Források Budapest múltjából I. 1686-1873 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1. (Budapest, 1971)

BEVEZETÉS

Nyilatkozat Melly szerint alulírottak Pest városának egyetemes tanácsa ezennel ünnepélye­sen nyilvánítjuk, hogy mi O cs. kir. apfostoli] Felségét Ferencz Józsefet Magyar ország törvényes királyának hódolattal elismerjük, s magunkat parancsainak föl­tétlenül alávetjük. PL. Tanácsülési jegyzőkönyv. 1849. január. 78—79.1. Magyar eredeti. 100. Madách Károly levele Madách Imréhez a császáriak bevonulásáról Budára Buda, 1849. január 6. Kedves Imrém! Bamberger szívességéből írom e levelemet, miután a postai közlekedés még meg nem nyittatott vidékiekkel — ki már ma indult innen Gyarmatra, s kitől szóval majd bővebben halhatjátok az Január 5-től Pesten történteket, mint én most hamarjá­ban leírhatnám. Csodálkozni fogsz, hogy még Pesten vagyok, de miután Török 1 utolsó napokban ki vitte Vetternél, 2 mint ideiglenes volt hadi ministernél, hogy a mi polgári osztályunkra illy harczias időkben épen semmi szükség sincs, az egész osztály itten maradt, s én foglalatosság nélkül a ministeriummal elmenni nem akartam, de a császári seregek bevonulását sem akartam itt bevárni, elhatároztam magamban, hogy Pénteken délután megyek Abonyba, s ha a császári seregek oda találnak közelíteni, megyek ismét tovább, de e tervem a Pénteken reggel történt bevonulás miatt meg hiúsult. Pénteken reggel én éppen felkeltem fél 9 tájban, mikor Lenhossek 3 bé jön hozzám, hogy az ellenség már a Christina városban van, én azt miután vissza vonulásunkról semmit sem tudtam, sőt mindig a leg fényesebb győzedelmskkel ámíttattunk, a mi vissza vonuló seregünknek véltem. Hamarjában felöltözvén ki mentem a Christina városi bástyára, 4 a fehér úton lévő temetőnél 5 látom az ágyúkat sorba állítva s a várra irányozva, de még ekkor sem hittem, hogy a császáriak lehet­nének, mert azt meg nem foghattam s most sem foghatom meg, hogy a magyar sereg hová lehetett. Alig álltam néhány perczet a bástyán s láttam egy vadász zászló aljat a Christina templom 6 felé közelegni, a templomnál néhányan előbbi nap itt beszállá­solva volt honvédek között egy zászlóaljnak ellen állottak s amint mondják, egy 1. Török Ignác, az aradi 13 vértanú egyike. 2. Vetter Antal honvéd altábornagy. 3. Lenhossek József anatómus, egyetemi tanár. 4. A vár nyugati bástyájára. 5. A Déli pu. környékén. 6. A mai Krisztinavárosi plébániatemplom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom