Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1942/1943-I tanévre
Dr Karsai Géza: Középkori vízkereszti játékok
és a világi epika stílusváltozatai egyre jobban keverednek bennük. Az epikai szélességre való hajlandóság különösen Bilsen, Fleury és Freising tirádáiban tűnik fel. Az epikai stílus térfoglalására a Vergilius és Sallustius hatása alatt keletkezett sorok, a betoldott himnuszok, sequentiák és körmenetes énekek is utalnak. Ártárgyalásunk körén kívüleső benediktbeureni Ludus hosszú vitatkozásaiban, jelképes elemeiben és bölcselkedéseiben már szinte uralkodik az epikai elem. Megemlítjük végül azt is, hogy a XII. és a XIII. században — a Summák korában — jelentkező ciklikus hajlandóságok nemcsak a jelenetek, hanem a különböző eredetű stílusformák halmozásában is megnyilvánulnak. A régi liturgikus stílus fellazul és lassanként eltűnik a bővítések halmaza alatt. Időtlenségét, állandóságát és tipizálását a korszerűségre, változatosságra és egyénítésre való törekvés váltja fel. Játékaink nyelve a latin. Az egyházi latinság hagyományos, hosszú évszázadok által szentesített nyelvi formáit használják. Önálló nyelvhasználatról alig lehet beszélni. A szövegkritika tanusága szerint ugyanis játékaink majdnem kétharmadrészben máshonnan átvett, s többé-kevésbbé átalakított latin szövegrészletekből vannak összetéve. A Szentírás, az apokrif iratok és a liturgikus szövegek mellett a középlatin egyházi költészet alkotásai szerepelnek az eddig ismert források között. Ezek hagyományos nyelvi formáitól játékaink szerzői, vagy inkább összeállítói sem térhettek el. Legfeljebb az hoz némi újdonságot, hogy különböző helyekről vett részleteket olvasztottak össze, vagyis «centonizáltak» és «kompiláltak». Néha a hagyományos liturgikus szövegek közül többet i? kibővítettek («tropáltak») és azokat váltakozva alkalmazták. A IX—X. század irodalmának Íratlan törvényei szerint újat csak a régiből lehetett alkotni, némi változtatással vagy hozzátétellel. Limoges, Besançon és Freiburg i. Ü. még teljesen a liturgia szövegeiből vannak összetéve. Rouen szerzője azonban már kissé bátrabban alakította forrásait, utánozta a karácsonyi trópust stb. A legtöbb nyelvbeli ingadozást a Heródes-jelenetek fejlődése mutatja. A szerzők írói készsége itt már szabadabban érvényesülhetett. Míg a Heródest és udvarát nélkülöző játékok alapszövege szinte mindig ugyanaz, addig a többi játék nyelvi szempontból is sokkal változatosabb. Bár lehetséges, hogy hexameteres bővítéseik egy elveszett közös forrásból_ származnak, mégis el keli ismernünk, hogy megvan bennük a nyelvbeli eredetiségre való törekvés. így például Bilsen, Fleury és Freising írója meglepően
