Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
A kormány egy, március 29-ikéről kelt rendelettel az összes közoktatási intézményeket államosította, a papi és szerzetesi egyéneket pedig csak az esetben tűri meg ideiglenesen is tanszékükön, ha világiakká válnak; állandó alkalmaztatásuk csak egy szociális felfogásukat és ismereteiket kitüntető vizsga alapján lesz lehetséges. Kunfi közoktatásügyi népbiztos már a Berinkey-kabinet minisztere volt ugyané szakban. Szélsőségesen radikális nézetei eléggé ismeretesek Apponyival való összetűzése idejéből, mely a tanári állástól való megválását vonta maga után, 4 továbbá irodalmi működéséből és miniszteri nyilatkozataiból. Tudjuk, hogy ő az „igazi emberteremtés munkáját" abban látja, ha „a földre néző, hajlott derekú, alázatos embert elégedetlenné, hálátlanná, követelődzővé, telhetetlenné" tesszük, mert szerinte „örvendetes dolog a tekintély minden fajtájának aláaknázása, az államhatalomnak tagadása és gyöngítése". O már az előbbi kormány idejében hirdette, hogy az iskolákat az egyház kezéből mindenütt ki kell venni, hogy a vallás és az eddigi erkölcs helyett új fundamentumot kell adni a köznevelésnek a „szociális idealizmus" alakjában. Mindenütt arra intette a tanítókat: oltsák a gyermekek lelkébe a Petőfi tanítását: „Akasszátok föl a királyokat!" Kunfi most a Lukács György 5 személyében oly munkatársat kapott, aki hír szerint még messze túltesz rajta. Ez a Lukács, aki egy nemesített, gazdag bankigazgató, tehát telivér „burzsoá" fia, akkor tünt föl először, amikor egy irodalomtörténeti tanulmányát a Kisfaludy-társaság — Alexander Bernát 6 ajánlatára — pályadíjjal tüntette ki; azóta sokat volt a külföldön, egy nihilista érzelmű orosz nőt vett el s mint mondják, a legvadabb bolsevizmus híve lett Április 11-ikén. Ma temettük el Eötvös Loránd bárót; 7 az Akadémia körében úgy kívánták s magamnak is az volt az óhajtásom, hogy a ravatal fölött az Akadémia nevében én búcsúztassam el elnök-elődömet. A kormány azonban, amely fejébe vette, hogy a nagy tudós emlékét halála után a maga politikai céljai számára gyümölcsöztesse, őt a „dolgozó proletariátus" halottjának jelentette ki, temetésének rendezését maga ragadta kezébe, ravatala mellé vörös katonákat állított s engem a fölszólalástól eltiltott. A kormányt egyébiránt a gyászszertartáson csak Lukács György népbiztos képviselte, aki szürke esőköpenyben lépett a szónoki emelvényre s a bolsevizmus legelcsépeltebb szólamaiból összetákolt, zagyva politikai beszédet tartott a nagy halott fölött, méltó megbotránkozást keltve a tudományos világ nagy számmal megjelent képviselői körében A bolsevizmus Magyarországon. Szerk.: Gratz Gusztáv Bp. 1921. 749—784. 1. 4. Apponyi mint vallás- és közoktatásügyi miniszter magához rendelte Kunrit és közölte vele, hogy szocialista és a hivatalos művelődéspolitikát bíráló tevékenysége összeegyeztethetetlen temesvári tanári állásával. Egyben a fővárosi tanárságot és az egyetemi karriert is felajánlotta volna neki. Kunfi azonban megvált tanári állásától, 1907-ben a fővárosba költözött, ahol a Szocializmus és a Népszava szerkesztője lett. 5. Lukács György (1885—1971): századunk egyik legkiválóbb marxista filozófusa. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos. 6. Alexander Bernát (1850—1927): filozófus, esztétikus, egyetemi tanár. 7. Eötvös Loránd (1848—1919): fizikus, egyetemi tanár.
