. Somló Dezső

1 szerint az alkalmazottak munkaidejét egyedül a proletárság érdekei határozhatják meg. Minthogy nem lehet egy kerület vagy akár a központi szovjet alkalmazottainak ügyét a szovjet többi alkalmazottainak ügyétől elhatárolni, maradjon meg egyelőre a jelenlegi helyzet és az általános szovjetkongresszus foglaljon majd állást az alkalmazottak munkaidejére és az ezzel összefüggő kérdésekre vonatkozólag. Azon a kongresszuson kizárólag a proletárság érdeke lesz a döntő és erre az érdekre való tekintettel nem lehet előzetesen dönteni, hanem be kell várni az általános szovjetkongresszust. Kun Béla: Tisztelt Elvtársak! Én ebben a tekintetben nem vagyok azon az állásponton, hogy várjunk az általános szovjetkongresszus döntéséig. Két dolgot lehet látni Magyarországon: egészségtelen centralizációt és egészségtelen decentralizációt. De, elvtársak, a decentralizációnak is ép oly egészségtelen jelenségei vannak, mint a centralizációnak. Ez egészen kétségtelen. Én azt tartom, csináljuk csak meg ezt a dolgot Budapesten. Nem olyan általános probléma ez az úgynevezett tisztviselő1. Somló Dezső (1882—1932): kereskedösegéd, baloldali szociáldemokrata, a KMP egyik alapítója. A Tanácsköztársaság idején — júniusig — a Lakáshivatal vezetője.