Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre

Dr. Sámson Edgár: -dös képzős gyakorító igéink

és ez már elég arra, hogy tollára is vegye. Hogy a szépíróknál mégis nagy eltéréseket tapasztalunk egy-egy népnyelvi jelleget mutató képző kedvelésében, annak az oka a szépírók népnyelv iránti érdeklődésének különböző fokozataiban rejlik. — A röpdös annyira elterjedt, hogy mindazok a dunántúliak is ismerik — akár írók, akár nem —, akik az irodalmi nyelvből is táplálják nyelvüket, de a Dunántúl legnagyobb részének egyszerű népe ugyanazon fogalomra a röpköd igét mondja. Szövegek és szótárak egybehangzó vallomása. Ha a -dès képzős igéknél megejtett vizsgálatot (MNy. XXXIX, 109) a -dös képzőnél is végrehajtjuk, ugyancsak arra a megnyugtató eredményre jutunk, hogy szövegemlékeink és szótáraink között nincsenek nagyobb eltérések. A legismertebb -dös képzős igének a szökdös látszik, mert a Müncheni-kódextől kezdve egészen legújabb íróinkig találkozunk vele. Előfordul Herczeg Ferencnél is. Ez pedig arra utal, hogy ez az ige az irodalmi nyelvben sokszor szerepel, mert említett költőnkre inkább ez van hatással, mint közvetlenül a népnyelv. Szótáraink CALEPINUSÍÓI BALASSÁig közlik. Ugyancsak szép irodalma van a pökdös igének is. Az első példát a Döbrentei-kódexben találtuk rá, az utolsót meg Ivodolányinál. Azonban kissé feltűnő, hogy újabb irodalmunkban csak a népies irányú költészetben fordul elő. Szótáraink CALEPiNustól BALLAGiig közlik. KELEMEN egyáltalán nem közli, BALASSA népnyelvinek és kihaltnak jelzi. Tehát e két új szótárunk már arról tanúskodik, hogy a pökdös ige kihalóban van (1. ezzel szemben köpdös). — Érdekes a verdös ige esete. Mindössze CALEPINUS és MOLNÁR ALBERT szótározta. Szövegpéldánk pedig egy sincs rá. Ezt az igét tehát kihaltnak kell tartanunk. Lehet, hogy csak szótáríróink alkotása. (Ezzel kapcsolatban nem tartjuk fölöslegesnek annak a megemlítését, hogy a -d-z képzőnél sokszor találunk ö hangot ez említett két szótárírónknál, amikor más írott forrásban, vagy a mai nyelvben ë hang járatos.) Ugyancsak a XVI. századból (DöbrK.) van egy adatunk a tüdős igére is. Több példát egyáltalán nem ismerünk rá. A ver igéből a verdes nagyon elterjedt (vö. MNy. XXXIX, 107), de a tüdős igének mindössze két e hangú változata van még. (Vö. MNy. XXXVII, 311.) A tüdős-1 régi szótáraink nem is közlik.