Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

amely sok tekintetben eltér a mai kialakult gyakorlattól, elsősorban a szocializmus gyors megvalósításának, az egyenlőség, a munkásigazgatás elérésének leegyszerűsített elképzelésével, úgy mint gazdasági téren is (197), de a bürokrácia elleni harcot, a centralizáció és decentralizáció viszonyát a forradalmi szellem és a szakszerű munka egyidejű biztosítását illetően, sok ma is tanulságos gondolatot tartalmaz. A tanács munkájának néhány fő területét mutatja be az élelmezési helyzetről vagy a lakásügyről szóló vita. (195, 198) Egészen más jellegűek a kerületi tanácsülések, sajnos csak részben ránkmaradt, jegyzőkönyvei. (199—210) Ezek nem annyira elvi kérdésekkel, mint a kerületi problémák gyakorlati megoldásával foglalkoznak, többnyire nem is egy-egy gondosan körülhatárolt témával, hanem vitázva a különböző, egymással valamiképpen összefüggő feladatokról. A válogatás célja volt mind a tíz kerület tanácsi munkájának egy-egy részletét bemutatni. A jegyzőkönyvekből kitűnik az egyes kerületek munkásmozgalmának, tanácsának igen különböző színvonala, eltérő helyzete és nemegyszer eltérő politikai összetétele. Magas színvonalú beszámolók mellett, amelyeket kiváló kerületi tanácselnökök tartottak, találunk már-már a személyeskedő veszekedés szintjére süllyedő vitát is. A fontos témák mellett szerepelnek olyanok, amelyeket csak a pletyka, a hírverés vagy a közhangulat romlása tett jelentőssé, de éppen ez mutatja, mennyire különböző körülmények között, sokszor harmadrendű vagy személyes kérdések miatt elvonva a fő feladatoktól végezték a kerületi tanácsok nehéz munkájukat. A tanácsrendszer fiatal volt még, ezért olyan sok a hatásköri vita. A kerületek és a központ ellentéteiben azonban egyéb okok mellett szerepet játszott az is, hogy a kerületekben a tanácsok proletár tagjai át tudták tekinteni az egész terepet, míg a Városházán gyakran nem kis fontosságú ügyekben is a tanács, a munkás ellenőrzés megkerülésével dönthetett a régi bürokrácia. A kerületi tanácsok ülésein sok a kicsinyeskedés, a kor jellemző naivitását mutatja az a hév, amellyel olyan jelentéktelen, sőt felesleges intézkedéseket erőltetnek, mint a kommunisztikus közös konyhák vagy a szesztilalom —, sokkal rokonszenvesebb, de ugyancsak a mindent egyszerre akaró reform-szellemről vall a művelődésügy munkásainak buzgalma. A jegyzőkönyvekből jól láthatjuk azt is, hogy mindamellett a legtöbb kerületi tanács szem előtt tartotta a legfontosabb feladatokat — a budapesti ellenforradalmi kísérletek letörését és katonák toborzását a túlerő ellen küzdő Vörös Hadseregbe. A spontaneitás, a jót akaró, de a megvalósítás útját nehezen találó okoskodások a laikus igazgatás elválaszthatatlan kísérői, de egyben bizonyítékai is a tanácsrendszer népi jellegének, a népakarat közvetlen érvényesülésének a tanácsüléseken. A közölt dokumentumok nem pótolják a forradalmi Budapest történetét, csupán néhány vonására, legfontosabb eseményeire vetnek fényt. A Tanácsköztársaság leverésével egy korszak ért véget Budapest történetében. Az egyesített főváros 1873 után néhány évtized alatt a kormány, a politikai élet székhelyéből a magyar ipar, kereskedelem és kultúra virágzó központjává nőtt s a századfordulótól még azt is remélni lehetett, hogy a sajátos módon, elkésve és gyorsan modernizálódott főváros a polgári haladás olyan központjává lesz, amely a gyors tár-