Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
Heltai Jenő 1 pályázata a főváros kezelése alatt álló Népszínház bérletének elnyeréséért (Részlet) 1901. december Tekintetes népszínházi Bizottság! A művészeti „programmok" a melyeket szokás bejelenteni és — meg nem valósítani, annyira hitelüket vesztették, hogy csak félve állok elő nézeteimmel és terveimmel. Tudom, illik ilyenkor megígérni mindent, mi szép és jó: a népszínmű erősebb kultuszát, az operetteben a nemesebb irány tiszteletét, a régi mesterek iránt való kegyeletet és az újakkal szemben való atyai gondoskodást, a feltámasztást és a fölfedezést, a fényűzést és a takarékosságot, a starokat és a starok alkonyát. Mondom ezek az ígéretek ép oly régiek, mint a pályázati kérvények, de mind ott rekednek a papíron és a közönség semmit sem kap abból, a mit neki kilátásba helyeztek. Mert a művészeti programmok tervezői vagy jóhiszemű fantaszták, a kik álmodnak valami szépről a mit szép volna megcsinálni, vagy spekulánsok, a kik lelkük mélyén a művészetnek tizedrészannyi érzést sem szánnak, mint a mennyi az ő lelkes hangú memorandumaikban forr. Ha igazán művészi érzékű és meggyőződésű emberek és nem vállalkozók meg dilettánsok vennék át színházaink kormányzatát — bár eljönne már az az idő, a mikor mindenütt artisztikus kéz fog vezetni! — a bőbeszédű emlékiratok, a melyekkel ma még port lehet hinteni az illetékes fórumok ellenőrzésre hivatott hatóságok, ítélkezők és embertömegek szemébe, csakhamar letűnnének a napirendről. Mert a szó igazi értelmében vett művészeti igazgató, a ki felelős lelkiismeretének, a ki tájékozott, messzelátó körű és főként, művész-erkölcsi alapon áll, jól tudja, hogy a pályázati kérvényekbe csempészett ígéretek részint ábrándok, részint füllentések. A népszínművet nem lehet máról holnapra reformálni, az operetté műfajt nem lehet minden este új zománczczal lefuttatni és nem lehet egy füst alatt nyújtani az üdvösséget a szegény népnek és a büszke uraknak, a modern idegnek és a piruló serdületlenségnek. Pedig hányszor írják le e hazugságokat, ezeket és a még sokkal nagyobbakat. Ideje már, hogy kiábránduljon belőlük a jobb ízlésű ember. Ideje, hogy véget vessünk annak a kalandosságnak, a mellyel Magyarországon a színházat, mint akármilyen ipart, kézrekeríteni igyekszik a hívatlanok vegyes válfaja. A habitüe 2 a ki egy év óta esténként be szokott nézni egy negyed órára a földszintre; a meczénás, a ki a színfalak közti csatangolást óhajtja felváltani az igazgatói jogarral; a dilettánskodó szerző, vagy régi „routinier" a ki hivatkozik arra, hogy ismeri a szín1. Heltai Jenő (1871—1957): író, a századforduló pesti polgárságának érzelemvilágát fejezi ki. 1914—1934 között több ízben fővárosi színigazgató (Víg, Magyar, Belvárosi Színház). 2. Törzsvendég.