Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

próbálnának talán valamit, de a többsége a csapatoknak olyan, hogy védtelenül van kiszolgáltatva Budapest egy román támadásnak, védtelenül azért, mert ezek a csapatok még a védelemre sem alkalmasak, nemhogy a támadásra volnának alkalmasak. Itt Budapesten megvannak a gyári munkászászlóaljak, elvtársaim. Ezeknek a gyári munkászászlóaljaknak a számára, körülbelül 15 zászlóalj számára készen van a kaszárnyákban minden felszerelés, a fegyvertől elkezdve végig, azt mondhatnám a bakancsokig, ha nem is valami tökéletes, de megfelelő felszerelés. Arról van szó elvtársaim, hogy odaadjuk-e Budapestet, vagy pedig küzdjünk Budapestért, küzdjön a budapesti proletariátus azért, hogy a diktatúra Budapesten megmaradjon. (Felkiáltások: Küzdjön!) Elvtársaim! Én úgy vagyok vele, hogy a szavaknak már nem hiszek. (Helyeslés.) Úgy vagyok vele, elvtársaim, hogy én akkor hiszek, amikor cselekedetet látok. (Helyeslés.) Nem a kétségbeesés ez, elvtársaim, mert azt mondom, hogyha ma nem küzd a budapesti proletariátus, majd fog küzdeni úgy, hogy hatszázszorosan fizeti meg mai letargiájának, mai kétségbeesésének, mai gyalázatának az árát. (Lelkes taps.) Én, elvtársaim, azt mondottam mindig: én nem ismerek erkölcsöst és erkölcstelent, én csak egyet ismerek, azt, ami használ a proletariátusnak, és azt, ami árt a proletariátusnak. Én, elvtársaim, hajlandó vagyok az imperialistákkal szemben hazudni, úgy, hogy talán magam is piruljak bele, azt mondom, hogy becstelenség a burzsoáziának igazat mondani, hogyha ez az igazság árt a proletariátusnak. De én, elvtársaim, a proletariátusnak nem fogok hazudni. Nem hazudtam eddig sem, most sem akarok hazudni, és ezentúl sem fogok hazudni. Azt is elmondom Önöknek, hogy a munkászászíóaljakban sincs meg az a harckészség, amilyen harckészséget látni kellene, hogy Budapest megmentésére gondolhassunk. Kétféle felfogás van, elvtársaim. Az egyik felfogás az, amely a diktatúráról való ideiglenes lemondást javasolja, a másik felfogás az, amely azt mondja, hogy küzdjünk az utolsó csepp vérig. (Úgy van! Úgy van!) Küzdjünk addig, ameddig egy talpalatnyi föld marad Szovjet-Magyarországból. (Lelkes taps.) Ne tapsoljanak —. (Taps. Zaj.) Ne tapsoljanak, elvtársaim, nincs semmi értelme a tapsnak. A közbeszólásokra sem sokat hederítek. Tanújelét adtam annak, hogy sem a tapsra, sem a gyalázkodásra, sem a közbeszólásra nem adok akkor, amikor mi, kis csoport, a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a harcot a diktatúráért. Elkezdtük elvtársaim, azzal a tudattal, hogy ennek jönnie kell. Jött is és újból jönni fog, még akkor is, hogyha leverik ma Szovjet-Magyarországot, mert a szocializmushoz, a kommunizmushoz az út csak a proletariátus diktatúráján keresztül vezethet, és a szocializmus, a kommunizmus el fog jönni. Nem tapsokkal csináljuk meg, nem szavalattal, de ez a példa mutatja, elvtársaim, a mi példánk, hogy ezt csak fegyverrel és kizárólag fegyverrel lehet megcsinálni. (Úgy van! Úgy van!) Én nem vagyok babonás, de azt mondom, hogy szinte valami babonás érzés van bennem, hogy ha most elpusztulhat a diktatúra, csak azért pusztul el, mert kevés vérébe került a proletariátusnak (Úgy van! Úgy van!), igen olcsó volt, ingyen adták neki. Ha talán több vérbe, több fegyverbe, több küzdelembe került volna, ha több becstelenség lett volna azokban, akik velünk szemben állottak a munkásmozgalomban, ha itt is akadtak