Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1941/1942-I tanévre
Dr. Csóka J. Lajos: A magyar tudományosság megszervezésének kísérletei a XVIII. században
ügyét majd később teszik nyugodt megfontolás tárgyává. 1 Mária Terézia — aki komornája, Grass báróné révén állandó kapcsolatot tartott fönn Kollárral — megértette a helyzetet, s csak annyit válaszolt : van elég idő, nem fekszik annyira szívemen. 2 Két hónappal később, mikor a bizottság két — Hell és Hess-féle -— akadémiatervezet egyesítését hozta szóba, az uralkodó ismét hangsúlyozta, hogy van még idő az akadémiára. 3 A bizottság azonban mindinkább sürgette a dolgot. Nov. 8-án már arra kért engedélyt, hogy Hell terve alapján hozzáfoghasson az előkészítő munkálatokhoz. Legfontosabbnak az anyagi kérdés megoldását tartották s ennek érdekében Hellt a kalendáriumügy igazgatójává neveztették ki. Mindezek következtében Kollár olyan kényszerhelyzetbe került, hogy 1775 febr. 4-én lemondott az akadémiai ügyek referálásáról. A resolutio a reá váró egyéb feladatok s az uralkodónak annyira szívén fekvő gimnáziumi ügyek érdekében elfogadta lemondását s az akadémiára vonatkozó iratokat a bizottsághoz utalta, ahol aztán azokat főleg Martini referálta. 4 Kollárt bizonyára súlyosan érintette ez a személyi sérelem, de ehhez még más ellentétek is társultak. Hell csupán a természettudományokat tartotta tudománynak ésnyiltan kijelentette, hogy pl. a történet nem tudomány. Akadémiája csak a természettudományokat ölelte fel s így természetszerűleg kimaradt volna belőle az a Kollár aki mint történettudós szerzett érdemeket s akit ezek alapján a kétosztálvú — történeti és természettudományos —mannheimi aka démia tagjai közé is választott. Denemcsak sértett önérzete miatt 1 . . . so hat man sich bisher verbunden geachtet, bey den obliegenden dringendem Anstalten, jene wegen einer zu errichtenden Akademie der Wissenschaften, welche eine reife Überlegung erfordert bey mehrerer Musse vorzunehmen. Sthk. 1774 : 221. 2 Mária Terézia sajátkezű resolutiója : dis hat wohl zeit ligt mir nicht so an herzen. Grassné, rendszerint úrnője megbízásából, Kollárhoz intézett leveleit 1. Csóka, i. m. 298—320. 1. 3 Plan des Mathes v. Hess zu Errichtung einer Académie der Wissenschaften ist an den Hofrath v. Kollár abgegeben worden und wird nächstens samt dem von dem mathematico Priester Hell bearbeiteten physisch- und mathematischen Theile einer solchen academie zum Vortrag gelangen. A kurta válasz: hat gutte weill. Sthk. 1774:222. 4 ... ist Kollár wegen seiner aufhabenden weiteren Geschäften und der Mir so am Herzen liegenden Gymnasien zu entheben ... die Commission hat die in die Accademie der Wissenschaften einschlagenden Schriften von dem Kollar, wenn solche noch bey ihme befindlich sind, abzufordern. Str. 1775 : 590.