Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1941/1942-I tanévre
Dr. Csóka J. Lajos: A magyar tudományosság megszervezésének kísérletei a XVIII. században
Képzelhető, hogy az az államtanács, mely a lehető legteljesebb összpontosítástól várta a Monarchia felvirágzását, mily felháborodással fogadta ezeket a magyar szeparatista gondolatokat. 1 Az államtanácsban elsőnek az udvari tanulmányi bizottság elnöke, Kressel fejtette ki véleményét, E szerint a kalendáriumügy másutt is bonyolult, nemcsak Magyarországon, mégis megoldható. Az azonban szinte nevetséges lenne, ha már most a birodalom minden nemzete külön akadémiát kívánna. Örülnünk kell, ha egynek a megalapítása sikerül. Amint Franciaországnak is csak egy akadémiája van, úgy a Bécsben felállítandó is elég lesz az egész Monarchiának. Nemcsak felveszik ide a magyar tudósokat, de még az irányítás egy részét is magyar, Pater Hell, fogja végezni. 2 Gebier azt hangoztatta, hogy a magyar királynak a közoktatás terén korlátlan hatalma van. A kalendáriumkérdés pedig sokkal szorosabb'kapcsolatban áll a közoktatás kérdésével, mint azt a magyar hatóságok gondolják. A kalendáriumokban közölt elvek és történetek ugyanis lényegesen befolyásolják a nép lelkületének alakulását. De egybéként is — folytatta a Gesammtmonarchio lelkes híve -—• Magyarország csak egyik része a Monarchiának ; s ez a Monarchia (mely az Őfelsége jogara alatt álló államok foglalata) úgy állít fel most egy közös akadémiát, mint egykor Franciaország, mely szintén különböző részekből alakult ki. 3 Az államtanács többi tagja •— Löhr, Stupan, Hatzfeld — hozzájárult a föntebbi véleményekhez s ezek alapján az uralkodó 1775 márc. 21-én arra utasította a magyar kancelláriát, hogy az udvari tanulmányi bizottság által kért jelentéseket mielőbb szerezze be és közölje a bizottsággal. 4 1 Az erre vonatkozó iratokat 1. Schiitter, i. m. 133—137. 1. 2 Endlich ad 3. : wäre fast lächerlich bey einer jeden Nation eine Akademie der Wissenschaften zu errichten, sondern man muss zufrieden sein, wenn eine zu stände kommt . . . Természetes : es müssen auch hungarisclie Gelehrte zu Mitgliedern aufgenommen werden, er P. Hell, ein Hungar, einen Theil der Direction auf sich nehmen wird. U. o. 3 A Gesammtmonarchie elmélete : Hungarn macht nur einen Theil der Monarchie aus. Diese, der Complexus der von Ihrer Mayestät beherrschenden Staaten, errichtet eine allgemeine Accademie der Wissenschaften, gleichwie Frankreich, das ebenfalls aus verschiedenen einzelnen Theilen zusammen erwachsen ist, nur eine Accademie hat. U. o. 4 Quae ab hujate in re Studiorum ordináta Commissione petitae fuerunt informationes, loco suo quamprimum id fieri poterit, subministrentur, eidemque commissioni communicentur. U. o.