Dr. Kocsis Lénárd: A Pannonhalmi Főapátsági Szent Gellért Főiskola évkönyve az 1940/1941-I tanévre
Dr. Lovas Elemér: Árpádházi Margit életrajzának írója — Marcellus.
tette volna azokat, akik az illatot érezték. A B. Margit sírjából kiáradó illat kérdésében tehát minden gondos és szigorú vizsgálat ellenére is maradt lelkében valami szkepszis, mely csökkent ugyan a második vizsgálat idejére, de a legenda megírása idején még erős volt. Ugyanilyen álláspontot foglalt el a Duna csodás áradásának esetével szemben is. Ügy látszik, az apácák is hallgattak erről az első bizottság előtt, és így sem került be a legenda csodákat előadó részébe. Marcellus meg egészen természetesnek találta az áradást, hiszen még a második vizsgálóbizottság előtt is azt mondta az áradás időpontjára vonatkozó kérdésre, hogy akkor történt, áprilisban, amikor a folyók áradni szoktak. S az a különös, hogy ebben az időmeghatározásban tévedett, de neki így megfelelőbb volt a válasz. Megfelelőbb, mert természetesebb. Egyébként nem magától beszélt erről az esetről, hanem az előtte vallomást tevő apácák vaUomásának ellenőrzése céljából a bizottság faggatta róla. A legenda és a vallomás közt található egyezéshiány Marcellus szerzői mivolta ellen volna felhozható. De bármilyen természetű bizonyíték volna is ezekből meríthető, mind semmivé válik a belső bizonyítékok láttára. Marcellus vallomást tesz, mint tanú, provinciáiisi és gyóntatói szerepében. Ebből a vallomásból több, gyónással kapcsolatos dolgot ismerünk meg. Viszont a legendában is megtaláljuk ezeknek az adatoknak nagy részét és ezek elárulják nekünk, hogy csak a gyóntató írhatta a legendát. Mályusz Elemér említett cikkében más szempontból tárgyalja Marcellus és B. Margit viszonyát. B. Margit egyéniségén keresztül nézve Marcellust, kit «a lelkiatya kifejezés teljes joggal megillet», őt «tudós mesternek» látja. Ebben a minőségében «meg tudta nyerni s képes volt lebilincselni» tanítványát. «Gyönyörködtetően, a képzeletet megragadó és lelkesítő hasonlatokkal, példákkal szólott» tanítványához. «A gyengéd női lelket, amely a vallásos élet szépségei iránt oly fogékony volt, Marcellus úgy formálta, hogy megértette és megszerettette vele mindazt, ami új spirituális elem volt az egyházi műveltségben». 1 B. Margit életének tanúi, társnői, három szempontból tartották a királyleányt maguknál különbnek s ezen az alapon «szentnek». Mályusz is kifejti ezt a három jellemvonást. Ez volt a szegénység, a krisztusi engesztelő szenvedések átélése, végül B. Margit imaélete. 2 Ezt azonban már mint eredményt látták társnői és lát1 Emlékkönyv, 369—70. 1. 2 Emlékkönyv, 370—5. 1.
